Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-05-23 / 20. szám

8 / SZEKSZÁRDI VASARNAP 1999. május 30. Csaláttkoszorú és pünkösdi rózsa égi időket kutat a most már lassan dolgozó emlékezet a Szent István Házban. Egykori, ötven-hatvan, vagy tán még több évvel ezelőtti pünkösdöket próbál fel­idézni. Araszolunk, mint az élet. Egy félmondat, aztán még egy, majd egy egész... Katalizátornak ott a csokoládédrazsé és egy-egy pohárka jóféle szekszárdi fehérbor. Nemcsak se­gít, de szebbé is teszi a megfakult emlékeket. No és az sem elhanyagolható szempont, hogy jókedvre hangol. Úgy látom, még mindig az esti német nyelvű mise hatása alatt vannak az asszonyok és az egy szem férfi, s az ünneplőbe öltö­zött lélek most nehezebben veszi a bátorságot ahhoz, hogy meg­szólaltassa emberét. De azért ez is megtörténik előbb-utóbb, igaz, nem elszakadva az ünnep vallási jelentőségétől, hiszen ettől vált­válhatott azzá a pünkösd, ami. Mondják is mindnyájan az asszo­nyok, hogy nem tudnak szaba­dulni a bibliai történettől, amikor az együttlevő apostolok elteltek Szentlélekkel és különböző nyel­veken beszélni kezdtek, ahogy a lélek szólásra indította őket, s hir­dették az isten tetteit. így aztán az sem megy csodaszámba, ha a pünkösdi szentmise fontosságát említik mindenekelőtt, ahova a legszebb ruhában illett és kellett elmenni. - A legjobb gyapjúszövet volt ­állítja Miskolczy Miklósné és id. HeppÁdámné - kamgarn szövet. Az első nap a legszebb ruhába kel­lett öltözni, a második napján pünkösdnek már nem - toldják meg. - Nagyvejkén kendőt kötöt­tünk hozzá - veszi át a szót Eller Ferencné -, az is kiváló minősé­gű anyagból volt, litániára meg egy másik kendőt. Kérdezném az igényesen elké­szített selyemből, bársonyból al­kotott, varrt, csipkével és tüllel dí­szített fejkötőt, a díszes pruszli­kot vagy a berakott, bő ujjú inge­ket, de megtehetném ugyanezt a csípőt szélesítő farpárnával, amit mifelénk magyarlakta vidéken egyszerűen csak pufándlinak mondtak, és tudakolhatnám az ujjashoz felvett, majdnem bokáig érő szoknyákat, amelyekhez álta­lában 4-12 méter anyagot hasz­náltak fel, amit hajtásokba vasal­tak, majd derékkorcba varrták, tüllel bélelték, hogy jobban eláll­jon, az alját pedig tenyérnyi szé­lesvászonnal szegték. Kérdezhet­ném, de nem teszem, mert meg­elégszenek azzal, amit már úgyis elmondtak. Inkább váltanak. A lélek örömeiről a test örömei­re térnek át, ugyanis az egyházi ünnepnek volt templomon, mi­sén, litánián kívül zajló része, ahol bőven jutott hely a vidám­ságnak. Hogy úgy mondjam, ve­lejárója volt a móka, a dal, a szó­rakozás az ünnepnek. JéhnJánosné és Baka Sándorné úgy emlékszik, pünkösdkor tán-. colták ki a május elsejére virradó­ra állított májusfát (Maipaam), a többiek pedig a „pünkösdi buba" (Pfinkstlimmel), a győzelmes ta­vasz, a természet életerejének a megszemélyesítőjét idézik fel. - Nincs itt másról szó, mint ar­ról - magyarázza Klézli Jánosné -, hogy aki legutoljára kelt fel a családból az ünnep reggelén, an­nak csalánkoszorút tettek a fejé­re. Emlékszem, apám minden év­ben feláldozta magát. Korán kelt, megetette az állatokat, aztán visszafeküdt az ágyba. Egyszer csak jött a nagymama és hozta a pünkösd lustájának járó csalán­koszorút... Mindig apánk kapta, mi pedig körülugráltuk: Pfink­stlimmel! Pfinkstlimmel! Pfink­stlimmel! - nevet és hasonlóan tesznek valamennyien. - Utána következett a reggeli, a tunkli. A mártogató, amit úgy mondtunk: Wurst und Prie. Kis rántás, hagymát bele, felengedni paprikával, bele krumplis kol­bász, húsos hurka, káposztás kol­bász, ezt megfőzni és kenyérrel mártogatni - nyalatja meg^^ szánk szélét Eller Ferencné. - Ez akkor nem bírta a vizet ­állapítjuk meg cseppet sem elítél­hető módon. - De nem ám! - nevet. - Nagy­vejkén bort ittunk rá. Nohát. Derülnek a többiek is, mert bár a tény, tény, ám mégis nehezen akaródzott kimondani azt, hogy direkttermő szőlő levét fogyasz­tották egykoron. Manapság ter­mészetesen nem. Valamennyiük­nek, akik itt ülnek az asztalnál, re­mek boruk van. Most éppen id. Hepp Ádámét isszák, s érzik, ben­ne van a szakértelem. Ez egyálta­lán nem csoda, hisz generációról generációra szállt a borkészítés tudománya. Egy Andrásfalvy Bj^ talannak írt tanulmánykötetb!^ olvastam nemrég, hogy a Magyar­országra annak idején betelepülő németség fejlettebb szőlőkultúrá­val rendelkezett, mint az itteni magyarság. Eller Ferencné Bayer József JéhnJánosné Miskolczy Miklósné

Next

/
Thumbnails
Contents