Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-02-27 / 8. szám

8 r SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 2000. február 13. 13 Tizedelő cédulák... DARVAS FERENC AVAGY A SZŰNNI NEM AKARÓ IHLETETTSÉG Bizonyára sokakat ért az a megtiszteltetés, hogy személyesen ismerkedhettek meg Darvas Ferenccel, Szekszárd város egyik legkiemelkedőbb író-költőjével. E címre méltán lehet büszke, hiszen neve számos lexikonban szerepel, magáénak mondhat több mint tizenöt kötetet. Ez utóbbiak közül talán a legismertebb A lélek csendje, amely 1993ban jelent meg. De ide sorolható még a Portyázások az osztály környékén, melyben a nagykanizsai diákévek feledhetetlen emlékei elevenülnek fel. Jómagam az ezerkilencszázas évek utolsó esztendejében ismerhettem meg a költőt. Beszélgetésünk során kiderült, nemrégiben új kötettel gyarapította rajongóinak könyvespolcát. A kötet címe: Árnyak és fények. Ezen műveiben visszatér fő kifejezésformájához, azaz a lírába foglalt tapasztalatok, bölcsebbé tévő élménye tolmácsolásához. A sorok szólnak azoknak, akik átélik vagy a múltban átélték a magányosságnak azt a formáját, melyet lehetetlen megosztani bárkivel is. Képtelenség és eleve kudarcra ítélt próbálkozás, mert a lélek alkotói magányáról szól. Impresszókba öntve jelenik meg az emberi kapcsolatok szivárványa, melyet olykor elkomorít a kategorizálás és osztályozás felhője. Darvas Ferenc maga is vallja, kötete szól arról, hogy nem szabad az embereket valamiféle szóburokba zárni, megadni magunkat a megkövült formáknak. Fontosnak tartja hogy pozitívan hasson soraival és arra bíztasson mindenkit: nem szabad elkerülni a kérdések megválaszolását, elkenni a hétköznapokat. Verseivel fellendül a lélek és utána a test is. A költő dinamizmusát és törhetetlen életkedvét igazolja, hogy járja a környékbeli településeket, hogy irodalomórát tartson az érdeklődő kisdiákoknak, vagy olykor pártfogásába vegyen egy zsenge, de kibontakozófélben lévő poétát. Napjaink törekvéssel teli órái között igazán ritka az az önzetlen segítőkészség mellyel Darvas Ferenc segíti a szárnyait próbálgató fiatal tehetségeket. Tőle talán meríthetnek erőt azok a személyek, akik olykor megkérdőjelezik az élet tehetségpártoló vonását, talán magát az igazságosságot. Panyi Zita Vannak nők, akik úgymond kétnyelvűek, azaz két nyelven írnak. Kalász Márton németül és magyarul is megjelenteti műveit. Az író műveiből tartottak felolvasóestet a Tolna Megyei Önkormányzat Német Színháza és az Illyés Gyula Megyei Könyvtár szervezésében a színházban. Az esten Kalász Márton bemutatta Tizedelő cédulák, című legújabb könyvét. A cím egy 1849-es eseményre, a foglyok megtizedelésére utal. A könyv a magyarországi németek történetét, múltját, a kitelepítések szörnyűségeit dokumentumok, de legfőképpen személyes beszélgetések alapján, rögzíti. Az író kutatásait Németországban és Magyarországon végezte. Elmondható, hogy ebben a témában egy nagyon fontos, egyben nagyon őszinte könyv született. Kalász Márton maga is gyerekként átélte a kitelepítések szomorú eseményeit, de a kutatómunka rávilágított arra, hogy mennyi mindent nem tudunk róla. A könyv talán az igazságot adja a kezünkbe. A felolvasó esten a mű egyes részleteit Hadzsikosztova Gabriella németül, Orbán György magyarul tolmácsolta. A hangulatos rendezvény már a második ilyen jellegű e^B a Deutsche Bühne színpadán. A főszervezők Dávid Zsuzsa színházigazgató és Elekes Eduárdné könyvtárigazgató szerint, biztosan lesz folytatás. S. V.Z. A szerző... és az előadók Már csak egy hét és megszólal az „Ős" Szinkron Bár igazándiból én még csak húszas éveimet taposom, már volt részem egy-egy Szinkron próbában. Az együttes tagjai nem éppen az én korosztályom fiatal tagjait szórakoztatták a hétvégi délutánokon, annál inkább a negyvenesekét. De valami mégis csak megfogott engem a zenéjükben. Valami, amit sokáig nem értettem. Hiszen a mai együttesek is kellemes perceket tudnak szerezni, de egy valami mégis hiányzik. És most már arra is rájöttem mi. Az emberi közvetlenség. Az az összetartozás, ami nem csak a próbákat jellemzi, és a március 4-i koncertet fogja jellemezni, hanem ami megszólal a zenében és ami sugárzik a tagokból. Hát igen... Elképzelésem szerint ez volt annak idején a Szinkron Klub vonzereje. Most ismét él a legenda: március 4-én újra együtt az „Ős" Szinkron. Baka István: Baka István, „AZ IDŐ TÉRKÉPJELEI" című, a pécsi Jelenkor Kiadónál megjelent posztumusz kötete, a kilencvenes évek elején készült napi- és hetilapokban publikált, a Szegedi Rádióban elhangzott tárcáit, tárcasorozatait gyűjti egybe. Az írások egy-egy író vagy költő portréját vázolják fel, művét ismertetik, rövid történetekben pályatársait, gyermekkora helyszíneit, alakjait idézik meg. Nem vidám a kötet, de életünk sem az. Bizonyságként néhány írás címe: Dosztojevszkij a vesztőhelyen, Gumiljov kivégzése, Jeszenyin öngyilkossága, Cvetajeva önkéntes halála, Széchenyi balsejtelme, Hol van a hazánk. Az árvaság költője. Mondhatnánk persze, hogy a szerző előre látta-érezte-tudta, vagy hogy egybeesés, meg egyébként is ilyen az irodalom. Baka István sorsának ismeretében felállíthatunk párhuzamokat, találhatunk azonosságokat. Én mégis inkább azt javaslom, az írásokra figyeljünk, mert azokban benne van minden, mit nekünk szánt. Ott van Ő is, hát lapozzuk fel, köszönjünk rá, „Szia Pista!" „Igyunk hát barátom emlékére! De csak óvatosan! Ha előbb nem is, a harmadik palacknál mindenképpen hagyjuk abba! Hacsak nem akarunk szentté válni." (Abszolút absztinencia, Bakó András történeteiből, részlet 1994. május 14.) dzs