Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-10-17 / 36. szám

12 SZEKSZÁRDI 1999. október 17. A szekszárdi profik év végi menükártyáján IBO világbajnoki címmeccs Varsóban - Koczák Sándorral A hazai is a nemzetközi profi ökölvívó életben betöltött helyüknek, szerepüknek megfelelően programot bonyolít le az októberi hónap a magyar Professzionalista Liga, valamint meghatározó klubformációja az Unió Box Team Szekszárd. Elöljáróban legyen elég annyi: világbajnoki címmeccs Koczákkal Európa-ranglistás meccs az Eurosport szokásos keddi bokszsávjának élőadásában (Szakállas Ferenccel, hazai gála WBU interkontinentális bajnoki címmérkőzéssel Pápán Koczákkal.) A részletekbe Rácz Félix avatja be - talán a legelső médiaként - a Szekszárdi Vasárnapot. - Ha csak egy kis rés, lehetőség kínálkozik, űzzük, hajtjuk a világbajnoki címmeccsek lehetőségét. S e tekintetben most a szuperharmatsúlyú Koczák Sándor a soros. Úgy tűnik tető, alá került az IBO világbajnoki címmeccse a dél-afrikai Simon Ramone ellen. -Akkor irány Dél-Afrika, csak nehogy elmaradjon... - Na ilyen izgalmunk nem lesz, merthogy a különböző érdekek úgy kívánták, hogy ez a meccs a lengyel fővárosban, Varsóban lesz október 25-én. Ne keressen összefüggéseket, kapcsolatokat, nem tudok mit mondani, mert csak annyit tudok, hogy Varsóba utazunk. De engem, mint menedzsert az érdekek bonyolultsága, sokszínűsége okán nem lep meg, hogy Johannesburg után Varsó is képbe került. - Mit kell tudni az IBO-ról? - Ez egy amerikai székhelyű szervezet, amely az utóbbi időben egyre többet hallat magáról, egyre több nevet szerez magának. Ismerem a főnöküket, az a céljuk, hogy minél közelebb kerüljenek elismertségben a W-vel kezdődő nagyokhoz. Legutóbb már jelen voltak versenyzőkkel az HBO meccsén, amely az Oscar Dela Hoya - Trinidad meccsre volt kihegyezve. Meggyőzték a nehézsúly egyik legnagyobbját, Lennox Luist, hogy fogadja el az IBO- világbajnoki trónját, mire ő igent mondott, így diplomáciailag is jelentőset léptek. Nincsenek még az öt között, de nekünk és a magyar profi ökölvívásnak is nagynagy örömet, elismerést jelentene, ha Koczák Sándor nyerne Ramone ellen, és ő, illetve a mi klubunk lenne az első, aki világbajnoki címet szerez. - Látom, hiúságukat jó értelemben legyezné, ha ebben a külön versenyben megelőznék az agyonsztárolt Kovács Kobra Koko Istvánt. De ha a magyar, nevezetesen Koczák megint csak a tisztes helytállás és a pénz reményében lép ringbe. Most nem a véletlenben, a szerencsében, az ellenfél gyengéjében, hanem Koczákban bízunk, aki kvalitásai révén - főleg egy semleges országban legyőzheti a dél-afrikait. B G

y Bizony Petrik Kati is! Vannak esetek, amikor a cikkíró igazán bánja, hogy bizonyos felsorolása nem teljes, kimarad egy-egy név, akinek bizony ott lenne a helye a cikkben. „Kis szekszárdi skalpvadászat című írásunkban szólunk az úttörőkről, a BSE-t kétszer is elejtő '90-es csapatról. írtuk: Várkonyi, Papp, Pott, Kranyecz, Oláh, és... A már távozófélben levő Papp mellett, helyett bizony ott volt - nem a kispadon, hanem Szabó Ödön csapatában - Petrik Kati is, aki nagyon kellemes emlékeket raktározott el pályafutásának ezen, szekszárdi szakaszából. 55 Jana" civilbe készül Délután öt-hat tájékán többször is keresem a komoly sérülése (gerincsérv) miatt Istlstekker Jánost. A telefont nem veszi fel senki. Ami nekem valójában nem jó, de mégis jó jelként fogom fel az éppen üres csatári lakásban búgó telefont. Hát igen, mondogattam magamban, elérkezett a puding próbájának az ideje: Jánosunk gerincsérve után, több, mint félévet pihenve, újra nekivág a távoknak: az élsport szempontjából leteszteli a derekát. Egy vagy két százas után kiderülnek a dolgok: lesz-e, lehet-e folytatás? De hiába keressük a két évvel ezelőtt még legjobb magyar országúti kerekest erdőn-mezőn-réten át vezető utakon, hogy a menőknek dukáló kanárian szivárványos szerelésében megpillantsuk. Jánosunknak, aki nem is olyan régen a magyar hosszútávú országútin olyan bringásokat tett nevetségessé, mint a napokban profi szerződést kapott Bodrogi és Szekeres, momentán az sem esik túl jól, ha a Piccoló című intézményből dolga végeztével hazateker. No nem bánatában „kocsmázik", hanem kőkemény megélhetés okán pincérkedik. Aminek híre mintegy előrevetítette ama