Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-04-02 / 13. szám

2000. április 2. , SZEKSZÁRDI VAS4RNAP 15 Vendégem a Gemenc presszóban, Szily Lajos, a szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskola igazgatója, akit három apropóból hívtam randevúra. Az egyik, hogy az idén 45 éves a Zeneiskola, a má­sik, hogy ennek az iskolának Szily Lajos 10 esztendeje igazga­tója, s a harmadik egy örvende­tes esemény, amit csak annak árulok el, aki végigkíséri beszél­getésemet az igazgató úrral. - Elöljáróban is szeretettel kö­szöntöm Rajtad keresztül a Zeneis­kola valamennyi munkatársát e's tanulóját ezen az évfordulón, s kü­lön Téged 10 esztendős igazgatósá­god évfordulóján. Megannyi köz­életi és zenei esemény részese, sze­replője vagy, zeneszereteted és tisz­ted miatt is, így alig lehet szekszár­di, aki ne ismerne. Ezen a kettős • <rdulón, mint minden fontos máson egy kis visszatekintésre kérlek Honnan jöttél, hogy váltál Szekszárd zenei közéletének meg­becsült és tisztelt tagjává? - A Zala megyei Hahót község­ben születtem. A Zeneiskolát Nagykanizsán végeztem, majd Pé­csett a Művészeti Szakiskolában érettségiztem, és a Zeneművészeti Főiskola trombita tanárképző sza­kán kaptam diplomát. „Tanárból tanártárs" - Honnan ered a zene iránti nagyfokú szereteted? - Szüleim egyszerű falusi embe­rek voltak, édesapámnak nagyon szép hangja volt, a templomi Passi­óban énekelt, s emellett imádta a magyar nótát. - A hangszer választásod hogy f mént, mert úgy gondolom, az inden gyereknél vagy egy óriási álom, vagy egy nagy szülői ösztön­zés hatására jön létre? - A bátyám szaxofonon játszott, az unokabátyám harsonán, s volt egy zenekarunk az 1970-es évek­ben, ahová hiányzott egy trombita, amit 13 éves koromban kezdtem el tanulni. Az akkori idők érdekessé­géhez hozzátartozik, hogy szol­fézstanárom Nagykanizsán Kugler Zsuzsanna volt, aki aztán itt Szek­szárdon tanártársam lett. - Nagykanizsa, Pécs, Szekszárd. Hogy vezetett az utad Szekszárdra? - Már a főiskola utolsó évében tájékozódtunk, terveztük a jövőt, a lehetőségeinket, s akkor már sokat hallottam Szekszárdról. Évfolyamtársaim közül jártak Szekszárdra, s nagyon jó vélemé­nyük volt az itteni Zeneiskoláról. Miután szükség volt egy rézfúvós tanárra, Hűsek Rezső igazgató úr­ral és Véghelyi Miklós igazgató helyettes úrral megállapodtunk, Férfiakról nemcsak férfiaknak Sas Erzsébet oldala hogy a katona idő letelte után itt kezdhetek dolgozni. A diplomaosz­tás után azonnal bevonultam, s 1977 őszén elkezdtem a tanítást, majd következett 13 esztendő sok­sok tapasztalatszerzéssel. - A Zeneiskola éveid alatt szinte majdnem annyi ideig voltál tanár, mint igazgató, aminek az idén ép­pen tíz esztendeje... - Úgy alakult a pályám, hogy Hűsek Rezső után Thész László lett az igazgató, akit mindannyian nagyon szerettünk, s sajnálatosan korai halála nagy veszteség volt, nemcsak a zeneiskolának, hanem az egész városnak. Mindkettőjüktől sokat tanultam, s rendkívül jó szívvel emlékezem vissza azokra az évekre, amikor ve­lük dolgozhattam. A Zeneiskola igazgatójának 1990-ben választottak meg, öt év­re, majd másodszor - számomra nagy elismerés volt - 100%-os sza­vazati aránnyal - újabb öt évre. „SztrttcUci é$ j6irjtíii!l*Us.r - Tanár voltál, igazgató lettél, megtapasztaltad mindkét oldalt... Milyen érzés volt, egyik nap mun­katársnak, másik nap már főnök­nek lenni? - Szerencsére családi nevelteté­semnek köszönhetően, egy olyan indíttatást kaptam, hogy az embe­rek felé mindig csak szeretettel és jóindulattal lehet közeledni. Ez volt az a cél, amit fiatalon megfo­galmaztam, s ami ma sem válto­zott, inkább azt mondhatnám az idők során kibővült, egyrészt a ta­pasztalatszerzésnek, másrészt a kö­rülményeknek