Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-06-13 / 23. szám

1999. június 13. SZEKSZÁRDI 7 A Ml TÉVÉNK Reflektorfényben: Újvári Gyula Sorozatunk mai részében, olyan tévés személyiséget kívánok a kedves olvasónak bemutatni, akinek az arcával nem találkoznak. Egyszóval a kamera másik oldalán áll. Újvári Gyula operatőr egy éve dolgozik a szekszárdi Városi Televíziónál, ezt megelőzően a Szekszárd 1 tévénél gyakorolta a szakmát, amelyhez nagy kedvet és elhivatottságot érez. - Senki sem születik - ahogy mondani szokás - kamerával a kezében. Mikor kezdtél el érdeklődni ez iránt a szakma iránt? - Eredeti tanult szakmámban - autóvillamossági szerelő - szinte nem is dolgoztam. Addigra már „megfertőződtem" a videózással, ami nálam, ellentétben sok kortársammal, nemcsak egy jó szórakozásnak számított, hanem valami nagy •

iklődés alakult ki bennem iránta, ermészetesen az alapoknál kezdtem, aztán a kezdeti gyakorlat után már családi eseményeken vállaltam videózást, majd szülőfalumban Zombán a helyi TV-nél dolgoztam. Ezek mind jó gyakorlást jelentettek, jó iskolák voltak a továbblépéshez. - Aztán valami ennél sokkal komolyabb iskolát is elvégeztél... - Pécsett egy operatőr tanfolyamot, ami azért volt jó, mert az addigi szakmai gyakorlat mellé az elméleti tudást is megszereztem. Egy nagy TV-nél, Pécsett beleláthattam a műhelytitkokba, kipróbálhattam magam, így amikor a szekszárdi Városi Televízióhoz kerültem, már volt annyi gyakorlatom, hogy felelősséggel vállalhattam az operatőri teendőket. - Gyula! Melyik operatöri munkát tartod igazi feladatnak, a stúdióbelit, vagy a helyszíni riportokat? - Mindkettő más-más „nézőpontot" kíván. Az igazi kihívás, amit nagyon szeretek az-az, amikor egy anyagot az elejétől a végéig követhetem. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy az anyag megbeszélése, a koncepció felállítása, a forgatás, a mondanivaló és a képi részek összeillesztése, a kép és a zene összehangolása, és a vágás egy kézben van. Egy-egy ilyen munkafolyamat után, amikor az anyag lemegy adásban, érzi az ember, hogy ez most sikerült, jó érzés, hogy ezt én csináltam. - Mi mindent kell tudnia egy operatörnek, ha jól szeretné csinálni a munkáját? - Sokkal többet természetesen mint egy nagy tévénél. Ott minden munkafolyamatra szakosodnak, világítás, vágás stb. Itt minden operatőrnek mindenhez kell értenie. Egy forgatásra ketten megyünk a szerkesztő-riporter és az operatőr. S ez a két személy egy egész stáb munkáját végzi. - Mennyire érvényesülhet egy-egy munkában az operatőr stílusa? - Az attól függ, hogy milyen munka. Például a napi rövid híreknél a lényegretörés a fontos. A nagy feladat az, amikor olyan műsorok felvételét készíti az operatőr, ahol a képnek legalább akkora szerepe lehet mint a szónak. Ha ez a kettő összhangban van, akkor nemcsak kiegészíti, hanem erősíti is egymást. -Ahogy mesélted a mai napig is tanulsz... - Rendszeresen nézem a nagy operatőrök filmjeit, hiszen azokból lehet a legtöbbet tanulni. Már az eddigi tapasztalataim alapján is érzem, hogy minden operatőr megtalálja a maga stílusát, amiről munkái felismerhetőek. Azon vagyok, hogy minél több elméleti és gyakorlati tudást megszerezzek ahhoz, hogy kialakulhasson az egyéni stílusom. Egyébként akkor tud egy operatőr jól dolgozni, ha hagyják kibontakozni azt a képességét, amivel a plusz dolgokat képben tudja hozzátenni a mondanivalóhoz. Sas Erzsébet VÍZGAZDÁLKODÁSRÓL: HMXMlsfŐL NÁPJAmÖ DUNA-ÁRTÉRI FOKGAZDÁLKODÁS Magyarországon néhány helységnév még ma is utal erre a sokak számára ma már kissé „kínaiul" hangzó tevékenységre. Hogy csak a legközismertebbeket említsem: Siófok, Budafok.. Bár ez «

