Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-11-28 / 42. szám

12 SZEKSZÁRDI 1999. november 14. Mi VAGYUNK A KÉZILABDÁZÁS BRAZILJAI Legek a „Vasárnap" görbetükrében A torna legfontosabb háttérembere: Noha mindvégig elhárította a satjó olyasféle közeledését, ami az esemény létrejöttében az ő személyét előtérbe helyezte volna, ám nyílt titok, hogy Tóth Ferenc kapcsoaltai, a jó értelemben vett lobbizás a sportág imádata nélkül aligha lehetett volna házigazdája Szekszárd és vonzáskörzete egy nemzetközi kézilabda tornának, nemkülönben a válogatott itteni edzőtáboroztatásának. Ha úgy tetszik katalizátora volt a felszínen és a mögött is játszódó eseményeknek, amelynek még lehetnek pozitív utórezgései. Hogy mire gondolok? Nem csupán arra, hogy ezen a tornán a szponzorok és a tévé jelenléte okán a nem kis költségek mellett olyan nyereség is keletkezett, amit vissza lehet, vissza kell tenni a szekszárdi kézilabdába. Inkább, hogy Szekszárd - építve a közönség igényére - bátran vállalkozna már a közel jövőben akár női, akár férfi vonalon kézilabdás kontinentális vagy világesemény megrendezésére. Aminek elnyerésében tényező lehet, hogy nemzeti csapatunknak újfent páiját ritkító ellátásban, kiszolgálásban volt része szerdától hétfőig Szekszárdon. A torna leghálásabb közönsége: Mindig nehéz kiválasztani a jók közül a legjobbat. Talán a faddiak, akik nem győztek hálásak lenni azért, hogy a még sosem látott rangos sporteseményre kerül sor a településen. Aki fent ült a lelátón, az egytől egyig vérmérsékletéhez igazodva buzdította a magyar válogatottat. A torna legnagyobb vesztese: A második számú fellegvárnak számító megyei kézilabdás Tolna, amely ezúttal, ahogy mondani szokás „kimaradt a szórásból", nem lettek házigazdák, Benfentes körökben és szurkoló berkekben ezt a szekszárdi és tolnai klub nem felhőtlen viszonyával magyarázzák. Bár jóllehet ebbéli okoskodásnak ebben a konkrét esetben nincs alapja, csupán a látszat sugallja. A torna, legügyesebb diplomáciai csavarja: A múltban többen sokféleképpen próbákoztak, hogy meghonosítsák, becsempésszék Paksra a kézilabdát - sikertelenül. Nos, egy ilyen kaliberű esemény kivitele után - mivelhogy a hóvihar ellenére nagyon is vevők voltak erre a számukra új sportágra az atomvárosaik - úgy gondolom, hogy Paks a jövőben partner lesz több minden Szekszárdon és Pesten kiötlött elképzelésben. A háttérbeszélgetéseken, a kulisszák mögött talán olyan kérdés is elhangozhatott, hogy: „úgy hozzávetőlegesen ilyen színvonalú kézilabdához mire, kire, mennyi pénzre van szükség? A megszólított jóllehet olyasmit válaszolhatott, mint a veszprémi kézilabda mindenhatója, Hajnal Csaba annó a hetvenes évek elején: csak fele annyira, mint focira és más egyebekre adtok." Hogy ki lehetett a kérdező és a válaszadó, ezt a kedves olvasó fantáziájára bízom. A torna legnagyobb hatású edzése! A szekszárdi szervezők a szövetség azon elképzelésében is partnerek voltak, hogy elvigyék a válogatottat olyan helyre is, ahol honi legjobbjainakat csak a tévéből ismerik. Ilyen volt a mohácsi hatvanas-hetvenes évek szurkolói lelkesedését, edzők szakmai érdeklődését idéző bemutató edzés. Persze az azt követő disznótoros Mocsaiból hirtelen indulatot kiváltva - megülte egyes gasztronómia élvezkedő kéziseink gyomrát. A torna „legdrámaibb" szabadidős dilemmája: Irány Mohács, avagy a kézlabdázók sztárzenekarának számító Republic koncert szekszárdi megtekintése. Győzött a „szakmaibb' program, ami miatt volt némi zsörtölődés. Nem csoda, hiszen '95-ben az osztrák-magyar vébén egyfajta kabalája volt a Republic a vébéezüstérmes lányoknak, az „Szálj el kismadárra melegítettek, vonultak be a csarnokokba. Azóta már átalakult a csapat, de az együttes iránti rajongás a jelekből ítélve megmaradt. Ha ez lélektanilag fontos, aldcor javaslom, hogy most is vigyen magával a csapat Norvégiába egy általuk kedvelt republic dalt. Négy éve nagyon jó ómen volt. A kapitány legnagyobb öröme: Minden poszton két-két egymástól csak arasznyival elmaradó nemzetközi szinten is kiváló