köszönhetően. - Szily Lajost a szekszárdi zene­szerető közönség nemcsak mint zeneiskola igazgatót ismeri, min­denhol ott vagy ahol zene van... - Valóban sok olyan tevékenysé­get folytattam, amely szinte a város zenei életének minden területét fel­ölelte. A Madrigálkórusnak 1978 óta tagja vagyok, a Szekszárdi Big­Bandnek 1979 óta, a Spirituálé együttesnek 1980 óta, a Pedagógus kórusnak 1990 óta, és a Szekszárdi Kamara zenekarnak 2 éve vagyok az elnöke. Ezek az elfoglaltságok szinte egyidejűleg jelentkeztek az életemben. Manapság már aktív ze­nélésre nincs is időm, minden ener­giámmal az iskolai teendőkkel fog­lalkozom. Az együttesekben eltöl­tött időkre nagy szeretettel emléke­zem, sok emberi és szakmai tapasz­talattal lettem gazdagabb általuk. -Az igazgatói poszt melyik része az, ami a legtöbb idődet és energi­ádat leköti? Mit szól ehhez a ben­ned lévő tanár? - Az 1999-es évben elértük az ezerfős tanulói létszámot, ami na­gyon sok igazgatási teendővel jár, így kevés idő jut a tanításra. Úgy gondolom, mégis jogos el­várás a kollégáim részéről az, hogy nem elég jó igazgatónak, hanem jó tanárnak is kell lennie annak, aki ezt a posztot betölti. Ennek az elvá­rásnak igyekeztem mindig megfe­lelni, úgy az emberi, munkatársai kapcsolatokban, mint tanárként. Ez a hivatás, amit választottam, tulajdonképpen egy szolgálat, hi­szen ha abból az alapállásból indu­lunk ki, hogy minden emberben van valami tehetség - s a muzsika iránti már kicsi korban megmutat­kozik -, akkor óriási rajtunk a fele­lősség, hiszen csak nagy szeretettel és odafigyeléssel szabad a ránkbí­zott kincset csiszolgatni, s kibonta­ni a benne lévő tehetséget. Bim 2BBB -A Zeneiskola az idén 45 éves... - Olyan kiváló alapítói voltak ennek az iskolának, hogy azt a szellemiséget minden mai kolléga kötelességének érzi folytatni. Elő­deink példamutatásukkal „kitapos­ták" az utat, s a mostani kiváló kol­lektíva követi őket ezen az úton. Az illem úgy kívánná, hogy itt egy hosszú felsorolás következzék, mindazon tanárok neveivel, akik­nek köszönhetően ez a zeneiskola kivívta magának a szülők, a város vezetőinek, a város lakosságának elismerését, sajnos tudom, ez hely­hiány miatt nem lehetséges. - Jómagad is, kivívtad, hiszen 1997-ben pedagógusi és közéleti tevékenységedért, a „Közjóért" ki­tüntetésben részesültél... - Nagyon jólesett, mint ahogy az is, hogy tanári pályám alatt olyan kapcsolatba kerültem növendéke­immel, hogy már saját útjukat jár­va, megkeresnek, elmondják sike­reiket, bemutatják családjukat, be­számolnak életük alakulásáról. - Mindenki tudja Rólad, hogy gyer­mek, családszerető ember vagy... - Az évek múlásával egyre in­kább. Feleségemmel, aki szintén pe­dagógus, nagy szeretetben és har­móniában neveljük három gyerme­künket. A sors megtanított értékelni a család fontosságát, ami korábban a sok elfoglaltságom miatt háttérbe szorult. A biztos, szerető harmoni­kus családi háttér sok erőt ad a mun­kához, s egyre jobban felértékelődik az idő, amit velük tölthetek. - Megígértem a kedves olvasók­nak, hogy lesz a beszélgetésünk­nek egy harmadik apropója is, amire, mint tanár, mint igazgató nagyon büszke vagy. Az interjút követő napon nagy esemény tör­tént, s az eredményt most boldo­gan „világgá" kürtöljük... - Tanári pályám legsikeresebb növendéke Hepp Attila, aki a Deb­receni Zeneművészeti Főiskola Egyetemi tagozatán trombita mű­vész oklevelet kapott, március 22­én. Ő az első trombita művész, aki szekszárdi születésű és a szekszár­di Zeneiskola hallgatója volt. - Tanítványnak és tanárnak egyaránt gratulálunk, valamint az évforduló alkalmából a Zeneisko­la valamennyi munkatársának to­vábbi sikereket, jó tanítást és te­hetséges tanítványokat kívánunk.

Next

/
Thumbnails
Contents