Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-01-09 / 1. szám

2000. január 9. ^^^^^^^ szekszárdi VASÁRNAP 15 Vendégem a Gemenc presszóban Kiss Gábor rendőr alezredes, a Tolna megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályának kiemelt fővizsgálója, aki 1999. év,végén, 31 év szolgálat után nyugdíjba ment. Azért választottam őt, a 2000. esztendő első randevú vendégének, mert ugyan új esztendőt indítottunk, Kiss Gábor viszont lezárta életének egy jelentős szakaszát. A város, a megye lakossága által közszeretetnek örvendő és köztiszteletben álló „Kiss Gabi" még maga sem tudja elképzelni, hogy élni tud a Rendőrség nélkül. - Alezredes úr! Kicsit furcsa volna ha így szólítanálak, hiszen közel három évtizedes az ismeretségünk, úgy magánemberként ^fint köztisztviselőként, illetve újságíróként számtalan közös ügyünk volt. Gábor, Te vagy az a rendőr, akire azt mondják, hogy erre a hivatásra születtél..... - Ez csak egy kicsit később derült ki. Zombai származású vagyok ugyan, a család véglegesen 1956-ban telepedett le Szekszárdon, ezért én mindig is Szekszárdinak vallottam magam. Anyai nagyszüleim révén, már itt töltöttem kicsi gyermekkoromat, a Babits általánosba jártam, majd Palánkon érettségiztem, s ugyanott elvégeztem a felsőfokút is, így 1966-ban államvizsgáztam. Még abban az esztendőben bevonultam katonának, szerencsére ide Szekszárdra és a leszerelésem •

Ián egy hónappal már a rendőregnél dolgoztam. - Mikor született meg a döntésed és mit szóltak a szüleid? - Már technikus koromban éreztem a késztetést, hogy rendőr akarok lenni, a család azonban nem támogatta ezt a tervemet. Ki nem mondták, de valószínű, hogy megbocsátották ezt a lépésemet, mert anyu is és apu is később büszkék voltak rám, amit éreztettek is velem. - Milyen csapatba kerültél, kik voltak akkor a rendőrségen azok, akiktől tanulhattál? - Dávid Kálmánnal egyszerre kezdtem, egy olyan csapatban, amit dr. Ihász József, dr. Szűcs László, R. Farkas Sándor, Czibók Ferenc neve fémjelzett, s Kacsányi János, akit mindenki csak Joci bácsinak hívott, akit tanítómesteremnek tekintek, aki mellett kilenc évig dolgoztam. Férfiakról nemcsak férfiaknak Sas Erzsébet oldala - Azt is előre elhatároztad, hogy milyen területen szeretnél tevékenykedni a Rendőrségen? - Egyedül - de az nagyon - a bűnüldözés érdekelt, s a bizalmat amit fiatalként kaptam, igyekeztem jó munkával meghálálni. - Mi volt az, amit legelőször megtanultál, amit a legfontosabbnak tartasz azóta is? - Az igazi zsaru szakmát, az igazi életet, azt amit az iskolában nem tanítanak, a hely, a személyi ismereteket, ennek a hivatásnak a speciális fogásait. - Aztán mégis az iskolában is tovább tanultál... - A Rendőrtiszti Akadémián 1973-ban megszereztem a második diplomámat, majd 1991-ben a Rendőrtiszti Főiskolán a harmadikat. Ezek mellett elmondhatom, hogy végig tanultam a harminc évet, hiszen annyi tanfolyamot, kisebb-nagyobb továbbképzést végeztem, hogy ezekért akár egy újabb diplomát is adhattak volna. -A bűnügyi terület minden részét végigjártad... - Kilenc évig voltam vizsgáló, tíz évig akció csoport vezető, 1991-ben Tolnán őrsparancsnok helyettes és bűnügyi vezető, majd saját kérésemre visszakerültem. Szekszárdra, a Tolna Megyei Rendőrfőkaptányság Bűnmegelőzési