Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-04-04 / 13. szám

6 * SZEKSZÁRDI VASAK\AI' 1999. április 04. Érdekli? Bemutatjuk! A zene precíz, igényes munkára tanít Tanítványával, Papp Olivérrel kért interjút ez előző számunkban Lemle Béláné, a Garay János Gimnázium igazgatója. Úgy fogalmazott, hogy Olivér egyike a sok intelligens diákjának, majd - a "hivatalos" beszélgetést követően - elmondta, hogy a fiatalember igen jól tanul, nagyon tehetséges zongorista és orgonista... Amikor találkoztam Olivérrel, az elmondottak ellenére is meglepődtem, hiszen az érettségire készülő fiatal műveltsége figyelemre méltó, modora nem hagy kívánni valót maga után, ráadásul jó arcú, jó küllemű, s emellett szerény... Komolyan! -Azértjelentkezett ebbe a gimnáziumba, mert ez van Szekszárdon, a lakhelyén? - Nem. Hanem azért, mert jó híre volt és van is. Itt végzett a bátyám is két évvel ezelőtt. Hozzáteszem, hogy az ország bármelyik részében levő gimnáziumot is választhattam volna. De nem tettem, s nem is csalódtam. A Garay teljes mértékben megfelel az igényeimnek, s úgy látom, felkészített a továbbtanulásra, ezzel együtt a sikeres érettségire. Nem véletlen, hogy az osztályunkból mind a 26-an beadtuk jelentkezésünket valamilyen felsőfokú oktatási intézménybe. - Olivér, hova jelentkezett? - Orvosi egyetemre. Mást nem is jelöltem meg, csak három orvosit. Legszívesebben szülész-nőgyógyász lennék, bár a szakmát még nem ismerem, de vonz benne az, hogy az ilyen osztályokon ritka a halál. A születés öröme határozza meg a mindennapokat. Bátyám szintén orvosnak készül, ő másodéves orvostanhallgató. - Szüleik is orvosok? - Nem, ők műszaki emberek, s mindketten a paksi atomerőműben dolgoznak. Úgyhogy nem tőlük örököltük az orvoslás iránti érdeklődésünket, ám a zene szeretetét igen. Mindketten azt szerették volna - és ez teljes mértékben sikerült is nekik hogy zeneértő és zeneszerető gyermekeik legyenek. Már öt éves koromban beírattak a zeneiskolába. Bár hozzáteszem, nem nagyon kellett unszolni, mert én magam is nagyon szerettem volna zongorázni tanulni. Ez később sem volt másképp, boldoggá tett a zongorázás. - Mit jelent ez a mosoly? - Arra gondoltam, amire oly sokszor szoktam: a zene és az orvoslás valamiféle kapcsolatára. A zene az ember lelkületét, az egész lényét nagy mértékben befolyásolja. A szép zene közelsége megnyugtatja a lelket, kiegyensúlyozottá teszi az embert. A zene arra is tanít, hogy az ember precíz és igényes munkát végezzen... Úgy emlékszem, ötödikes voltam, amikor édesapám megismertetett Albert Schweitzer életével. Nagy hatást tett rám, hogy a kitűnő orvos milyen nagyszerű zenész és rendkívüli ember volt. - Ez annyira megfogta Olivért, hogy a két utat szintén összeötvözte, s elhatározta, azon halad? - Igen...de kicsit nagyképűen fog hangzani... - Olivér megteheti. Ezt sokan állítják. - Párhuzamot szerettem volna felfedezni kettőnk sorsában. S azon igyekszem, hogy ez megvalósuljon. - Kanyarodjunk vissza a zenéhez. A zongorához. - Zenetanulmányaimat - mondhatom - jelentős sikeres kísérték. A legnagyobb diadalt az 1995-ben Nyíregyházán megrendezett országos zongoraversenyen - amit zeneiskolásoknak rendeztek - elért különdíj volt. A legnagyobb kategóriában versenyeztem nyolcadikosként nálam idősebbek - volt húsz éves is - között. - Hogyan került kapcsolatba az orgonával? - Úgy, hogy amikor a bátyám konfirmálásra készült, gyakran járt a református templomba, s felkeltette az érdeklődését az orgona. Eljárt gyakorolni, sőt kántorképzőben is eltöltött két évet. Szóval nekem is megtetszett, amit Szilárd csinált, ezért egy alkalommal a belvárosi templom kántorát kértem meg, hogy kipróbálhassam az orgonát. Attól kezdve, vagyis 14 éves koromtól rendszeresen orgonálok. - Korábban is vágyott rá? - Nem...nem. Korábban nem tetszett az orgona hangja, mert kellemetlennek, erőszakosnak