Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-07-25 / 27. szám

1999. július 25. SZEKSZÁRDI 15 Heti bölcsesség „Valahogy úgy van ez, hogy az emberek megérzik azt, ha valaki nyitott, számítanak rá." „Akik szenvedésben ismerik meg egymást, azok nagyon tisztelik a másikat". „Azt kell elérni, hogy a jóakarat és a tisztesség uralkodjon" (Huba János) Vendégem a Gemenc presszóban Huba János, aki „csak" közel három évtizede él Szekszárdon, mégis hihetetlenül szorosan tartozik hozzá e város életéhez. Munkássága, tevékenysége, emberi tartása miatt sokan szeretik, másokért való tevékenykcdésécrt tisztelik. - Tolna megyei származású, s mielőtt végleg Szekszárdon telepedett volna le, egyszer mái „járt"Szekszárdon... - Varsádi származású vagyok, ott éltek a szüleim, a gimnáziumot a gyönki Református Gimnáziumban kezdtem és SzekszárI

don maturáltam 1940-ben. Hithű evangélikus család egyedüli gyermekeként, nagyszüleim féltett és imádott unokájaként. - Mi volt kitűzve életcélnak, amint mesélte jó tanuló volt... - Állatorvos szerettem volna lenni, persze ehhez kellettek volna összeköttetések, így mielőtt a Közgazdaságtudományi Egyetemre felvételiztem egy évig jogot tanultam, s államszámviteltani államvizsgát tettem. Aztán a következő fontos állomás a diploma megszerzése lett volna, s bár 1944-ben még megkaptam a felmentésemet, - az Iparügyi Minisztérium után, akkor a HM-ben dolgoztam, ahová nyelvtudásom miatt kerültem - ám ősszel ennek ellenére megkaptam a SAS behívómat. „Nagy erő volt a hitem" - Mint oly sok más embernek annak idején az Ön behívója is hosszú időre „szólt"... - Komáromba vonultam be, egy olyan fclakulathoz, ahonnan a kiképzetlen embereket szinte azonnal kivitték a frontra, a Visztula mellé. Már sokszor elmondtam, s csak ismételni tudom, hogy az a generáció, aki nem élte meg azt, hogy apái az első, ö maga a második világháborúban részt vett, nehezen vagy egyáltalán nem érti meg azokat az időket, illetve a mi tevékenységünket a mai időkben. - Önnek hosszabb ideig tartott a háború, mint 1945... - Három és fél évig voltam fogságban Ukrajnában, Katükből jöttem haza, megjárva II lágert, huszonnyolc évesen 1948 Karácsonya előtt. - Az a három és fél év ennyi idő távlatából, milyen emlékeket ébreszt Önben ? - Hihetetlen, hogy mit kibír egy ember. Egy állat nem bíija ki, az éhséget, hideget, kényszermunkát. A hadifoglyok 60-70%-a elpusztult, a megmaradónak egész életre szóló betegségeket szedtek össze. Számomra nagyon nagy erő volt a hitem, abba kapaszkodtam, s azt tapasztaltam, hogy akinek ez a segítség nem volt, az elveszítette a reményt és feladta. Férfiakról, nemcsak férfiaknak Sas Erzsébet oldala - Idehaza hogy kezdődött újra az élet... - Állásom nem volt, hazaköltöztem a szüleimhez, akik akkor Sáregresen egy kis kúriát vettek és azt helyrehozva, egy kis vendéglőt működtettek. Félévi álláskeresés után a XIII. kerületben az Acélöntő és Csőgyárban kaptam munkát, s ott dolgoztam 1956-ig. Ezt követően dolgozhattam volna a Munkaügyi Minisztériumban, ám a feleségem nem kívánt Budapesten élni, így hazatelepültünk Tolna megyébe. „Szakmailag, emberileg szép évek" - Tanult szakmájában közgazdászként újabb, addig ismeretlen kihívás várt Önre. - A Hőgyészi Nevelőotthonban gazdasági igazgatóként dolgoztam másfél évtizedig. Az akkori pénzügyi helyzetben nagyon oda kellett figyelni, hogy az otthon lakói megkapják, amire szükségük van. A keret nem volt nagy, ezért mindent elkövettem, hogy amit lehet helyileg megtermeljünk. Állatokat tartott az otthon, s megtermelte a konyhára való nagy részét. Ezek az évek szakmailag és emberileg is szépek voltak. - Mégis szóba került a Szekszárdra való költözködés... - A kisebbik fiam középiskolás lett, s az ő továbbtanulása indított bennünket erre a döntésre. Először az Egészségügyi Szakiskola gazdasági igazgatója, majd a Kórház gondnoka lettem, s onnan vonultam nyugdíjba 1981-ben. - Közel két évtizede már nyugdíjas, ezek a megérdemelt pihenés évei. Am aki ismeri Önt, az tudja, hogy ezek az évek nem a felhőtlen pihenéssel mentek el... - Még dolgoztam, amikor elvállaltam a Kórház sportegyesületének gazdasági vezetését. A háborúban szerzett „nyavalyák" miatt kerültem kapcsolatba Fenyőházi főorvos úrral, aki az egyesület elnöke volt, s az ő felkérésére vállaltam el ezt a munkát. Mindig sportszerető ember voltam, tevőlegesen ugyan nem sportoltam, ám ebben a munkakörben segíthettem