Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-03-19 / 11. szám

, SZEKSZÁRDI IAS4RNAP 2000. március 19. Érdekli? Bemutatjuk! Köszönet az elegáns, lokálpatrióta gesztusért Mayer János, a Szekszárdi Vízmű Kft. igazgatója azt javasolta, beszélgessünk Póla Károllyal, az I. Béla Gimnázium és Informatikai Középiskola igazgatójával a diákok továbbtanulási és elhelyezkedési lehetőségeiről, s arról, hogy mire fordítják a cégektől kapott képzési hozzájárulást. A kérésnek eleget tettünk, sőt - mint már megszokhatták azt olvasóink - még számos témát „kiveséztünk" Póla Károllyal, aki nyolcadik éve igazgatja az iskolát. E mellett tanít is. - A kötelező óraszámom kettő, de heti hat órában tanítok. - Ez elég sok időt vesz igénybe. - így van, de az a véleményem, hogy amíg az ember pedagógus, addig valóban legyen az. Ugyanis egy iskola igazgatója nem csak a tanároknak, hanem a gyerekeknek is főnöke, éppen ezért ott kell közöttük lenni. Ezért nem baj, ha az ember nem csak egy osztályban tanít. A hat órában legalább kilencven diákkal van közvetlen kapcsolatom. - Volt, van olyan irányzat is, ami azt mondja, ne tanítson az igazgató. - De, tanítson! ... Mert például nincs olyan cirkuszigazgató, aki legalább egy teknősbékát nem vezet körbe a porondon. A "produkció" kell... - Ahány diák, annyi féle, annyiképpen reagálnak társaik, vagy éppen tanáraik döntésére, bírálatára. Mi az a határ, aminek az átlépése igazgatói intézkedést von maga után? - Ha iskolánknak van e téren alapfilozófiája, az az, hogy fölöslegesen nem avatkozunk be a dolgokba. Az idejáró 14-18 éves gyerekek, illetve felvételizők rendes fiatalok, akik normálisan tudják élni életüket. Csak olyankor lépünk közbe, amikor a diák olyan valamit követ el, amivel árt a társának, illetve az iskola jó hírének. Azt szoktam mondani a gyerekeknek, hogy azért nem vezetünk rendőri típusú szabályozókat ebben az iskolában, mert a mintegy négyszáz diák döntő többségének egyszerűen nem kell a korlát. Talán öt, hat esetleg nyolc olyan tanulónk van, akikkel renitenskedésük miatt kénytelen voltam találkozni. Másképpen: fölösleges volna a 380 diákot azért idegesíteni korlátokkal, mert időnként néhánnyal vannak gondok. - Házirend azért van? - Igen, van, de kizárólag az iskolán belüli viselkedésre vonatkozik, és fölösleges passzusok nincsenek benne. Például nem íijuk elő, hogy itt, vagy ott álljanak sorban... Egyszerűen elváijuk az elemi emberi viselkedés alapszabályainak betartását. A bekerülő elsősökre egy ideig gyakrabban kell rászólni, a dohányzásra is figyelnünk kell. - Hány osztály van az iskolában, s milyen a diákok megoszlása? - Két párhuzamos gimnáziumi, egy fölmenő informatikai és egy érettségi utáni osztályunk van. Az utóbbiba járók idén gazdasági informatikát tanulnak, ami jövőre — reményeink szerint, ha lesz elég jelentkező - szoftverüzemeltetőre változik. Megjegyzem, hogy a számítástechnikai világ érdekes dolog. Ami tegnap szakmának számított, az ma már a napi tevékenység része. Azoknak, akik az érettségi után nem akarnak felsőfokú oktatási intézményben tanulni, azoknak amit mi tanítunk, azért jelent sokat, mert nemcsak egy elhelyezkedési lehetőséget biztosít: végzés után a fiataloknak olyan eszköz lesz a kezükben, hogy számos területen dolgozhatnak. - Igazgató úr milyen viszonyban van a számitógéppel? - Szeretem, de még most is tanulgatom. A pedagógiában azt mondjuk, van készségszint és jártassági szint. Az én helyem az utóbbiban van, s viszonylag ritkán használom a számítógépet, én másképp szocializálódtam. Még ahhoz sincs türelmem, hogy váljak a gépen bejövő adatra... mert addig én három problémát megoldok. Azért majd nyugdíjas koromban megtanulok a számítógéppel dolgozni, bánni, mert ki nem hagynám. Hogy most nem vagyok rákényszerülve a napi használatára, annak az is az oka, hogy a titkárságon dolgozó két munkatársam brillírozik a gépen. - Említette, hogy nyolcvanmillió forint körüli az éves költségvetésük. Ez miből tevődik össze? - Mint sokan tudják, van az úgynevezett fejkvóta, amit a központi költségvetésből utalnak a városnak. Szekszárd város - bármilyen színű is az önkormányzat - hála Istennek soha nem tette meg azt, hogy csak a fejkvótát adta tovább, hanem annál többet ad. A bérekhez, a személyi juttatáshoz mindig megkaptuk azt, ami megjár. A dologi kiadásokat kénytelenek visszafogni, de mindig többet kapunk, mint amennyit a városnak fejkvótaként utalnak. - Ehhez jön a cégek által biztosított szakképzési hozzájárulás. - Mintegy tíz különböző - szolgáltató, termelő cég, illetve pénzintézet helyről