'bbi tévútra vezethet, mivel nem p:esitalok palackozásával kapcsolatos a fogalom, hanem egy olyan ősi és nagyon hatékony vízgazdálkodási tevékenységgel, amely árvízvédelmi, sőt honvédelmi feladatokat is ellátott, és emellett sok más egyéb nagy hasznot hozó gazdasági és gazdálkodási ágazat létrejöttét és gyakorlását is lehetővé tette. A honvédelmi feladatról. Dr. Andrásfalvy Bertalan egyetemi tanár (JPTE) Szekszárdon a MTESZ-ben a Magyar Hidrológiai Társaság előadóülésén az érdekesség kedvéért megemlítette, hogy 1030ban, amikor Konrád csapatai megtámadták Magyarországot, I. (szent) István nemes egyszerűséggel /Kapuvár környékén/ rájuk eresztette a Dunát. 1040-ben - úgy látszik, kihagyott az emlékezetük - III. Henrikkel ez a malőr újra megismétlődött. /Ha nincs a Duna és a fokgazdálkodás kereszténység ide vagy oda -, lehet, hogy nem lenne 1100 éves államiságunk. /A fokgazdálkodás - amely szépen példázza az ember és a természeti környezet békés és nagy hasznot hozó együttélésre való törekvését /amely ma is minden jóakaratú „zöld ökológus" legszebb álma1 - egészen Mária Terézia uralkodásáig fennmaradt, aztán a bécsi, birodalmi érdekek közbeszóltak, eltüntették a fokokat, magas árvízvédelmi gátakat kezdtek építeni, többek között a hajózhatóság javítása érdekében. A magasan képzett, neves vízügyi szakemberek, szakértők /többek között Szabó Mátyás, a Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója, dr. Zsuffa István egyetemi tanár (BME), dr. Vágás István címzetes egyetemi tanár (BME) /nagy tapssal fogadták dr. Andrásfalvy Bertalan zárógondolatát, hogy komoly formában el kellene gondolkozni azon, hogyan lehetne haszonnal visszaadni (ne felejtsük el: a fáraók gazdagsága is a Nílus ajándéka volt/ a víznek azt a területet, amelyet egykor a Duna vize éltetett. És ez egyáltalán nem egy nosztalgikus és idillikus álom csupán, az EU-hoz való csatlakozásunkban is nagy szerepet játszhat, mert a mezőgazdasági termelés bizonyos fokú (szükségszerű!) csökkentésével / visszafogásával nem lesz szükség a jelenlegi nagyságú termőterületre. /Ezzel már is helyben vagyunk, akár a mádi hitsorsos/ A honfoglalástól - amikor a Nagyalföld kb. 70%-át olykor víz borította - egészen napjainkig a vízgazdálkodásunkat a szükségszerűség, a valódi vagy vélt gazdasági / gazdálkodási és árvízvédelmi előnyök, politikai megfontolások, a mindenkori hatalom érdekei /lásd. Mária Terézia példáját, hiába hangoztatta: „Etetni kell a juhot, ha nyírni akarjuk." O is csak nyírni akarta!/ határozták meg. Egyébként a környezetszennyeződés fokozódásával, a demográfiai robbanással egyidejűleg a világon mindenhol egyre jobban előtérbe kerülnek a halaszthatatlan vízgazdálkodási problémák és feladatok. Dr. Vágás István címzetes egyetemi tanár (BME) a környezetszennyezés visszaszorításának szükségessége mellett felhívta a figyelmet arra is, ha nem változtatunk vízgazdálkodásunk pazarló voltán, ha nem takarékoskodunk, nem a célnak megfelelően hasznosítjuk vizeinket, akkor 2050-re elfogyhatnak felszínalatti vizeink, és talán exportálnunk is kell a vizet. Rossz belegondolni, drágább lesz a víz a bornál, és az akkor élő csodatevőknek a bort kell vízzé változtatniuk. De jó, hogy én ezt már nem érem meg... Bálint György Lajos Á fokgazdálkodást Bónifok és KarasfNok ^