Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)
1999-11-21 / 41. szám
, SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 1999. november 21. Húsz másodperc alatt 194 ezer forint FEGYVERES RABLAS SZEKSZÁRDON November 8-án, hétfő éjjel kb. 1.55 perckor egy 170-180 cm magas, fekete ruhás férfi lépett a szekszárdi Royal Club játéktermébe, és egy fegyvernek látszó tárggyal 194 ezer forintot rabolt, röpke 20 másodperc alatt. Az ügy nyomozása folyamatban van. Csak viszonyítási alapul: e rövid hír leírása kétszer annyi időmbe került, mint a tett elkövetése. A budapesti utcai harcokat látva a tévében, ez az eset hétköznapi dolognak tűnik számomra, és ez az ami igazán riasztó az egészben. Én akkor lennék igazán nyugodt, ha egy nyamvadt csirkének az ellopása évekig beszédtéma lenne Szekszárdon. Ugyanis kezdünk úgy viselkedni, mint az az ipse, akinek gyomorrontására a háziorvosa tévedésből bivalyerős idegnyugtatót írt föl, és azóta lépten-nyomon (nem forró nyomon, sárga nyomon) vidáman ezt hangoztatja: megy a hasam, megy, de kit érdekel? Bálint György Lajos rr Lm a Takarék Bróker elemzőitől A tőzsde jelentős pezsgést tapasztalt az elmúlt héten. A javuló forgalom, és az emelkedő árfolyamok oka az egyre optimistábban megítélt magyar gazdasági helyzet. További jelentős tényező, hogy a régióban befektető pénzalapok egy része elfordult Lengyelországtól, tőkéjének egy hányadát magyar részvényekbe csoportosítja át. Ezen folyamat nyertesei a legnagyobb forgalmú, stabil gazdasági alapokkal rendelkező társaságok. A héten jól szerepelt az OTP, a MATÁV, valamint a RICHTER részvénye is, a fontosabb papírok közül. Ezen papírok a külföldi vásárlók elsődleges kedvencei most. A MOL esetében a vételi oldalt továbbra is sakkban tartja a gázár szabályozás körüli huzavona, ami fenyegeti a társaság jövő évi eredményességét. A vételi oldalt az is segítette, hogy a harmadik negyedéve eredmények közzétételét megelőző bizonytalanság is elmúlt a piacról. Ajelentett eredmények többségének nem tértek el lényegesen a várakozásoktól, vagy esetenként pozitív fejleményeket is tükröztek. Segítette a piacot a Tőzsde londoni és new yorki befektetői tájékoztatója, amely újra Magyarországra irányítja a figyelmet. A külföldi események közül fontosnak tekinthető az amerikai jegybank szerepét betöltő FED kamatemelési döntése, amellyel jelentős bizonytalansági tényező szűnt meg az amerikai tőkepiacokon, és így a figyelem újra a komoly stabilitásról tanúbizonyságot tevő gazdasági teljesítményekre összpontosult. A héten a hazai gazdaság további erősödését tükröző szeptemberi ipari termelési adat alátámasztotta a jó gazdasági teljesítményt remélők várakozásait. Általában tehát a piacot minden oldalról optimista légkör veszi körül. Érdemes azonban az év végére odafigyelni, mivel valószínű, hogy a december közepét követő időszakban lecsökken a forgalom, ami a piac nagyobb változékonyságát fogja hozni. Januártól azonban jó esetben tovább folytatódhat az emelkedés, köszönhetően a külföldi alapok további vásárlásainak. Az árak azonban vélhetően bizonyos korlátok között maradnak, így vég nélküli hosszra nem kell számítani. Szolgáltatásaink igénybe vehetők a Völgységi Takarékszövetkezet Szekszárd, Széchenyi u. 62. szám alatti kirendeltségén. Szenzációs hirdetési lehetőséit a Szekszárdi Vasárnapban és a Városi televízióban! Szekszárdi Vasárnap lakossági hirdetés: 400.- Ft VTV képújság lakossági hirdetés: 400.