Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-03-12 / 10. szám

7 2000. március 26. , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Elment a „mindenes" Február 19-én Hl éves korában elhunyt Kopré József író - költő - tanár, a Krúdy emlékérem tulajdonosa, a „Magyar Kultúra Lovagja". Temetése március 10éit a Kerepesi temetőben. Ennyi a szikár liir a gyászjelentésen. A Megyei Könyvtár könyveinek és kézírásos versének kiállításával, lapunk pedig utolsó interjúinak egyikével emlékszik a megyénkből elszármazott idős irodalmárra. Nagydorogtól a Kelet Népéig A szolgafiúból Móricz munkatársa lett A szolgálóságtól az egyetemig Ötgyermekes, református, nincstelen napszámos család első fiaként született 1919-ben, Nagydorogon. Iparos embernek szánták, ezért szülei 14 éves korában behozták a Mészáros ^Bzár utcába asztalos inasnak. Ám hamar kilelt a becsület, a satupad alatt a János vitézt olvasta, minek okán a mester elzavarta a műhelyből. Még ugyanabban az évben segédlelkészi ajánlással és Szabó Pál levélbeli meghívására a fővárosba utazott. De erről a nagy kalandról már meséljen ő maga. - Kosztot és némi ruhát kaptam a szolgálataimért a segédlelkész úrtól, no meg támogatást a korán felébredt olvasási kedvemhez. Akkor már leveleztem a heti Szabad Szóval, Szabó Pálnak küldtem zsánereket a falusi szegénység életéről, csendőrtúlkapásokról, ünnepeinkről. O levélben hívott, ha Pesten járok, keressem fel. Anyám nagy sóhajtásai ellenére 1933-ban elindultam a fővárosba. Az ajánlólevél birtokában munkát kaptam, a Kálvin téri Református Vendégszobák inasa lettem. Hamar kirúgtak, mert rosszul takarítottam. Inkább olvastam. A vendégektől kapott filléreken retorikát, grammatikát, stilisztikát vettem, tanultam. Ezután a Ráday utcai Református Teológia szolgája, takarítója ^•tem, ott a kispapok felkaroltak, támogatták a tanulásomat, átvették velem a németet... segítettek. 1937-ben befejeztem a Pázmány Egyetemet, magyar szakos tanár lettem. Szerkesztőségek, íróbarátságok, egy társaságban József Attilával - Aztán mégsem iskolába, hanem szerkesztőségbe vezetett az útja. - Mint egykori szorgalmas levelező a Szabad Szóhoz kerültem fizetés nélküli gyakornoknak. Később rovatot kaptam, és Szabó Pál bejelentett az Újságíró Kamarába. Valahogy eljutottam a Petőfi Társaságba, sok íróval, költővel megismerkedtem. Én ismertem még József Attilát is. Az igaz, hogy sajnos közvetlenül nem beszélgettem vele, de többször megfordultunk egy társaságban. Szántó Judittal meg együtt dolgoztam , kaptam tőle Attila kézirataiból, persze facsimilén. Aztán Móricz Zsigmondnál kötöttem ki a Kelet Népe szerkesztőségében. Hozzá is Szabó Pál vitt el azzal, hogy „Zsiga bácsi, hoztam a gyereket, értelmes a koma, tudod valamire használni". És úgy lehetett, mert aztán egy évig egy szobában dolgoztam Móriczcal. De írtam én Herczeg Ferenc Új Idők-jébe is, meg még sokfelé. - Váltsunk korszakot, 1945-ben a Szabadság munkatársa volt. - Ott történt, hogy az újságokkal indultam ki éppen, rajtam a kétnyelvű karszalag, hogy ,,zsurnaliszt" és „piszányijá", amikor az oroszok belöktek a sorba, s terelgetni kezdtek valahová. Sikerült meglépnem, szerencsém volt, s amikor nagy ijedten belihegtem a szerkesztőségbe, Gábor Andor megrótt, hogy „fiam, hát mi van, késik a lap". Nem akarta elhinni, hogy a karszalag nem védett meg. '56-ban meg az írók ruházkodását, segélyezését végeztem, ezért kétszer is bevittek a gyűjtőbe. Tamási Áron be akart jönni hozzám, mire Kádárék azt mondták neki, „maga csak ne menjen sehová, majd kihozzuk inkább Koprét is". Tapéta helyett dedikált grafikák - Aztán csendesebb évek jöttek az 1. László Gimnáziumban, húsz év tanárkodás, könyvtároskodás. - Másra és másképpen jutott időm. Verses- és novellásköteteim, meséskönyveim jelentek meg, s továbbra is kapcsolatban maradtam az irodalmi, képzőművészeti élet jeleseivel. Ne tűnjön dicsekvésnek, de az ötezer kötetes könyvtáramból ezer példány dedikált, sok első kiadás. Móriczkéziratok, kézzel írt levelek, Nagy László első kötete nekem szóló aláírással, ajánlással, Pilinszky-kötetek ... Háromszáz kép, dedikált grafika van a falon tapéta helyett... - Ha nem tekinti sértésnek a kérdést: milyen sorsot