éreztem. Szilárd játéka és a saját próbálkozásaim során egyre közelebb kerültem a hangszerhez, kezdtem megszokni a hangját. Először zongora-darabokat játszottam, majd következtek az orgona-darabok. - Nagysikerű hangversenyei voltak a Művészetek Házában, részt vett Siójókon Lehotka Gábor orgonaművész mesterkurzusán. - Bátyámmal együtt mentünk. Nekünk nem kellett átesnünk az igen szigorú szűrővizsgán, mert a mostani tanárunk, Lozsányi Tamás garanciát vállalt mindkettőnkért. Ez a kurzus 1997-ben volt, természetesen fizetni kellett a részvételért. Mivel nagyon sikeres volt, tavaly duplájára emelték a díjat arra gondolva, hogy a jelentkezők száma nem csökken így sem. Mások mentek, mi nem. De nem a pénz volt maradásunk elsődleges oka, hanem az, hogy nem nyújtott olyan sokat a tanfolyam, mint amennyit vártunk tőle. Most már második éve járok az orgona tanszakra, s az evangélikus templomban valamint a Művészetek Házában rendszeresen gyakorolhatok, ami nagyon sokat jelent számomra. - A Miivészetek Házában volt egy olyan hangversenye, amelyen először zongorázott, majd orgona darabot adott elő. Nem volt túl nehéz a váltás? - Nehéz lett volna, de megpróbáltuk kiküszöbölni az átállás nehézségét. Ugyanis eljátszottam a zongoradarabokat, ami után a barátnőmék, Müller Beátáék - barátnőivel együtt a Zeneművészeti Főiskolán tanulnak következtek. Én egy kicsit pihenhettem, s áthangolódhattam az orgonára. - Játszani szokott? - Zongorán és orgonán, igen. De a kérdésre válaszolva igent mondok, mert a nimfa papagájommal szoktam szórakozni. Nagyon jópofa madár, s én tudok vele játszani. - Amikor egyeztettük beszélgetésünk időpontját, azt mondta, reggel hétkor kel. Meglepő, hiszen szünet van. - Szerencsére nem is tudok tovább aludni. Igaz, borongós időben az én hangulatom is melankolikus, de ha süt a nap, akkor fél hatkor is simán fölkelek. Azért kelek korán, mert nincs értelme tovább az ágyban maradni, ha nem alszom. így viszont nem megy el fölöslegesen az idő. - Mikor J'ekszik le este? Es naponta hány órát tanul? - Éjfél előtt nem szoktam elaludni... Általában napi négy órát fordítok tanulásra. Nem sok, de ha koncentráltan csinálom, akkor eredményes. S úgy tűnik, eredményes. - Van-e olyan tantárgy, amit ki nem állhat? - Én igyekszem - és sikerült is megtalálni minden tárgy szépségét. Tehát nincs olyan, amit ne szeretnék. Igaz, az én szememben minden tárgynak van negatívuma, de nem arra koncentrálok. Magolni nem szeretek. Viszont a sport például a kerékpáro^k nagyon közel áll hozzám. Viszonl^^ gosítványom egyelőre nincs, elsősorban idő hiánya miatt. - Hogyan tölti a húsvétot a Papp család? - Családunk a Hajdúságból származott el. Szüleim Hajdúböszörményben születtek, s rajtunk kívül ott lakik az egész família. így minden évben Hajdúböszörménybe utazunk húsvétkor. Ez az ünnep különösen fontos és szép, mert ilyenkor összejön az egész család. Ott nem festünk tojást, hanem bárányt töltünk. Keresztapámnak vannak birkái, s ő szokta adni a bárányt a mamának. Természetesen mama a főszakács, a gyerekek ez így van a mai napig - tisztítják a főtt tojást, amit összetörve betöltünk a bárányba. De rengeteg más - például sonka, torma - ételt is készítenek. - Ajándék? - Nálunk a bevált ajándék a pénz és a csokoládé. A kerékpáromat n^fe részt én építettem, azaz darabol^W raktam össze. Ahogy kaptam a pénzt, úgy vásároltam az alkatrészeket. Sok mindenről lemondtam, hogy elkészüljön a bicikli. - Olivér, ki következzen e hasábokon legközelebb? - Szeretném, ha Baky Péter festőművész a munkájáról szólna, s mint a Művészetek Háza igazgatója beszélne a ház 15. születésnapja alkalmából az ott folyó tevékenységről. V. Horváth Mária HB® mxb KÁBELTELEVÍZIÓ 7 J 00 Szekszárd, Táncsics u. 2. SPEKTRUM TELEVÍZIÓ jHoii a ttwbu KÁBELTELEVÍZIÓ 7 J 00 Szekszárd, Táncsics u. 2. SPEKTRUM TELEVÍZIÓ Tel.: (74) 319-988, Fax: (74) 311 -160