Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)
1999-08-08 / 28. szám
, SZEKSZÁRDI 1999. augusztus 8. VASARNAP 15 Férfiakról, nemcsak férfiaknak Sas Erzsébet oldala Az építészek otthona Lajtai Zoltán és Práger Mária építész házaspár Tolnán talált otthonra. Egy régi parasztházat újítottak fel, aniely nem volt egyszerű feladat, bonyolultabb, mint egy újat építeni - vallják. Régi vágyuk volt olyan helyen lakni, ahol csend, nyugalom, víz van. Vendégem a Gemenc presszóban Lajtai Zoltán építész, akit abból az alkalomból hívtam randevúra, hogy a Művészetek Házában nemrégiben láthatta nagyközönség azt a kiállítást, amelyben Tolna megye legjobb építészeinek munkái között szerepeltek az általa - a Műterem '90 által - tervezett épületek is. - A laikus látogatóközönség - így jó« am is - nagy örömmel és nem kevés keséggel nézte ezt a kiállítást. Az yességen túl, jóleső érzés volt Szekszárd legszebb épületeit együtt látni, s azt a tervező gárdát, akik sokat tesznek azért, hogy az „idegentől" Miskolcon, vagy Frankfurtban azt a szívetmelengető mondatot halljuk, „nagyon szép városban élsz. " Hogy jött létre ez a kiállítás? - A Dél-dunántúli Építész Kamara tavaly Pécsett már rendezett egy ilyen kiállítást, annak a sikere és látogatottsága indított bennünket arra, hogy megcsináljuk, mi Tolna megyei építészek is. Meghirdettük, s egy zsűri döntötte el, hogy kinek az anyaga került be a kiállításba. „Az építészet a kultúra része" - A pécsi és a szekszárdi kiállítás is megmutatta, elérhető közelségbe hozta, összegezte a legjobb építészek munkáit. • rt fontos ez Önöknek, hol van a íyük" ma az ezredforduló utolsó évében azoknak, akik munkáikkal a múlt megmentéséért, a jelenért és nagyobbrészt a jövőért dolgoznak ? - Mi építészek úgy érezzük, hogy itt Magyarországon nincs akkora becsületünk, mint társainknak szerte a világban. Két országot említenék: Japán és Spanyolország, ahol még az év emberének is építészt választottak, nálunk a nagyközönség név szerint talán csak a legeslegnagyobbakat tudná megnevezni. Tőlünk az építtetők, a gyors és olcsó megvalósítást várják. Harcolni kell Magyarországon, hogy kiderüljön, az építészet a kultúra része, hiszen a legmaradandóbbat hozza létre, s a legnagyobb anyagi erőket mozgatja meg. - A „ harcnak" ez is lehetett egy része, ez a kiállítás, amelyért minden résztvevőnek csak köszönet jár. Lajtai Zoltán, aki minden fórumon, szívvel lélekkel, tudása legjavával küzd azért, hogy az utókor jó jegyet adjon a mai építészeknek, mikor és hogy választotta ezt a hivatást? - Mondhatnám úgy is, hogy beleszülettem. Egri származású vagyok, onnan költöztünk Szekszárdra 1968-ban. Akkor már a pécsi Építőipari Szakközépiskolábajártam, ahonnan egyenes út vezetett a Budapesti Műszaki Egyetem Építész Karára. Édesapám is építész, így a választás már gyermekkorom óta egyértelmű volt. Nagyon szerettem rajzolni, s ez a mai napig sem változott. Szerződésem volt aTÁÉV-el, amit letöltöttem, s 1984ben a Tervező Vállalathoz mentem át. Akkor úgy éreztem, hogy az nem is lehet igaz, hogy azt csinálom, amit annyira szeretek, tervezhetek, s ezért még fizetnek is. Abban az időben csodálatos légkör volt a tervezőknél, tökéletes volt az összhang, ami az együttgondolkodást, az együttdolgozást nagyon elősegítette. A feleségemmel, Práger Máriával ott ismerkedtem meg, közösen dolgoztunk több épületen is, ilyen volt a GYIVI épülete, illetve a Nagyvilág mozi rekonstrukciója, amiből később alakítottuk ki a Német Színházat. Ebben a nagy odafigyelést igénylő munkában hiszen a városközpont egyik díszéről van szó - nagy szerepe volt a feleségem kutatómunkájának, amely arra irányult, hogy a leégett mozi épület régi tervrajzait, a saját elképzeléseinkkel, a rendeltetésnek, és több elvárásnak megfelelően sikerüljön megtervezni. Közös munkánk volt még az APEH Arany János utcai székháza, amelyet egyik fő „művünknek" tartunk. Aztán egy házi pályázaton megnyertük a Találka tér tervezését, valamint a Flórián utca beépítését. Itt az volt a koncepció, hogy azonos telekrészen, azonos méretű, magasságú, de teljesen különböző karakterű épületek kerüljenek egymás mellé. Az utolsó épületet már, mint Műterem '90 terveztük