Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-12-19 / 45. szám

, SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Férfiakról nemcsak férfiaknak Sas Erzsébet oldala Él mérné 1999. december 19. Vendégem a Gemenc presszó­ban, Varga Gyula vállalkozó, akivel az idei év utolsó, Kará­csonyi randevúján, a születés­ről, a sorsról, a család fontossá­gáról, a gyerekek, az öregek és a rászorultak iránti segítségről, az önzetlen ajándékozás lélek­emelő szépségéről beszélget­tünk. Varga Gyulát mindenki ismeri Szekszárdon, - ahogy mondani szokták -, sokan szere­tik, tisztelik, sokakban negatív érzéseket vált ki. Őt ezek a ne­gatív érzések viszik előbbre, nem irigykedik másokra, annál inkább segít, ha hozzá fordul­nak, nem mutogat másokra, hogy kinek mi lenne a tenniva­lója, inkább teszi azt, amit az O lelkiismerete diktál. - Nagyon korán megismerke­dett a munkával, ami azóta is az élete, a hegedűt már hároméve­sen kenyérkeresésre használta... ^^ Koldus-zenészként kezdtem flrom évesen, ami azt jelenti, Hogy vonatokon, állomásokon haj­nalban hegedültem édesanyám kí­séretében. Kalapoltam, és ebből tartottam el egy húsz tagú családot. -Azt mondta tanulta is a szüle­itől a zenét, de a vérében is benne volt amikor megszületett. - Szüleim mindketten hegedül­tek, édesanyám hegedűművész volt, nagyanyám cimbalommű­vész, s a családhoz tartozó tizen­három nagynéni és nagybácsi mind játszott hangszeren. - Már többször nyilatkozta, hogy 11-en voltak testvérek, s hogy három éves korától egy húsz tagú családot tartott el... Hol volt az édesapja? - Látja ezt még senki sem kér­dezte, s én sem mondtam el senki­nek. Mindszenten laktunk, és f 6-ban apám leverte a csillagot anácsházáról. Azonnal elfog­, bebörtönözték, az egész csalá­dot hazaárulónak minősítették, be­zsuppoltak bennünket és a Mind­szentről való kitiltásig egy másfél szobás pajtába zsúfolódtunk. Hát ma már egy megmagyarázhatatlan világ volt az, édesapámnak a Csil­lagbörtönből való „hazalátogatá­sai" után, mindig született egy kis­testvérem, így lettünk 11-en. Az­tán volt még egy nevetséges vád ellenünk, azt térj esztették édes­anyámról, aki azért kísért a vona­ton, amíg kicsi voltam, mert kém volt és hozta, vitte a híreket. - Most felnőtt fejjel minek mi­nősíti édesapja akkori tevékeny­ségét? - Annak idején mindenki tudat­lan volt, szerintem sokan azt sem tudták, mit csinálnak. Amit apám tett, azt hirtelen felindulásából tet­te, az más kérdés, hogy a családját örök életére megbélyegezte ezzel. Sosem lehettem úttörő, de hát ez már a múlt, s én szeretnék minél kevesebbet foglalkozni a múlttal, és minél többet a jövővel, termé­szetesen azzal együtt, hogy sosem szabad elfelejteni, honnan jött az ember, ám ezerszer fontosabb ho­vá halad. - Megfogadtam, hogy nem te­szek fel semmi olyan kérdést, ami nem illik egy Karácsonyi beszél­getésbe, mégsem bírom ki. Ön sze­rint kik azok, akiket a legjobban irritál, hogy a kuldus-zenészből egy sikeres vállalkozó lett? - Igazából jómagam nem kuta­tom, nem keresem, s hogy őszinte legyek nem is érdekel. Találkozom velük, s azt látom, ők azok, akik nem tudnak megbirkózni a mai fejlődéssel, valamikor valahol megálltak, s úgy érzik lehetetlen ma jó üzletet bonyolítani tisztessé­gesen, jól vállalkozni, mert nekik nem sikerült. Ők azok, akik a kor követelményeit nem tudják nyo­mon követni, ezért inkább irigylik, gáncsolják, bántják azokat akik­nek sikerül. Sajnálom őket, mert ők tényleg csak ennyire képesek. - Jól benne vagyunk mégis az üzletben, ami maga a pénz, ezért megkérdezem, mit jelent Önnek a pénz? - Amin keresztül mindent meg lehet venni. A pénzimádók gyűjtik a pénzt, nekem nincs ilyen szenve­délyem, nekem építő programjaim vannak. Az volt és lesz is mindig a tervem, hogy cégeket alapítsak, hogy munkahelyeket teremtsek, hogy megalapozzam az unokáim jövőjét, s azon embereknek uno­káinak a jövőjét, akik nálam, ve­lem