kézilabdázó. Sokszínűségünk, játékosságunk után már-már a kézilabdázás braziljaiként emlegetnek bennünket. A kapitány legnagyobb dilemmája: Védekezésben is meg tudjiJ^ e oldani azt a feladatot, ami a IT^P titkon remélt érmes helyezés eléréséhez szükségeltetik. Ami a norvég, a dán, a koreai, az orosz, az ukrán válogatott legyőzésének elengedhetetlen feltétele. És amin még a repülőgépén, vagy már a vébé helyszínén is gondolkozhat: Ki legyen a másik kezdő átlövő Farkas Áginak, mint ahogy azt mindenki szeretné? Szekszárd próbált választ adni: bátran hozzá lehet nyúlni Delihez. Talán a mostaninál nehezebb, forróbb légkörű mérkőzéseken is... A kapitány legnagyobb bánata: Az örömteljes szekszárdi zárónap végén valaki hozta a hírt, hogy japán márkájú madináját bizony itt a parkolóban valaki igencsak telibetrafálta. A szélvédőn elf|gj$y; Wirth és Stancu, Bolváriék nyomában? EGY NAGY DUÓ A LATHATÁRON HBHBHH A cikkírónak egy-egy beharangozó jellegű írás kapcsán örökös dilemmája, hogy az olykor száraznak, közhelyszerűnek tűnő tények felsorakoztatása mellett az úgynevezett esélylatolgatásban meddig merészkedjen el. Mennyire vállalja föl a tévedés, az utólag nevetségessé válás ódiumát? Mivel rovatunk szerda déli lapzártájának időpontjában igencsak információ hiányban szenvedtünk a Szekszárd Kupa nemzetközi asztalitenisz verseny várható mezőnye ügyében, így a sorkitöltő „szokvány-rizsa" helyett egy picit átvedlettem a jóslásba, és azt prognosztizáltam, hogy minden bizonynyál gyérebb lesz a mezőny a tavalyi überelhetetlennél, és a szekszárdiak két kitűnőségének, Wirthnek és Stancunak igenis labdába kell rúgnia, pardon ütnie - úgy, hogy azt az ellenfél többnyire ne tudja visszaadni. Utólag töredelmesen bevallom, hogy az egyénire gondoltam, nem a párosra. Bár a képzettársításomban a Wirth-Stancu páros is megjelent, mert nem lehet nem tudomásul venni ama tényt, hogy a Szuper Liga meccseken is végigvertek szinte mindenkit, nem csupán a levegőváltozás okán küldte föl az utóbbi időben Sáth-mester Larissa Stancut a fővárosba, hogy Wirth Gabival együtt gyakoroljon. Ez a páros a Szekszárd kupán véghez vitte azt a bravúrt, hogy egy nemzetközi mércével is mérhető fináléban legyőzte a magyar ranglista két ászát a Molnár-Braun duót. Mert nagyszerű összhangban egymással, a nívósabb egyéni kvalitásokat ellensúlyozni tudták. Ezek után lassan a Bátorfi-Tóth kettős is jöhet? Ha holnap még nem is, de holnapután biztosan. Satya-mester újból nagy párost csinál, mint annak idején Baloghgal és Bolvárival Tolnán? Elek a gyanúperrel, hogy igen. Ő mindig azon trénerek közé tartozott, akik a párost sosem tekintették másodrendűnek. B.Gy. Kulissza Egy jóidéig Szekszárd állt a képzeletbeli futballpiramis csúcsán. Az évtized elején Paks vette át fokozatosan a szerepet. De most mi következik az ezredforduló környékén? Mint hírlik, a Paksi ASE nem óhajt semmilyen szinten felnőtt csapatot működtetni. A PSE-nak a mai NB III fenntartása is mind financiálison, mind szakmailag alig teljesíthetőnek tűnik. Akkor újfent Szekszárd, amely az őszi zárósípszót követően mindenképpen reménykedik, hogy bent lesz a mezőny első felében, vagy legroszszabb esetben kilencedikként tagja akar lenni az új rendszerű hat csoportos harmadik vonalnak. Am a táblázatra pillantva új trónra törő körvonalazódik, hiszen a momentán a bonyhádi Agraco a legütőképesebb, és nem máról holnapra élő NB lll-as formáció. A csapat mögött létezik utánpótlásbázis is, így könnyen lehet, hogy a megyei piramis csúcsán 2000-ben már a bonyhádiakat említhetjük. Akik minden bizonnyal síkra szállnak majd megszűnés előtt álló, a mai magyar NBII színvonalán igencsak hadrafogható játékosaikért. Titokban a Szekszárd is reménykedik: nyáron esetleg hazatérnek, a valamikor innét induló kedvencek. De jönnek-e, ha a nem a pénz a mézesmad-zag? Lehet-e reménykedni, hogy egy mészáros vagy egy Varga esetleg újra szekszárdi színekben fusson ki pályára? Ott tud-e lenni a szekszárdi a tavaszi, garantáltan nem nyilvános paksi árverésen - csak amatőr megfigyelőként. B.Gy,