Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-06-27 / 25. szám

1999. június 27. , SZEKSZÁIDI VASÁRNAP Önkéntelenül is adódik a kérdés: hány lándzsája van Városvédő Paliasz Athénének? Vagyis hány lándzsája kell hogy legyen neki, ha állandóan ellopják? A kérdés költői, annak ellenére, hogy én nem vagyok költő. Egyébként is, nemcsak Paliasz Athéné szobrát rongálják folyamatosan, nagy-nagy előszeretettel unalmukban a vandálok. Szegeden például Dankó Pista fehér márvány szobrát is. Állandóan letörik a hegedűje nyakát, hiszen híres nótája így szól: „Eltörött a hegedűm, nem akar k szólani.." Ebből is látszik, hogy a város(műemlék) védelem komoly, sokszor lehetetlennek tűnő feladat. Nem sajnáltatni akarom magam, de egy több napos rendezvénysorozatról sem egyszerű feladat tudósítani, de legalább megpróbálom röviden érzékeltetni hangulatilag az ott elhangzottakat. Műemlékvédelem mindig is volt, már a régi görögöket is (de már Ádám és Éva közvetlen leszármazottait is) foglalkoztatta a téma, a városrendezés, a műemlékvédelem. Arisztotelész szerint például a városrendezésnek, városépítésnek az a célja (amiben természetesen benne foglaltatik a műemlékvédelem is), hogy az embereket boldoggá k tegye. Életörömöt sugározzon. Akárhogy is forgatjuk a szót, csűrjük, csavarjuk a mondatokat, bonyolítjuk (mert lehet) a gondolatokat, ennél jobban ma sem lehet megfogalmazni a dolgot. Persze azok az emberek, akiknek rengeteg ráérő idejük van, évszázadokig el tudnak vitatkozni azon, hogy művészi (iparművészi) vagy célszerűségi szempontok-e a fontosabbak. Azoknak sincs teljesen igazuk, akik úgy vélik, hogy az Arisztotelész által megfogalmazott cél a házgyári egyhangú városrészek esetében egyáltalán nem érvényesült, mert hát milyen határtalan boldogság volt az, amikor az ember lakáshozjutott... És ne nagyzoljunk, házgyári lakáshozjutni még ma is sokak számára nagy öröm. Bár azt én sem hiszem, hogy valaha is értékes műemlékké válnak. De persze minden megtörténhet. A budai rózsadombi újgazdag-negyed építményförmedvényeiről (amelyek máshol is föllelhetők!), ízlésekről és pofonokról most ne beszéljünk, az A konferencia egyik előadasa idő rövidségére Való tekintettel. Múlt és jelen együttélése (békés egymás mellett élése) nagyon komplex feladat. Példaként megemlítem, milyen feltűnő és elrettentő dologra képes a megalománia. Szeged egyik szép régi belvárosi részében, maxiLopják a lándzsát mum két-háromemeletes házak közé rettenetesen nagykiterjedésű üzletközpontot építettek, még a '80 -as évek elején. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ma ilyesmi valamelyik városban nem fordulhatna elő. A látvány Szegeden is elszomorító, a betonmonstrum tövében gyermekjátékokként törpülnek el a szép, műemléki jellegű épületek. A városrendezésnek van egy másik nagyon gyakori dilemmája: mi a fontosabb, előrébbvaló, a műemlékvédelmi szempontok, vagy az, hogy minél gyorsabban át lehessen jutni a városon? Szerintem mind a kettő nagyon fontos szempont, de sajnos - a legritkább esetekben szokott előfordulni az a csoda, hogy a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad... Szóval, bonyolult dolog ez, minden mindennel összefügg: társadalmi, gazdasági, sőt politikai kérdések ezek. Nap mint nap súlyos érdekek ütköznek/ütközhetnek, sérülnek kisebb, nagyobb mértékben, ezek vitákhoz vezetnek, legrosszabb esetben pereskedéshez... Pihentetésképpen tekintsünk ki a nagyvilágba. Romániában - a megfelelő törvényi szabályozás hiányában - a műemlékvédelem nagyon gyerekcipőben jár. Valamikor voltak a falurombolások, a rendszerváltozás után meg George Funar, Kolozsvár polgármestere vétette észre magát, mint önjelölt régészprofesszor, szorgos vakondként föltúrta a földet Mátyás király lovas szobra körül, annak bizonyítására, hogy Kolozsvárott ezelőtt ötezer éve is éltek már Funárok, vagyis kötélverők, vagy kutyaütők? A fene se ismeri ki magát ebben a nagy kavarodásban... Lényeg a lényeg: ez az eset is bizonyítja, hogy a közjót milyen egyszerű kijátszani - de nemcsak Romániában, mert ezt könnyelműség volna elhinni/elhitetni bárkivel is, mint azt is, hogy a háború okozta légszennyezés megállt a déli határainknál, nyilván mert félt a „varacskosdisznóktól". Mert a műemlékvédelem sokszor nem elrettentő erő. Tehát: Városvédő Paliasz Athénének - hiába pattant ki teljes fegyverzetében valamikor réges-régen Zeusz fejéből - nehéz a dolga, sok a dolga. Segítsünk neki, és ne csak műemléki konferenciák alkalmával. Már azzal is nagyot lendítünk a dolgon, ha nem lopjuk el állandóan Városvédő Paliasz Athéné kezéből a lándzsát... Erről jut eszembe.. Nem is tudom így hirtelen. Szekszárdnak van Városvédő Paliasz Athénéje? Mert én még nem láttam. Arra gondolni sem merek, hogy nemcsak a lándzsát lopták el, hanem a szobrot is. Bálint György Lajos O si>