Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)
2000-03-26 / 12. szám
2000. március 19. , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 5 Csurka István tartott nagygyűlést Szekszárdon A Magyar Igazság és Élet Pártjának elnöke nemrégiben Szekszárdon, a Művészetek Házában tartott politikai nagygyűlést. A rendezvényhez szűknek bizonyult a Művészetek Háza, a rengeteg érdeklődő zsúfolásig megtöltötte az épületet. A nagygyűlés résztvevőit Győri Béla, a párt szóvivője köszöntötte, majd Surján András, a MIÉP Tolna megyei szervezetének elnöke fejtette ki véle• íyét a hazai általános iskolai oktadilemmáiról. Ezután a párt ifjúsági szervezetének elnöke, Tasnádi András szólította fel csatlakozásra a gyűlésen viszonylag nagy számban megjelent fiatalt. Csurka István, a ^^EP elnöke a rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón és beszédében is a Tisza-szennyezés kapcsán mondta el nézeteit. - A Nemzetközi Közösség rárontott Jugoszláviára, amikor az konjliktusba került az albánokkal, amikor népirtás történt Koszovóban. A Tisza szennyezés nem ilyen látványos konfliktus, de hatásában ugyanolyan, hiszen évek múlva halálesetek következhetnek be a szennyezés miatt. Sajnos a magyarságnak nincs ereje, nincs hadserege, nincs kényszerítő eszköz a kezében, mert a Horn-kormány megkötötte az alapszerződést annak idején Iliescuval. A Kárpát-medence egy természeti egység, ezt mindenkinek, aki itt él, tudomásul kell vennie. Mi „ Trianon "-al szemben állunk, ez az eset is mutatja, mennyire igazunk van. Itt minden mindennel összefügg. Nem lehet a Kárpátok egyik lejtőjén sem olyan dolgokat művelni, ami később a Bácskában vagy a Bánátban ne okozna hatalmas károkat, vagy ha jó dolog történik, előnyt. Ez a természeti egységnek a „ természete ". - A csonka médiakuratóriumok ügye egy feljújt, mondvacsinált kérdés. A kuratóriumok a közszolgálati rádió és televízió ügyeibe annyira tudnak csak beleszólni, hogy az elnököket megválasszák. Ez a televízió esetében már megtörtént és a rádió elnökét is meg fogja választani a médiakuratórium. Ezek a közszolgálati médiák a nyilvánosságnak mindössze talán 15%át birtokolják. A többségi nyilvánossággal bíró kereskedelmi televíziók és rádiók azt teszik, amit akarnak. „Ciánoznak" lelkileg, szellemileg, minden tekintetben. Ebbe senki nem szólhat bele, itt a pénz dirigál. Miért kell erről ennyit beszélni? - A magyarság élni akar, és hatalmas erőfeszítéseket tesz azért, hogy élve is maradjon, fejlődjön, előrejusson. Ennek a múltból itt maradt sok rossz politikus és a pénzvilág a kerékkötője, az akadályozója. A Médiatörvényt módosítani kell A I'olna Megyei Közgyűlés elnöke a Szabad Magyar Sajtó Napja alkalmával fogadást adott a régió és a megye újságíróinak. A fogadáson Körmendy Ékes Judit, az Országos Rádió és Mfelevízió Testület nemrég megválasztott elnöke is részt vett. Az elnök-asszony szerint az ORTT egyik legfontosabb feladata, hogy a Médiatörvény-módosítás előkészítését elvégezze, és a szükséges módosítási javaslatokat a Parlament elé terjessze. - Nagyon fontos, hogy a magyar kulturális örökség megőrzésére felkészüljünk. Az új technikai eszközök - Internet, digitális műsorsugárzás - már itt vannak, miközben a Médiatörvény még a íoldi műsorszolgáltatásról beszél és rendelkezik. Amennyiben nem lépünk, lemaradunk. A helyzet még nem tragikus, hiszen a lemaradásunk most nem nagyobb, mint az EU tagállamok bármelyikének. Azonban egy éven belül az Internetről olyan keret-jellegű jogszabályt kell alkotnunk, amelyet később szükség szerint módosítani lehet. - A Médiatörvény 2/3-as törvény, lát-e esélyt a konszenzusra a módosítást illetően? - Őszintén remélem, hogy lesz konszenzus. Már a Parlament előtt van az EU komformitást biztosító módosítási csomag. Az eddigi gyakorlat szerint a Parlament elfogadta az EU kompatibilitást szolgáló törvényi változtatásokat. Remélem, hogy a most, a médiakuratóriumok körül zajló vita ezt a Médiatörvény esetében nem gátolja meg. Valóban nagyon fontos kérdés, hogy a médiakuratóriumok hány főből állnak, de ezek a kérdések számomra, mint médiapolitikusnak csak másodlagosak, ahhoz képest, hogy a Médiatörvény megfelel-e az EU előírásainak. - A Médiatörvény valóban a földi frekvenciákról szól, és elsősorban az országos frekvenciákról. A helyi televíziózásra vonatkozó szabályok változnak-e majd a módosítás után? - A törvény ezen a területen is valóban módosításra szorul. A helyi televíziók finanszírozása a mai napig megoldatlan, pedig nagyon fontos szerepet látunk el a helyi társadalom információellátásában. Az alapvetően globalizálódó világban a helyi társadalom egyre jobban felértékelődik, és ennek a társadalomnak má már elsődleges információhordozója, összetartó ereje a helyi televízió. - A helyi televíziók országos hálózatba-kapcsolását már régóta és több társaság is tervezi. Segíti-e vagy meggátolja az ORTT ezeket a törekvéseket? - Az ORTT bármilyen megoldást el tud fogadni, illetve segíteni tud, amely a helyi televíziózás érdekeit szolgálja. Személy szerint támogatom az országos hálózatba kapcsolódást, hiszen ez a televíziók finanszírozását, ha nem is oldja meg, de segíti. Az ORTT támogatásának viszont egy nagyon fontos feltétele van, a majdani hálózatnak tömöríteni kell tudnia a helyi televíziók többségét. -GálHÖRMANN GARAZSKAPUK billenő és szekciós (lamellás garázskapuk, távirányítással is. beltéri ajtók, ipari kapurendszerek több mint 40 éve vezető helyen Európában ^ részletfizetési lehetőség TARNAI KAPUTECHNIKA Szekszárd, Wesselényi u. 13. Tel.: 74/315-792; 06/30/2168-995 UN* TÁSKA SHW Szekszárdon, a Garay fér 14-ben, valamint a Kála Áruház földtzlntjén Kínálatunk: bőrtáskák, irattartók, hátizsákok, bőröndök, pénztárcák, autóstáskák, aktatáskák, utazótáskák, alkalmi táskák ^^ümim^&^íZzL&mirLi Akciónk március 27-től április 1-ig: aktatáskák és irattartók 10% kedvezménnyel! Uno Táska Shop és semmit nem kell kézben vinnie!