Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-10-31 / 38. szám

, SZEKSZÁRDI 10 VASÁRNAP 1999. október 31. A Szépművészeti Múzeum homályos előcsarnokában 1917 őszén láthatta először a nagyközönség a világháborús emlékműpályázat díjnyertes alkotását, amely a korabeli tudósító szerint híven tükrözte a művészek szándékát, „akik a mostani nehéz viszonyok közt sem szűntek meg egy percre is derekasan munkálkodni egy szebb, békésebb jövő érdekében". Mintha csak Babits már 1914 augusztusában megírt Fiatal katona című verse merevülne szoborrá: „Még élni sem érte az életet,/ egy bátor pillantást, ha vetett/ s az ég, a föld mind ránevetett -/de nem lesz birtoka semmi:/ a szépség, épség, ifjúi vér,/ tudás, tanulás, az isteni ér,/ nők biztató szeme - mind mit ér/ ha menni kell neki, menni." Szekszárd képviselő-testülete 1923-ban nem kis aggodalommal határozta el Orbán Antal szobrának felállítását, hiszen az adózó gazdák a borértékesítés nehézségeit éppúgy megszenvedték, mint az elhatalmasodó inflációt. Ez utóbbira jó példa, hogy - miután a város biztosítékot kapott arra: másutt nem állítják föl ugyanezt a szobrot - a költségekre megszavaztak 4,3 millió koronát, amiből 70 ezer az öntés költségeit fedezte. Az előző összegért 1925-ben már csak négy pingpongasztalt lehetett volna venni, s az avatáskor, 1924-ben már a hősök névsorát közlő újság egyetlen példányszáma 4000 koronába került. Az inflációt azonban szellemesen és eredményesen védték ki: Vendel István polgármester vetetett az összegen egy vagon (akkor igen olcsó, de Szekszárdon mindig jó árú) búzát, ez fedezte a költségeket... A Ganz Öntödében elkészült szobor egy részletében láthatóan eltért az eredetitől: puska is került az összeroskadó bajtárs mellé. Aligha Orbán Antal szándékai szerint, s ezt az is mutatja, hogy a művészt talán meg sem hívták, mindenesetre nem volt itt az avatás napján, 1924. október 26-án. Az ünnep első szónoka József királyi herceg, aki csaknem minden fronton harcolt hadsereg-parancsnokként, s a hősi halottak példáját az emlékezés után egy fordulattal így idézte: „igyekezzünk olyanok lenni a nagy feladatban, szegény hazánk újjáépítésében, mint ők voltak A márványba vésett 414 férfiú neve a gimnázium egykori tanulójából lett repülőtiszt, Abay Béláéval kezdődik, a harmada táján olvasom dédapám, Halász Ferenc nevét, a felénél a háború utolsó napján meghalt dr. Kovács Lászlóét, Babits barátjáét, de a végső Wallenstein Lajosig alig akadt szekszárdi család, amely ne sirathatott volna rokont, barátot, ismerőst a névsorból. Később néhány, II. világháborúban elesett szekszárdi neve is fölkerült a márvány talapzatra, s kegyes szokás szerint halottak napján rájuk is emlékeznek. 1956-baná amikor a nyolcéves Bak' István elsiet mellette, hogy negyedszázad múlva így írja meg: „Az emlékmű talapzatán, akár/ angyalszárnyakról hullatott pihék,/ mécsek remegnek, szürke és sivár/ a kő, a park, s páncélozott az ég-" Dr. Töttős Gábor L Orbán Antal: • . > « Bajtarsak