Osztályára mint kiemelt főnyomozó. -A bűnmegelőzés, bár hihetetlen fontosságú, nem éppen a Te „asztalod"... - Valóban így van, ez egy egészen más feladat. Sok mindent csináltam ott is, iskolákba jártam, nyugdíjasoknak tartottam előadásokat, aztán hozzám tartozott a kulturális, pénzügyi objektumok védelmének megszervezése is. Három éven keresztül vagyonvédelmi kiállításokat szerveztünk, amelyek nagyon népszerűek voltak. Abban igazad van, a feladat nagy volt és fontos, de az én egyéniségemnek nem az igazi. Amit én szerettem csinálni az kimondottan a bűnüldözés, az igazi stresszes, nyüzsgő világ, ami már a véremmé vált, s ahová 1995ben visszatértem. - Gabi! Vannak született rendörök, ahogy vannak született orvosok, festők, énekesek. Te valahol úgy voltál rendőr, hogy a város lakosságának sosem voltál alezredes úr, hanem megmaradtál Kiss Gabinak, ami mint tudjuk a bizalom, a tisztelet és mondjuk ki, a szeretet jele. Sokszor maguk a bűnözők is hozzád fordultak egy-egy tanácsért... - Talán azért volt ez így, mert a rendőri hivatásom mellett mindig igyekeztem ember maradni, az emberek nemcsak addig voltak számomra „fontosak", amíg kiderítettem, mit tettek, de utána is figyelemmel kísértem a sorsukat. Sokan megszólítanak közülük az utcán, s ezekben a megszólításokban látom visszaigazolni az elméletemet. - Megosztod velünk...? -Azt tartom, hogy az a jó rendőr, aki a legkevesebb feljelentést teszi, a legkevesebb büntetést szabja ki, viszont a legtöbbet figyelmeztet. Meggyőződésem ugyanis, hogy az emberek alapjában véve nem elvetemültek, s egy kisebb hibánál a figyelmeztetésnek sokkal nagyobb a nevelő hatása, mint a büntetésnek. - Bizonyára nem vagyok egyedül azzal a csodálkozással, hogy hihetetlen, hogy Te nyugdíjba mentél. Mit jelent számodra ez a három évtized? - Mindent! Az életem legfontosabb, legtartalmasabb szakaszát. Azt csinálhattam ez alatt az idő alatt amit imádtam, s bár kicsit elcsépeltnek hangzik, de igaz, ha újra kezdhetném újra ezt az utat választanám. Kicsit talán megszállott is voltam de megtehettem, mert egy olyan biztos családi háttér állt mögöttem, hogy maximálisan koncentrálhattam a munkámra. A feleségem mindent megtett azért, hogy nyugodtan dolgozhassak, s bevallom jómagam is igyekeztem nem hazavinni a gondokat, - ami ugye eleve lehetetlen. - Fiaid felnőtt emberek már, egyik sem választotta a Te hivatásodat... - Gábor építészmérnök, Attila gépésztechnikus, nem befolyásoltuk őket a pályaválasztásban. Talán mikor kicsik voltak akkor mondták, hogy rendőr leszek, aztán később amikor látták, hogy ez a hivatás mivel jár letettek róla. Sokat vittem őket magammal, amikor különböző rendezvényekre jártam felvilágosító előadásokat tartottam, addig is velem voltak, s kicsit pótolni tudtam a hét közbeni távolléteimet. Büszke vagyok rájuk és nagyon szeretem őket. - A gyerekek és a fiatalok iránti nagy szereteted egyébként is közismert. Mit üzensz a következő generáció rendőreinek? - Kívánok nekik kevesebb munkát és jobb munkafeltételeket, mert az az igazság, hogy mindegy, hogy a politikusok mit mondanak, rendőrnek lenni, még a mai napig sem jelent sem anyagi, sem erkölcsi megbecsülést. Kívánom, hogy a következő generációnak sikerüljön mindkettőt megérni, megélni. Kávéházi randevú