az egészségügyben dolgozók sporttevékenységét. A nyugdíjba vonulásom után még 14 évig végeztem ezt a tevékenységet, amiben a sok gond mellett, sok örömöm is volt. „Akik szenvedésben ismerik meg egymást" - Akkor már ha jól számoltam 74 éves volt... - Valahogy úgy van ez, hogy az emberek megérzik azt, ha valaki nyitott, számítanak rá. Amikor 1989-ben a rendszerváltáskor új élet kezdődött, számomra is „megérkezett" az új feladat. - Az új feladat, amely szorosan kapcsolódott a múlthoz, a hadijogságban eltöltött évekhez... - Amin ha valaki átment, sosem felejtheti el. Elérkezett az idő, amikor úgy éreztem tennem kell valamit a volt hadifoglyokért és családtagtagjaikért. Azt sem tudom, hogy kerültem kapcsolatba a szervezettel, s hogy kerültem fel az első nagy találkozóra Budapestre. Tény, hogy 1990. februárjában megalakítottuk A Hadifoglyok Bajtársi Szövetségének Tolna megyei szervezetét. A szervezet 30-35 fővel alakult, s ők választottak meg elnöknek. A magam és a közjó érdekében kötelességem volt elvállalni ezt a tisztséget, hiszen ki képviselhette volna jobban az ő érdeküket, mint az, aki maga is megélte a fogságban mindazt, amit ők. - Kikre támaszkodhatott a szervezet, kik segítették munkáját? - Az első időben sok segítséget kaptunk Kocsis Imre Antal polgármester úrtól, a Művelődési Ház igazgatójától. A feladat nagy volt, a volt hadifoglyok öszszegyűjtése, segélyeinek intézése. - Abban az időben Ön állandóan a hivatalok „ vendége " volt, s minden tudását, kiváló emberi tulajdonságait, ismeretségeit latba vetette azokért az emberekért, akik nem tudtak eljárni saját ügyeikben... - Ezt vállaltam, s ez a baráti szövetség olyan erős, mint semmi más. Vallom, Heti könyvajánlat Bien György Zoltán: Elveszett évek A szerző ezt a könyvét Odesszában mártírhalált halt édesapja és a GULÁG lágerekben szenvedett és elhunyt rabtársai emlékének szenteli. A könyvet azért írta meg, mert a világ közvéleménye alig ismeri a szovjet kommunista rendszer mintegy negyvenezer büntető munkalágerének rémségeit. A százezer „elítélt" magyarnak csak egy töredéke került haza. (50-es melletti könyvpavilon) hogy akik szenvedésben ismerik meg egymást, azok nagyon tisztelik a másikat. - Még a betegségnél is erősebb, amit Önnek az elmúlt években többször is le kellett győzni? - A szerzett betegségek amelyekre azt szoktam mondani, hogy Sztálintól kaptam - az utóbbi években erősen utolértek. Ennek ellenére fontos számomra, hogy emberek között legyek, s aki segítségért fordul hozzám, azt sosem tudnám elküldeni. „A jóakarat és a tisztesség uralkodjon" Nem tudnék úgy egy napot eltölteni, hogy mentálisan vagy fizikálisan ne tennék valamit. „Ne teljen el nap munka nélkül" mondja a bölcs mondás, s ezt betartom. Az öregség nem jön egyedül, mindig hoz magával „társaságot", ám a betegségek nem akadályozhatnak meg abban, hogy ha mindig kevesebbet is, de tevékenykedjem. - Akinek más emberek ennyire fontosak, mint Önnek, annak a saját családja is sokat jelent... - A feleségem az Egészségügyi Szakiskolából ment nyugdíjba, mindig a segítségemre volt. Megértette, hogy ilyennek születtem, hogy akkor érzem magam teljes embernek, ha tudok másokon segíteni. Az együtt töltött 42 esztendő alatt ötször estem át műtéten. Ezek a betegségek mégsem keserítettek el. Mindig erőt tudtam meríteni a hitem mellett abból, hogy ő mindig mellettem volt, s fogta a kezem. A nagyobbik fiam komponista, a menyem bankszakember, a kisebbik fiam pedagógus. Mindannyian nagy szeretettel és elkötelezettséggel végzik azt a hivatást, amit választottak, s családtisztelő emberekké váltak. - Aki ennyi élettapasztalattal rendelkezik, ennyit foglalkozik emberekkel és azok gondjaival, annak nyilván megvan a véleménye is róluk. Önnek mi a véleménye a mai kor emberéről? - Az emberekből - tisztelet a kivételnek - kihalt a honszeretet, az emberek iránti tisztelet. Sajnos a mai fiatalok tekintélyes hányada nem tud szeretni, a pénz „őrültjei" s nem látják, hogy nem az teszi boldoggá az embert, hanem a szeretet, a béke, békesség és az egymás iránti tevékenység. - Ha már a fiatalok szóba kerültek, kérem, üzenjen valamit a mai ijjúságnak... - Azt üzenem minden fiatalnak, hogy tisztelje és szeresse szülein keresztül és túl, honfitársait, úgy mint önmagát, s akkor mindig elégedett lesz, s vele is elégedett lesz a társadalom. Azt kell elérni, hogy a jóakarat és a tisztesség uralkodjon. Kámkázi mnáewm