szán ennek az értékes gyűjteménynek? - Van egy unokám, majd rá hagyom. Meg néha aukciókra adok, mert kell a nyugdíj kiegészítés. Legutóbb éppen egy Babits-levéltől kellett megválnom. - Ön egy nagy korszak utolsó mohikánja. Gondolom, sokan kérték, hogy meséljen az életéről. - Inkább írtam. Sok mindent megírtam, de már nem írok. Sok még a kiadatlan munkám. Csak most megint nem kedvez az idő a könyveknek ... Hanem azért valamit mégiscsak írok. Móricz életét, amit nála töltöttem 40-ben. Regény lesz, de olyan tényekkel, amiket eddig senki nem tudott Móriczról. Nemrég jelent meg az életrajzi kötetem, s talán karácsonyra kijön egy meseregényem, a Furulyás Ferkó. Imi mindig érdemes, és remélem, mindig lesznek, akik megveszik, olvassák a könyveket. - Köszönöm az életmesét, s olvasóink nevében is jó egészséget és alkotói kedvet kívánok. lldud Teréz Az egészség - ha folyton romolva is bár - és alkotó munkakedv ez év februárig tartott ki. A Móricz-regényt még sikerült bejeznie, kiadnia. De Isten tudja csak, mi minden maradt félben, feldolgozatlanul, kiadatlanul A hagyaték sorsáról egyelőre nem tudunk. Rágógumi Honfoglalás ímmel-ámmal, három kíváncsi szempár kereszttüzében. Pizsamát föl, olvasnivalókat kézközeibe. A nekem kijelölt szekrény ajtaja ugyanúgy nem csukódik, mint legutóbb. Hiába, szegényember a kórház, úgy hírlik, fábólvaló kilincseinek maholnap madzaghúzója se lesz. Már zsong, sistereg a IV-es bel szokott élete. A nővérek napi dolgaik végzése közben túljutottak az első maratoni táv lefutásán. Semmi okom ellazulni a megérkezettség tudatában. Eddig valahányszor Héttoronyként éltem meg kórházi tartózkodásaimat. Igyekszem fölvenni a jó beteg szerepét, nem megy, elég egy nap és máris világgámehetnékem támad. Szeretnék elrejtőzni, mint a beteg állatok, se lássanak, se halljanak, nekem se kelljen látni és hallani. De itt van mindjárt az első megpróbáltatás. Három nagyjából velem egyívású nőszemély bámul, nem lehetek szájukíze szerint való, mert eddig csak vakkantgattam, mint aki nem tud beszélni. Tudok, de nem és nem akarok, azért se hagyom kiborulni a bögrémet, később úgyis megtudják mit hoztam benne. Szóval... kezd tetőzni nálam az elhatározott sündisznómodor. Ilyenkor kell rágyújtani, futni néhány kört. Attól enyhül némiképpen a bőszültségem, hogy ismerős nővérke húz el a közeli ajtó előtt. Köszönteni kell és megtudakolni, hogy kisurranhatnék-e még a vizit előtt? Ujját fölemelve fenyeget meg, tudja miért sürgős kimennem, de azért mondja, hogy kis késésben vannak, lehet, hogy ma nem is jön ide a főorvosi vizit. Heuréka! Kezemben máris a Helikonos dobozka, címkét méterre sincs a tovarobogó nővér, amikor lecsap a villám. Beperdül az ajtón a mégis vizitelő népes stáb, élen a főnökkel - aki sokkal jobban ismer, mint amit még kellemesnek tarthatok - és aki rögvest mellettem terem, emeli a párnám csücskét. Odadugtam jöttekor szélsebesen a cigarettámat, elkerülendő legalább az első napon az évek óta indokolt korholást. Én sóbálvány kb. olyan arccal, mint a konyhai nyalakodáson rajtakapott kisgyereké. Leleplezőn néz, előbb diadalittasan, lassan enyhülő tekintete azonban elárulja, hogy nem most lesz a verbális agyabugya-náspáng. - Nini - mond ekképpen -, nini! Újabban ezt a fajta rágógumit fogyasztja? Föl is emeltetik jó magasra a bűntárgy, mire mintegy beintésre bugyborékol föl a nevetés, én meg lángbaborulva kívánom, hogy gyorsan nyíljon meg a föld, az se baj, ha magában felejt. A föld persze süket, marad a szégyen. További „élvezetre" pedig az, ami a betegtársak fogékonyságát bizonyítja. Kivonulási készülődéseimet látva, világért se mulasztanák el azt tudakolni, hogy - ugyan hova? Talán csak nem rágózni megyek megint?! És mit nem ád ez a cudar élet? összetalálkoztam minap a macerában élenjáró egyik betegtársammal. örültünk egymásnak, annak, hogy tartósan vagyunk szabadlábon. Attól romlott el az öröm (részemről) hogy firtatni kezdte, hogy állok a rágózással, most milyen fajtát favorizálok, nem félek-e, hogy a fogaimnak megárt a rágicsálás? (A rézangyalát!) Nincs béke az olajfáim alatt. Folyvást megtalál a végtelenített lecke, tényleg időszerű lenne a megjavulás útjára térni. De érdemes erre a kis időre? -lászlói-