együtt dolgoznak, akikkel megvalósíthatom a céljaimat, ter­veimet. Sem saját vagyonom, sem bankszámlám nincs, minden fillé­rünk a vállalkozásban van, s azt gondolom, a jövő évezred vállal­kozásának a titka ebben rejlik. - Ön, mint sikeres vállalkozó mit tanácsolna azoknak akiknek nem jól megy, illetve akik most szeretnének belefogni egy vállal­kozásba? - Sok jó vállalkozó van Szek­szárdon, csak nem szívesen fedik fel magukat, ami természetesen az ő dolguk. Jómagam azt hiszem, a titok abban rejlik, hogy hosszú táv­ra kell tervezni. Nekem 10-20-30 éves terveim vannak, valamint éves terveim, s vannak havi terveim, ezeket meghatározott időközön­ként ellenőrzöm. Egyébként min­denkinek felajánlom, aki segítségre szorul, várom bármikor - eddig is nagyon sok embernek szívesen megtettem - minden hátsó gondo­lat nélkül jöjjön el, ha őszinte taná­csot, segítséget vár tőlem, ígérem megkapja. - Varga úr! Ön azok közé a vállalkozók közé tartozik, akik sikerüket, és az ebből származó hasznot nagy örömmel és őszinte szívvel osztják meg azok között, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Pótgyermeknapot tartott, ahol 1500 gyerek és felnőtt egész napos igényes programjáról, fi­nom ebédjéről, s rengeteg aján­dékról gondoskodott.. - Ahhoz, hogy valaki tiszta szívből adni tudjon, ahhoz éreznie kell azt, hogy milyen az, amikor nincs. Ha valaki ezen nem ment keresztül, s nem érezte saját bőrén egy meleg tányér leves, egy cso­Í5 kóládé, egy jó szó, egy simogatás örömét, azt sosem fogja megérin­teni az az érzés, mit jelent, adni. Akit az élet iskolája tanított, az tudja, hogy ha kitörik az ablakot, akkor azt minél előbb be kell üve­gezni. Egyet azonban tudomásul kell venni, aki nem ad, az nem is kap. Sem szeretet, sem szerelmet, sem vagyont nem adnak ingyen. Aki pedig mindezt készen kapta az sosem fogja értékelni, és annak nem lehet felróni, hogy nem tud szeremi és segíteni. Véleményem szerint a birodalom tanáraival az a legnagyobb baj, hogy nem tanít­ják meg igazán a gyerekekkel, hogy mi a kötelesség, a nagylel­kűség. Nem is az ő hibájuk, hi­szen a rengeteg felesleges dolog miatt, amit tanítanak erre már nem is maradhat energiájuk, idejük. - Magányos farkasként látjuk mindig, nem veszik körül barátok, cimborák, van Önnek barátja? - Igazából soha nem gyűjtöttem a barátokat, túlzottan elfoglalt a munka, ami kevés időm maradt az a családomé. Úgy egy éve adódott az életemben egy olyan barát, akit nem érdekelt sem a pénzem, sem a vállalkozásom, egy korrekt be­csületes ember, akivel egy sült ke­szeg mellett jól elsnapszlizgatunk. Azt hiszem, megtaláltam az igazi barátot, s a családom mellett más­ra nekem nincs is szükségem. - A család, amelyre Ón annyi­ra büszke, akiket annyira szeret, s akikről oly szívesen beszél... - Feleségemmel Erzsébettel, na­gyobbik fiammal ifj. Varga Gyulá­val, lányommal Szénási Katalin­nal, és kisebbik fiammal, Varga Róberttel mi egyformán gondolko­dunk. A legfontosabb számunkra a munka, az összetartás, a céljaink terveink megvalósítása. Szép csa­ládom van, és büszke lehetek rá­juk. A család szeretete, tisztelete bennem, bennük van, ezt láttam ezt tanultam, ezt adtam tovább a gye­rekeimnek, s ők az unokáimnak. - A Varga családban, hogy ké­szülnek a Karácsonyra, az Ünne­pekre? - Nagy a család, s ahogy ezt már mindenki tudja a feleségem Erzsike nagyon-nagy főzőmester. A Karácsony összes napján együtt van a család, ünnepelünk. Mindig annyi ételt készítünk - a felesé­gem már hajnali 2-kor elkezdi a főzést -, hogy bármikor beállít­hatnak a testvérek, rokonok min­dig terített asztal váija őket. Minden évben - ez már hagyo­mány nálunk - hogy többféle in­tézményeknek küldött csomago­kon túl, a feleségem jó pár nagy­családosnak személyesen bevásá­rol az ünnepre, s maga viszi el ne­kik, hogy legalább ebben a pár napban semmiben ne szenvedje­nek hiányt.

Next

/
Thumbnails
Contents