meg. „Új lapokat osztottak" - Megalakították saját építész irodájukat. s ezzel mint oly sok más foglalkozású ember egy ismeretlen „ világba " léptek... - Az építész irodát öt fővel hoztuk létre, aztán ketten a feleségemmel vittük tovább. Már a Tervező Vállalat akaratlanul is felkészített bennünket a vállalkozói életformára, ennek ellenére nem volt egyszerű. A rendszerváltás után minden korábban megszerzett érdem semmis lett, új lapokat osztottak, s újra meg kellett szerezni az elismerést. Mindezt, úgy, hogy az eddigi munka, a tervezés mellett meg kellett tanulni a vállalkozásnak azt a részét, könyvelés stb., amely nagyon távol állt tőlünk. Az első időkben nem volt ünnep, hétvége, szabadság, volt ellenben létbizonytalanság. Pár évnek el kellett telnie ahhoz, hogy rájöjjünk, hogy lehet a mi hivatásunkat vállalkozásban gyakorolni. Ma már látjuk, hogy nem kell izgulni, folyamatosan van munka, kicsit ugyan kényszervállalkozók vagyunk, ez viszont abból a szempontból jó, hogy „csak" a piactól függünk. Ott viszont a tisztességes munka, a szakmai tudás mindenképpen kamatozik. - Kétszemélyes vállalkozás az Önöké. A kérdés kézenfekvő, ki a főnök? - Kisebb munkáknál valóban ketten vagyunk, ha nagy munkánk van, akkor egy „holdudvar" dolgozik nekünk, olyan szakemberekből álló gárda, akikkel nagyon jól tudunk együtt dolgozni. A kérdésre válaszolva, azt mindig a munka dönti el, hogy ki a főnök. A Gimnázium tornatermének építése és bővítése olyan feladat volt, ahol a feleségem volt a főnök. Szekszárd gyönyörű „Az idegen előbb észreveszi milyen gyönyörű város Szekszárd, mint aki benne él. Az emberekben minden téren van egy elégedetlenség, ez általános emberi hozzáállás, hogy ami van azzal nincs megelégedve. Talán kell is ez az elégedetlenség, hiszen ez visz előre. Ha a város be lesz kapcsolva a nemzetközi úthálózatba, s megvalósul a sétáló utca, akkor az itt lakók is, nemcsak az idegenek mondják majd azt, hogy Szekszárd gyönyörű város.' (Lajtai Z.) Divathullámok az építészetben... - Mindig izgatott a következő kérdés. Mi a nagyobb kihívás egy építész számára: egy régi épületet megmenteni, vagy egy új épület megtervezése? - Valamilyen régi környezetben egy régi épület adottságaival dolgozni, nagyobb kihívás. Meg kell ismerni a régi épületet, azon keresztül a régi építész gondolkodásmódját, és ehhez kell illeszteni egy teljesen új funkciót, s ez sok esetben egy dupla, vagy tripla gondolkodást igényel. Sajnos szeretnek elbontani régi épületeket, pedig sok esetben egy régi épület megtartása sokkal fontosabb, mint egy újat „szobomi" oda. A régi épületet csak egyszer lehet elpusztítani, mint egy kipusztuló állatfajt. Ha viszont megtartjuk, színesítik, sokrétűbbé, festőibbé teszik a várost, sőt megőriznek valamit a város régi karakteréből. Viszont azt is meg kell mondani, hogy a semmibe egy új házat tervezni szintén nagy kihívás, hiszen a semmibe kell belelátni egy olyan univerzumot, amely az embereknek otthont jelent, minden a helyén van, akár családi akár középületről van szó. - Annyi kérdésem lenne, hogy az egész Szekszárdi Vasárnapot betöltené a válasz. Mi a véleménye a 60-70-es évek épületeiről? A cél az volt, hogy mindenkinek lakást adni. Sajnos a lendület tovább tartott mint kellett volna. Ha betonrengeteg volt is, viszont sok ember lakáshoz jutott, tiszta száraz otthonhoz. Mindennel, így az építészettel is úgy vagyunk, hogy később látjuk meg a hibákat. Akkor csak a célt látták, azt nem, hogy tönkretették a várost, s súlyos sebeket okoztak ezekkel a hatalmas építkezésekkel, amelyeket igyekszünk most begyógyítani. - Milyen építészeti divathullámok „uralkodnak" ma? - Az építészeti közkultúra szintje sajnos alacsony. Ma a „műanyag barokk" próbálja reprezentálni a polgári gazdagságot. Van az új modernizmus, amelyet nagy üvegfelületek, díszítés nélküli egyszerű építészeti stílus jellemez. Aztán a dekonstruktivizmus, amely mindenféle szerkezeti, geometriai szabályosságot kerül, ezáltal egyedivé válik. Kialakult egy olyan polgári réteg, aki szabad kezet ad az építésznek, aki szeretne egy szép otthont, ahol nemcsak az ő ízlése, hanem egy szakmailag megfelelő építészeti minőség érvényesülhet.