kapunk szakképzési támogatást. A szisztéma az, hogy a béralap 1,5 százalékát minden olyan cégnek, amelyik nem tart fönn saját szakképző intézményt, be kell fizetnie az államkasszába. Ám van egy olyan lehetőség, ha a cég talál a környezetében olyan szakoktatási intézményt, amelyiket ő támogatni akaija, akkor az említett másfél százalék 75 százalékát annak adhatja, és adja. Ez nagyon elegáns, mondhatni, lokálpatrióta gesztus a részükről. Nálunk ez nem olyan nagy összeg, hiszen a kapott keret költségvetésünknek az öt százalékát teszi ki. Viszont városi szinten a jelentősége igen nagy: ugyanis ha a fenntartóknak - esetünkben az önkormányzatnak - kellene a szakképző intézmények szakmai oktatásához szükséges eszközöket biztosítani, akkor jóval kevesebb pénz jutna óvodákra, általános iskolákra... Nagy szerencse, hogy nekünk adják a támogatást a cégek, mert mi ebből tudunk eszközfejlesztést megoldani. - E pénzek fejében a vállalatok elvárnak valamit? - Nagyon ritkán, de csak apróságokat és nem viszonzásként. Például egy bemutatóhoz kérnek kölcsön valamilyen eszközt, mondjuk kivetítőt, olykor előadáshoz adunk termet. - Mayer János második kérdése a továbbtanulásra vonatkozik. - Az iskolába való bejövetelt illetően mondhatom, mostanában jól állunk. Tudni kell, azért kellett váltanunk, mert az „Ady Endre", a paksi ESZI mellett és a szekszárdi ipar leülésekor problémáink voltak. Á megoldásnak azt láttam, hogy újabb gimnáziumot kell indítani, hiszen egy megyeszékhelyen erre szükség volt. Nem a bejáratott, száz éves Garayval akartunk konkurálni, hanem egy más stílusú iskolát akartunk ajánlani, hogy a szekszárdi polgárnak legyen lehetősége itt taníttatni a gyermekeit, ha a Garayba nem jut be, vagy ha éppen olyan helyre íratná, ahol más a követelményrendszer, másképp regulálják a gyereket. Kezdetben 3,73,8-at tett ki az általános iskolai átlagunk, ami tavaly már 4,55 lett. Mondhatom, hogy Szekszárd város ezt a stílusú iskolát elfogadta. - Kérem, hogy folytassa a főiskolákon, egyetemeken továbbtanulókkal. - Rendben, de ehhez előveszem a jegyzetemet. Kezdetben a jelentkezők 57 százalékának sikerült bejutnia felsőoktatási intézménybe, tavaly pedig elértük a 76 százalékot. Szépen emelkedő tendencia. - Azt nem követik, hogy a végzés után egy-két-három évvel hánynak sikerül még továbbtanulnia? - Nem, de több ilyen tanulónkról is tudok. Viszont változatlanul mondom, hogy azt számonkémi az iskoláktól, hogy miért nem tanul mindenki tovább, az olyan, mintha egy lányiskolában a fiú továbbtanulók arányát firtatná valaki. Véleményem szerint annak is legyen helye a középiskolákban, aki azért tanul, hogy megszerezze az érettségit. A kilencven gyerekünkből idén is lesz 16 olyan, aki nem akar egyetemen, főiskolán tanulni. Közülük többen itt maradnak a szoftverüzemeltető szakon, vannak, akik elmennek a „keribe",^^ Adyba, az egészségügyibe valatm^ tanulni, és végezhetnek olyan tanfolyamot, ami a munka világával ismerteti meg őket. - A diákok tisztában vannak a képességiekkel és az (anyagi) lehetőségeikkel? - Nagyjából igen. De ismét hangsúlyozom, hogy aki nem akar érettségi után nyomban továbbtanulni, az találhasson olyan gimnáziumot, ahol ezért ne érezze magát másodrendű polgárnak. Egyébként ma Magyarországon alig vannak olyan gimnáziumban érettségizettek, akik néhány éven belül ne folytamák tanulmányaikat a felsőoktatásban. - Szokott kiabálni az iskolában? - Folyosón, vagy nagy tömeg előtt soha. Fizikaórán fordul elő, hogy „elengedem" a gyerekeket, s nem akarnak elcsendesedni. (Ebben én is ludas vagyok.) Olyankor fölemelem a hangomat, s megkérdezem, hogy kell nektek?" vagy a kulcscsomót tározottabban teszem le az asztalra. - És amikor a városszerte ismert hamis orvosi igazolások ügye kipattant? - Ha egy gyerek a hiányzását igazolandó szerez egy aláírást, azt még tekinthetem diákcsínynek is. Ezt tette egyik tanulónk. Az Ön által említett eset attól lett keményebb, hogy egy más iskola tanulója árusította, ráadásul a bélyegzőt egy orvos kocsijából lopták valakik. A mi diákunk esetén az ügyet „betettem" a száz éves diákszabálytalanságok kategóriájába, s a tanulót nem zártam ki az iskolából három hónappal az érettségi előtt, hanem szüleivel megállapodtunk, magántanulóként fejezi be a tanulmányait. A lényeg, hogy a többi diák okuljon a dologból. - Ki kövesse az igazgató urat ebben a sorozatban? - Dr. Csordás Jenőnét, Terikét, mint megannyi kulturális rendezvény egyik törzstagját kérdezném, hogy az ő nyugodt, derűs arca mögül milyennek látszik Babits Szekszárdja 2000-ben? V. Horváth Mária