Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-03-19 / 11. szám

2000. március 19. , SZEKSZÁRDI vasárnap 15 Vendégem a Gemenc presszóban, Németh István karosszéria lakatos, akivel korántsem nagy szakértelemmel végzett hivatásáról beszélgetünk, hanem két kiállítása között arról, amiről neki szó szerint a következő a véleménye: „Kitaláltam magamnak egy művészeti ágat, olyat, amit más senki nem csinál, s amiben én a legjobban ki tudom fejezni magam." - Eredeti szakmád, s „tükeséged" miatt szinte mindenki ismer a városban. Először mint karosszéria lakatost, majd egy más oldaladról is megismertek szülővárosod lakói. - Valóban, tősgyökeres szekszárdi vagyok. Édesapámat na•

on sokan ismerték a városban, tizedekig eladó volt a Vasboltban. Édesanyám női szabó volt. Az általánosban a II. sz. Iskolába jártam, majd következett az Ipari iskola, ahol karosszéria-lakatos szakon végeztem. Az első munkahelyem az AFIT volt, 1978-ig, aztán a Komáromi Lajos bácsi, aki elismert szakember volt a városban, elhunyt, s kibéreltem az üzletét, ezzel saját gazdám lettem. Keményen kezdtem dolgozni, idővel ipari tanulóim is lettek, majd alkalmazottjaim. Pécsett 1979-ben már mestervizsgát tettem. - Mindenki úgy ismer, hogy nemcsak imádod, magas szinten müveled a szakmádat, de mindent, amit tudsz meg is teszel érte... - Azt szoktam mondani, hogy •