választ, hogy nincs tovább, egy nagyon ígéretes pályafutásnak - nem sokkal a „félidő" után - alighanem befellegzett. Szinte sír a telefon, amikor szabadnaposként utolérem. Az általános, már-már letargiába hajló pesszimizmus ellenére - ebből nem lehet élsportra kigyógyulni - ő azért még bízott magában, aztán a hoszszú pihentetés gyógyító erejében, bizonyos természetgyógyászok mágiájában, de... A valóság felsajgó fájdalma a perdöntő, bár... A remény hal meg utoljára jegyében ebben a témában még felkeres egy bizonyos csodadoktort. Eközben már készül a búcsúra, a civil átrendeződésére. Nem könnyű..., mert ízzig-vérig sportember volt, akit maga a versenyzés, az élmény és nem a pénz mozgatott..., nem könnyű mert mindent megtett ezidáig azért, hogy külföldön profiskodjon, és végre kivegyen valami egzisztenciafélét a bringás kosárból..., nem könnyű, mert nem is készülhet, de bringás elfoglaltsága okán nem is nagyon készülhetett az idejekorán érkezett civil átváltozásra. Pincérkedik, de amikor a leendő pályájáról kérdezem, bizony tanácstalan. A legjobb persze az lenne, ha megmaradhatna a számára valamilyen szintű megélhetést biztosító kerékpár sportnál. Egészen biztos vagyok benne, hogy lenne helye edzője, Schneider Konrád mellett. Mint a szekszárdi kerékpár sport jövő évezredbeli trénerjelöltje. JBk Schneider mellett betanulhatna... De iWf sportágban országos szinten jegyzett tréner is csak gyakorlatilag költségtérítésért dolgozik, akkor.? Mi van, ha Schneider Konrád, a sikeredző harmadízben már esetleg nem hallgat majd a szívére, hanem egyszer tényleg lemond, visszavonul?! Az pedig végzetes mélyütés lehetne a tradicionális szekszárdi sportágra. Mert akik felkészültségben utódként szóba jöhetnek, azok egészen bizonyos, hogy egzisztenciájukat, szabadidejüket nem kockáztatják. Alapítványok, bizottságok, kuratóriumok, ilyen-olyan szintű sportreferensek, bringás szponzorok figyelem! Itt van Istlstekker, a maga elszántságával, földhöz ragadtságával - neveljük ki, tegyük érdekeltté őt! Amennyire Schneidert ismerem, nem venné szentségtörésnek pedig jócskán az! - ha az egykori tanítvány némi-nemű aprópénzért mesterked ne mellette... Amikor e sorokat írom, már csak néhány óra választ el bennünket az UEFA EBhelyszinkijelőlő döntésétől. Ha nyerünk, akkor a diplomáciai siker okozta hurráhangulat akarva-akaratlanul tompítja azt a közhangulatot, ami a legutóbbi szégyenfolt után, a portugál meccs után újra hivalkodóan ott éktelenkedik a piros-fehér-zöld textílián. Am a sokadik úgymond leégés után tapasztalom és szólok róla, hogy a trénerekben, a magyar futball gyártóiban legkevésbé sincs szégyenérzet, sőt!... Nincs az a 0-6, 04, vagy bármi más után, amikor azt hallanánk, vagy valamilyen formában utalnának rá, hogy bizony mi is felelősek vagyunk. Nagy általánosságban közhelyeket hallunk töliik az úgynevezett objektív okok jegyében. Például azt, hogy az a fránya Guszti bácsi a serdülő II-ben ezt meg azt nem tanította meg, aztán kedvenc témájuk a pénz, amiből ugye utánpótlásra nem jut, meg különben is: milyen alapon várjuk el, hogy úgy futballozzanak a fiúk, mint a portugálok. Örülni kellene, hogy csak egy hármas, egyébiránt pedig jó úton vagyunk. Kulissza Hogy komoly csapat ellen nincs erőnlét, hogy technikailag régen idejétmúlt teszetuszaságot látunk az esetek nyolcvan százalékában..., szóval ezért a serdülő négyben, nyolcban játszó Dönci Guszti bácsikat kárhoztatni, enyhén szólva nagyfokú sportszerűtlenség és igazságtalanság. Bár kétségtelen nagyok ezen a területen a gondok, nem véletlen, hogy városunk egykori nagyon tehetséges kapusa, Polyák Antal úgy döntött, hogy a kívülről még mindig bálványozott Fradiból elvitette Győrbe igen tehetséges játékos hírében álló fiát. Am a vezetőedző uraknak - sok esetben csúcsmenedzseri fizetéssel a zsebben - lenne módja, hogy odahassanak Guszti vagy Dönci bácsira a felnőtteknek megtartott napi egy vagy két edzés jelentette bokros teendőik közepette. No és az a napi két tréning is lehetne hatékonyabb. Ebben az esetben talán nem fogyna el az erő a második félidőre. Ebben az esetben nem mondaná például a tőlünk felkerült csatártehetség, hogy taktikai értelemben, most a 29. évét taposva hall valami érdemlegeset, hogy mi is a teendője, ha éppen náluk van a labda. B.Gy.