Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)
2000-02-20 / 7. szám
6 SZEKSZÁRDI 2000. február 13. 15 Érdekli? Bemutatjuk! » A rockzene tizedik ünnepe Szekszárdon! Két hete megjelent számunkban dr. Kilián Orsolyával, Szekszárd jegyzőjével készítettem interjút e sorozatban. A jegyzőnő javaslatára most Gyimesi Sándorral, a Csörge-tónál évtizede megtartott Rockmaraton kitalálójával, állandó szervezőjével, egyben "atyjával" beszélgettem a jubileumról, s a megelőző rendezvényekről, valamint arról, hogy az évente ismétlődő programsorozatot és annak közönségét hogyan fogadják el a szekszárdiak. - Miért kezdte szervezni a Rockmaratont? - Korábban egy rockzenei klubot csináltam itt Szekszárdon, ami igen sikeres volt, rengetegen látogatták sok éven keresztül. Régi - magyar és külföldi - rock lemezeket hallgattunk a hatvanas és a hetvenes évek terméséből. Az összejövetelekre meghívtunk egy-egy zenész vendéget, s remekül szórakoztunk. Miután egyre több zenésszel és énekessel ismerkedtünk meg, úgy döntöttünk, hogy „megnyitjuk ' a klubot: rendeztünk egy majálist a Prométeusz parkban. Az ingyenes rendezvénynek óriási sikere volt, amit a „Narancs-klubnak" szerveztem. - Fidesz-tag volt? - Nem, csak szerettem a narancsot.. . De félre a tréfával, annak idején ez a klub vállalt föl ilyen típusú rendezvényeket. Megjegyzem, hogy a nyolcvanas évek végén számos olyan rendezvény maradt gazda nélkül, - vagy teljesen megfelejtkeztek róluk- mint a Szegedi Ifjúsági Napok. Ezért kezdtem el - úgy tudom, hogy a környéken először - a Rockmaraton szervezését, ami idősebb, mint a budapesti diáksziget, vagy a környékbeli rockfesztiválok. A rendezvénnyel pont szerencsém volt, mert nem terveztem hosszú távra, csupán ki szerettem volna próbálni magamat, képes vagyok-e egyedül egy ilyen „bulit" összehozni. - Egyébként mivel foglalkozik Gyimesi Sándor? - Van egy rendezvényszervezéssel foglalkozó betéti társaságom, nagyon sok zenekarral dolgozom együtt. - Mit és hova szervez? Mert gondolom, nem a Rockmaraton az egyetlen? - Gyakorlatilag az ország minden pontját „érintem", szervezek divatos motoros találkozókat, Dunaújvárosban ifjúsági parkot csináltam egy időben, s besegítek ide és oda. De mára sajnos már beszűkültek a lehetőségek, egyre kevesebb a rendezvény, illetve ezekre az igény. - Szekszárdon egy-egy Rockmaraton után sokan azt hiszik, hogy Sándor igen gazdag emberré vált. Igaz ez? - Nem, nem mondhatom, hogy olyankor gazdag lennék, hiszen nincs irodám, otthonról szervezek mindent egy telefonról, s még egy számítógépem sincs. Emlékeztetőül elmondom, hogy az első öt rendezvény teljesen ingyenes volt, vagyis a Rockmaraton nem üzleti vállalkozásnak indult, hanem lelkesedésből és a rock zene szeretetéből, s azért, hogy legyen egy ilyen buli Szekszárdon. - Most már van belépő? - Igen, hiszen az évek múlásával egyre több, drágább zenekarokat keresnek a fiatalok, tehát a szponzorok támogatása mellett szükség van belépődíjakra is. - Nyilván kiadnak kvázi bérleteket az öt napra, de szóló jegyek is válthatóak. Mennyiért? - így is nagyon alacsony összeget kellett fizetniük a fiataloknak: az öt napra kétezer forintot, amennyiért másutt sátorozni sem lehet. Nálunk az utóbbi ingyenes. A napi jegyek pedig 750 forintba kerültek. - Hogyan fogadta az elmúlt években a város ezeket az érdekes és változatos küllemű,, öltözetű fiatalokat? - Valóban változatos az öltözködésük, hiszen mindenféle stílus megtalálható a rendezvényen, ahogyan van külön napjuk a punkoknak, van alternatív zene, blues-zene, rock és country, de egy-két jazz-zenekar is fellép. Kavalkád van minden tekintetben a Rockmaraton idején a Csörgénél. - Honnan érkezik a közönség? - Az ország minden részéből érkeznek a fiatalok, sőt tavaly Erdélyből, Szlovákiából és Németországból is voltak vendégek. A 14-15 évestől az ötven évesig minden korosztály rendszeresen kijár a rendezvényre. A résztvevők nagy része középiskolás, de főiskolások és egyetemisták is szép számmal jönnek, és olyan fiatalok is ott vannak, akik már egy-két éve dolgoznak, és nem felejtkezhetem el a zenét szerető korosabbakról sem. A lényeg, hogy a közönség aszerint alakul, ahogyan a rendezvényt indítottuk, azaz a Rockmaraton nem a pénzes-autós-drága göncös fiataloké. A velük való beszélgetések során kiderült számomra, hogy a legtöbben az év során gyűjtik össze a bulihoz szükséges forintokat. Az itt összegyűlt fiatalok nagy része a Diákszigetre nem tud elmenni, mert ott tízezer forintnál több a belépődíj. - És itt Szekszárdon