: egy betegség nálam, nem tehek róla, s hogy ezt mások is így látják, azt bizonyítja, hogy én vagyok a megyei mestervizsga bizottság elnöke. - A férfiak bizonyára megmosolyogják most a kérdésemet, de egy mondattal elmondanád, hogy mi is a karosszéria-lakatos munkája? - Minden, ami az autó burkolatához tartozik. Amikor karambolozik egy autó, akkor ugye leginkább a külső részei, tehát a karosszériája törik össze. Ezekből újat „varázsolni" az egy művészet. Persze nemcsak a karambolozott autókra vonatkozik ez, hanem a régi, elhasználódott autó is „megfiatalodhat" egy új karosszériával. - Kimondtad a szót, hogy művészet Hol találkoztál először a rajzzal, a formák ábrázolásával, ami aztán később nagy-nagy hobbyd lett... Férfiakról nemcsak férfiaknak Sas Erzsébet oldala - A mindenki által nagyon tisztelt, ,jóemlékű" Lázár Pál gimnáziumi tanár csinált egy rajzszakkört, ahová én rendszeresen jártam. Sok mindent tanultam tőle, de a legfontosabb az volt, hogy amikor megnézte a rajzomat, nemcsak azt mondta meg, hogy mi a rossz, hanem rávezetett arra, hogy mi a jó. Ez a pedagógiai módszer azt hiszem, a leghatásosabb, ezért a tanulóimnál is bevezettem, elmondhatom, nálam is bevált. - Aztán eljött az-az idő, amikor a gyermekkori rajzok - persze jóval később - egy más formában, anyagban teljesedtek ki.. Mivel kezdődött? - A Velencei Biennálén, úgy tíz évvel ezelőtt láttam fémből „öszszetákolt" képeket, s ott helyben rájöttem, hogy én ezt sokkal jobban meg tudom csinálni, még a fém legkényesebb „részét" is, az árnyékot. - Aztán hazajöttél és megpróbáltad... - Rájöttem, hogy a magyar plasma vágó segítségével szinte mindent meg tudok csinálni. Előtte megrajzolom, megkomponálom a képet, a mondanivalómat, aztán készítem el. Számomra az alkotás élménye a mai napig olyan óriási, hogy kifejezetten szeretem azt a szót, hogy amatőr — amiért pedig sokan megsértődnek -, mert akkor nincs árcédula, nincs benne kényszer, egyetlen dolog van benne, s ez a szabadság. - Sok olyan képed van, amely bibliai eredetű témát dolgoz fel. Tudatos ez nálad, vagy belülről fakad? - A vallásos eredetű témákat azért dolgozom fel szívesen, mert tudom, hogy a biblia olvasása közben „jött" képötleteket mindenki érteni fogja, hiszen ezeket még azok az emberek is tudják és értik, akik nem vallásosak. Egyébként pedig azt formázom meg, ami eszembe jut, a hétköznapi élet történéseit. Egy időben sok portrét, karikatúrát rajzoltam. Aztán emblémákat, meghívókat terveztem, s még sorolhatnám. - Már több kiállításon túl vagy. Milyen érzés számodra, megmérettetésnek, vagy inkább — bocsáss meg a rossz szóért — megmutatásnak teszed ki képeidet? - Szinte minden évben van kiállításom, s nem azért csinálom, hogy pénzt keressek vele, kifejezetten hobbyból. így aztán nem is érdekel, hogy a szakemberek mit mondanak rá, sokkal inkább az, hogy a kiállítás látogatómnak tetszik-e. Egyébként az ország minden részén van már képem, sőt külföldre is vittek, az viszont nem jellemző, hogy eladni szándékozom őket, sokkal inkább az, hogy elajándékozom. Az nekem egy csodás dolog, hogy ha valamelyik barátomhoz bemegyek, és ott látom a falon egyik munkámat, elég ha rápillantok, s az akkor nekem a legnagyobb fizetség. - Még adósok maradtunk az olvasónak azzal, hogy miből is készülnek a Te képeid? - Rozsdamentes acélból, a képeket mint mondtam, először megtervezem, majd a plasmavágóval és hegesztéssel megadom a kép formáját, ezt követően hőkezeléssel és fémfüstözéssel, valamint csiszolással adom meg a képek fényeit, színeit, s ezzel az eljárással lesz az acéldarabból kép. A tűzzománc, ami szintén nagyon érdekel, egy teljesen más technikával készül, abban az a csodálatos, hogy nekem már a festésnél tudnom kell, hogy égetés után a kép milyen színű lesz. - Rengeteg dolgod van, mindig csinálsz valamit, mégis úgy tűnik, mindenre van időd. Kiegyensúlyozott, szép házasságban élsz, két tehetséges lányt neveltetek fel, kérdés milyen életelv alapján jut minderre idő? - Azt szoktam mondani, hogy az ember arra ér rá, amire akar. Az kétségtelen viszont, hogy a békés, nyugodt családi háttér sok energiát, erőt ad. A feleségem ugyanolyan hűséges, mint én nemcsak a házasságunkra értem, aminek tavaly ünnepeltük a 25. évfordulóját - évtizedek óta a Földhivatalnál dolgozik. Lányaink felnőttek, Katalint a nyelvészet, Juditot a természet vonzza. Pályaválasztásukat nem befolyásoltuk, mindketten mindig jó tanulók voltak, ami azt hiszem egy szülő számára a legnagyobb boldogság. - S mi az a kedvenc program amit, hogy a Te szavaiddal éljek, amire akar az ember tud időt szakítani.. - Sokat utaztunk - ez inkább a fiatalabb éveinkre voltjellemző családostól Moszkvától New Yorkig mindent látni kívántunk, miután a feleségemmel együtt nagy fotósok vagyunk, ezeket az utakat meg is örökítettük. Ma már kevesebbet megyünk, van egy hétvégi házunk, amit saját kezünkkel tettünk olyanná amilyen most, s ott egy kis kertészkedés, egy kis gyönyörködés a szép fűben, az illatos rózsákban, egy kis beszélgetés, borozgatás a jó szomszédokkal, kellemes és pihentető szabadidő számunkra.