- Ft További kedvezmény!! Ha mind a két helyen hirdet, akkor ez Önnek 600.- Ft-ba. kerül. Hirdetését minden kedden 15.00 óráig adhatja le a Városi Televízió titkárságán. (Szekszárd, Mártírok tere 10. Tel.: 315-865) Az árak az AFA-t tartalmazzák. Mindez nem jöhetett volna létre, ha nincs a Szekszárdi Városi Önkormányzat médiatámogató-tulajdonosi politikája. A Tolna Megyei Nyugdíjas Szervezetek Érdekszövetsége a Holub u. 6. szám alatti Nyugdíjas boltba 1999. november 22-től folyamatosan az alábbi árukat biztosítja nyugdíjasaink számára. Zacskós tej 2,8%-os 1 liter 90.- Ft 1 kg-os fehér kenyér: 85.- Ft INGYENES HIRDETESI LEHETŐSÉG A SZEKSZÁRDI VASÁRNAPBAN.' A Szekszárdi Vasárnap ingyen leközli házasságkötési, születési és gyászhirdetését. Ha szeretné megosztani örömét, bánatát ismerőseivel, barátaival, keresse fel szerkesztőségünket! A hirdetéseket csak személyesen lehet leadni szerkesztőségünkben. Szekszárd, Mártírok tere 10. Intenzív nyelvoktatási A Nyitott Világ Alapítvány előfelvételi vizsgát tart az intenzív idegen nyelvi osztályba jelentkezők számára. A 0. évfolyam a Garay János Gimnáziumban működik. Cél: középfokú nyelvvizsga Az egyéves képzés után: - a tanuló bármely középiskolába jelentkezhet -a Garay János Gimnáziumban maradhat A felvételi vizsga angol vagy német nyelvből lesz. Ideje: 1999. november 27. (szombat) 9.00 óra Helye: Garay János Gimnázium 7100 Szekszárd, Mártírok tere 7-9. Jelentkezési lap a gimnázium portáján kapható. További információ: Tóth Lászlónénál a 74/315633 vagy a 74/312-473-as telefonon. Az MSZP Városi Szervezetének szervezésében 1999. november 23-án kedden 17 órai kezdettel Szekszárdon a Mikes u. 24 alatt a pólus Klub keretében Európai Unió, Agrárgazdaság, Vidékfejlesztés témakörben klubfoglalkozásra kerül sor. A klub vendége dr. Orosz Sándor országgyűlési képviselő, az országgyűlés mezőgazdasági bizottságának alelnöke. A POLGÁRMESTER, A JEGYZŐ ÉS A KÉPVISELŐK FOGADÓÓRÁJA 1999. november KOCSIS IMRE ANTAL polgármester Minden hétfőn 13.00-14.00 óráig Polgármesteri Hivatal I. emeleti kisterem KILIÁN ORSOLYA jegyző Minden szerdán 10.00-12.00 óráig Polgánnesteri Hivatal I. em. 40. sz. iroda DR. FENYŐHÁZI ELEMÉR alpolgármester IX. sz. választókerület November 23-án (kedd) 16.30-18.00 óráig Polgármesteri Hivatal I. em. 34. sz. iro HORVÁTH ISTVÁN képviselő II. sz. választókerület November 23-án (kedd) 16.00-18.00 óráig 2. sz. Általános Iskola, Zrínyi u. 78. CSÁKI BÉLA képviselő VII. sz. választókerület November 29-én (hétfő) de. 8.00-9.30 óráig, du. 18.00-19.30 óráig Szekszárd, Mikes utca 24. FODOR MIKLÓS képviselő X. sz. választókerület November 22-én (hétfő) 17.00-18.00 óráig November 29-én (hétfő) 17.00-18.00 óráig Polgármesteri Hivatal fsz. 4. DR. VADAS FERENC képviselő I XI. sz. választókerület November 29-én (hétfő) 16.30-17.30 óráig Polgármesteri Hivatal fsz. 4. sz. iroda KOLTAI TAMÁS és KAPITÁNY ZSOLT képviselők November 30-án (kedd) 17.00-18.00 óráig Polgánnesteri Hivatal fsz. 4. (A két képviselő együtt) SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Szekszárd Megyei Jogú Város megbízásából kiadja a Szekszárdi VJV Kht. Mb. lapszerkesztő: GAL LÁSZLÓ Szerkesztőség: 7100 Szekszárd, Mártírok tere 10. Telefon: 74/315-865 E-mail: szekvas@egon.gyaloglo .hu HU1SSN 1215-4679. Készült a Szekszárdi Nyomda Kft. Saphir 96-os ofszet-rotációsgépén. Szekszárd, Széchenyi u. 46. Felelős vezető: VADÁSZ JÓZSEF igazgató