kedvezményesen lépnek föl a zenekarok? - Dehogy! Itt is pont annyit kérnek és kapnak, mint bárhol másutt. Ennek ellenére mégis fönntartjuk a belépők árát. Ám elmondom, hogy örömömre egyre több olyan zenekarral kerültünk mi szervezők olyan baráti viszonyba, hogy ők maguk is számon tartják a Rockmaratont, s a rendezvény idejére nem fogadnak el más meghívást. - Miért használ többes számot a szervezéssel kapcsolatban? Úgy tudtam, hogy egyedül csinálja a bulit - Rudányi Joe (József), a P.Mobil és a Pokolgép énekese a kezdetektől támogat, s rajta keresztül számos zenekarral ismerkedtem meg. Ez nélküle nagyon nehezen ment volna. - Tehát akkor hányan szervezik a Rockmaratont? - Majdnem egyedül csinálom az egészet, de vannak emberek, akiket bizonyos kijelölt feladatok elvégzésére magam mellé veszek. A vendéglátást kiadom bérbe, mert azzal már képtelen lennék magam foglalkozni. De a teljes kitelepülést, a folyamatos és a rendezvény utáni takarítást, az elpakolást egyedül intézem. - Sajnos, a rockzene ma /lem tartozik a legelismertebb műfajok közé. Gyanítom, hogy a szekszárdi rendezvény azért ilyen népszerű, mert a rock iránti vágy is ide hajtja az embereket. - Igaza van, hiszen négy-ötezren itt vannak most is, hogy van belépődíj. Én magam is úgy látom, hogy a rockzene válságát éli az egész országban. Ez azzal is magyarázható, hogy a fiatalok már a „nagyobbakat" is megkapták, egészen kis klubokban is találkozhattak velük. Emellett nagyon megy a mostani divatzene, a techno. -A technoról bizonyos diszkók jutnak eszembe, azokról pedig - kár lenne tagadni - a drog. A Rockmaratonon is bizonyára van drog, ám azt hallom, hogy nem olyan mértékben és nem olyan vehemenciával fogyasztják a fiatalok, mint a diszkókban. - Természetesen van, de nálunk a zenéhez nem dominál a drog. Különösebb problémánk nem volt a droggal, amit a helyi rendőrkapitányság munkatársai is megerősíthetnek. A budapesti székhelyű Kapocs Alapítvány 20-25 aktivistája minden évben itt van, s foglalkoznak a fiatalokkal, elsősorban a kábítószerrel és az alkoholfogyasztással kapcsolatban. Tavaly egyetlen fiatalt kellett kórházba szállítani, de nem a drog miatt, hanem belelépett egy konzerves dobozba, s rettenetesen vérzett a lába. Szóval biztosan van drog, elsősorban talán füves cigaretta, de nincs „diszkó-drog". - A városban sokszor találkoztam a bulin résztvevő fiatalokkal. Nagyon békések, mi több, kifejezetten udvariasak. - A fesztiválon családias a hangulat, a gyerekeket a zene érdekli elsősorban, s az országban talán egyedülálló, hogy a punkok jól elvannak a hosszú hajúakkal, a különböző zenei stílusok egymással. Soha nem volt botrány, késelés, nagyobb verekedés. - Mi a helyzet az alkohollal? - Az fogy, de e mellett Szekszárdnak van már fesztiválja, ahol szinl^^ nem csak tejbárok üzemelnek. - A Csörgén viszont árulnak tej^U - Igen, van mini ABC, ahol a zölcT ségtől kezdve a fogkefén át minden kapható. Nyolc zuhanyozót építünk mindig, nyolc vécét és nyolc kézmosó helyet, amelyek 24 órán át nyitva vannak. - Idén jubilál a rendezvény, ez lesz a tizedik Rockmaraton. Mettől meddig? - Most hat napos lesz, július 10-15ig tart, s remek lesz a program. Az első az punkos nap lesz az Aurórával és a Junkiessel, a második az alternatívosabb program például a Pál utcai fiúkkal és a Puffal, a következő nap metálos, illetve rockos lesz, föllép többek között az Ossian, a Pokolgép, a Beatrice. Csütörtökön a klasszikus rock napja a Bikinivel, az Eddával, a Lorddal, pénteken lép fól Deák Bili Gyula, a P.Mobil, s tárgyalások folynak a Skorpióval és a Tankcsapdával, Az utolsó teljesen populáris nap I^B amire a városból mindenkit vár^K nagy szeretettel. Ezen föllép a Smf Folk Celsius, az Irigy Hónaljmirigy és a Bergendi. - Van egy kis statisztikája? - Persze. A kilenc év alatt 183 zenekar lépett föl ami 386 produkciót jelent. Köztük csak három zenekar volt minden évben itt. Kilenc külföldi csapat játszott, s volt köztük amerikai is. A kilenc év alatt csak (!) három zenekar nem érkezett meg. -A város újabb öt évre kötött Sándorral szerződést a területre. Ám már a Csörge-tó tavaly is megtelt vízzel és az idén sincs másképpen. - Az öt évnek nagyon örülök, sajnos a tó medrében nem állíthatjuk föl a színpadot, hanem a tavalyihoz hasonlóan rendezzük be a környéket. Remélem! - És kit remél a sorozat következő részében? - Szeretném, ha Mayer János, a Szekszárdi Vízmű Kft. Igazgatója szólna a Csörge tó helyzetéről, a cég terveiről, a lakosság vízdíj fizetési moráljáról.... V. Horváth Mária