Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-03-28 / 12. szám

1999. március 28. * SZEKSZÁRDI VASARNAP 15 Vendégem a Gemenc presszóban Csatlós Ferenc a Héliosz Kft. konténeres szemétszállítója - ahogy csak a hétköznapokban hívjuk: kukás akit több okból hívtam randevúra. Jómagam is évek óta figyelem munkáját, s amit látok örömmel tölt el, azzal a jó érzéssel, hogy bármilyen munkát lehet nagy odaadással, fegyelemmel, örömmel, s kérem higgyék el nem túlzás a szó, s nem véletlenül írom le, hivatástudattal végezni. Félmeztelenül fejpánttal Kevés ember kerül ebbe a sorozatba úgy, mint Csatlós Ferenc. Sok-sok szekszárdi lakos volt kíváncsi arra a M^talemberre, aki még hidegben is féli^ztelenül, az elmaradhatatlan fejpántjával szalad a kukákat ürítő kocsi után-mellett, s aki óriási elánnal végzi munkáját, sosem feledkezve meg arról, hogy egy-egy lakóval, főleg idősebb emberekkel néhány szót váltson. Miről is? Természetesen a szemétről. Ezen a randevún Csatlós Ferenccel egy kicsit többről beszélgettünk. - Talán sokakat érdekel, hogy hány ember és autó gondoskodik a város tisztántartásáról? - Sokkal kevesebb mint hinnék. A kukás autók száma négy, amin tizen dolgozunk. Minden kocsihoz két rakodó van, reggelenként hatkor kezdünk, s egy-egy útvonalra jó időben 7-8 óra, rossz időben még 10 óra is szükséges. Egy-egy autóhoz tartozó városrészt hetente kétszer járunk be. - A bevezetőben azt mondtam, hogy fiatalemberként emlegetik, H|*>im Ön jót nevetett. Hát csókolom, jól esett az nem vitás. Csakhogy már nem vagyok én annyira fiatal. Három nagy lányom van és három unokám. Az biztos, hogy sokat Számít, hogy az ember hogy él. Úgy nem lehet jól dolgozni, fiatalosnak maradni ha az ember iszik, dohányzik. Az egészséges életmód híve vagyok, bár gyermekkoromtól mindig a legnehezebb munkákat végeztem. „Mindig megfogtam a munka végét" - Öt éve rója - mondhatnám úgy is szaladja - végig a városnak azt a részét, amely a körzete. Ezt megelőzően hol dolgozott? - Öregapám és édesapám halászok voltak. A víz és a hal iránti szeretetemet tőlük örököltem. Józsefpusztán, ahol gyerekkoromban már minden munkába belekóstoltam szerettem meg a természetet. Ez a mai napig megmaradt. Az általános iskola után, először kőművesek mellett dolgoztam. Aztán a kendergyárban lehúztam majdnem 20 évet, kemény fizikai munka volt, hajnaltól estig. Következett a Húsipari Vállalat, ahol tíz évig mint targonca vezető dolgoztam. Majd 8 esztendeig állattenyésztőként a Tsz-ben. Ott sem volt aztán se vasárnap, se más ünnep, az állatoknak enni kellett. Szóval csókolom, ez van, tetszik látni, mindig olyan helyen, ahol meg kellett fogni a munka végét. Szeretek dolgozni, nem tagadom, meg aztán ha az embernek családja van, akkor kötelessége is. - Sokan ismerik és szeretik, érez ebből valamit? - Hát igen, tapasztalom, hogy szeretnek az emberek, bár egy kicsit látom, hogy csodabogárnak tartanak. Engem ez nem zavar, szeretem amit csinálok, jó érzés ha kihagyás után, azt mondják, hogy hiányoltak. Tudom, sokan nem tartják sokra, az is fáj, hogy a kisebbik lányom szégyelli, hogy az apja „kukás", de én azt mondom, csókolom, hogy a munka az nem szégyen, pláne ha az ember igyekszik jól csinálni. A szeretet nem a külsőmnek szól, azzal talán csak feltűnök, s a legjobb, hogy az idős emberek nem ez után ítélnek. Látják, futok a kocsi után, nekem egy jó edzés, s közben ha erre-arra megkérnek, fiatalember vigye el még ezt a szemetet is, akkor van időm velük egy-két szót váltani. „Mindenkinek érdeke a rend" -Attól, hogy mi most itt elbeszélgetünk az Ön foglalkozásáról, sajnos egy dolog nem változik, pedig már nagyon nyomasztó. S ez nem más mint a szemét, amely sajnos oly mértékben lep el bennünket, liogy már nemcsak elszomorító, hanem dühítő is. Mi erről a véleménye? - Az, hogy sajnos így van. Rengeteg hanyag ember van. Néha nem is értem őket. Annyira nem érdekel szinte senkit, hogy mi történik az ajtaján kívül. A kukák környéke teleszórva szeméttel, lusták bedobni és persze a kukázók is megnehezítik a rendben tartást. Azon a környéken ahol én járok, nagyon jó a kapcsolatom a lakossággal, mindig kérem őket, a nagy darabokat, ne tegyék a kukákba, Tv-t meg ilyesmit, sőt levágott ágakat, fenyőfát se. Ezekkel nemcsak telítődik a kuka, de nehezen tudjuk belőle kiszedni. Aztán ha valami olyan van, ami még érték, jobb ha a kuka mellé teszik esetleg dobozba, így a kukázók elviszik, s nem kell érte felforgatniok az egész kukát, amit aztán nem tesznek utána rendbe. Szóval, csókolom, én azt mondom, nekem dolgom az, amit csinálok, de mindenkinek érdeke hogy ebben a városban rend legyen. „Aki akar dolgozni, az tud is" - Azt mondják, aki sokat jár a városban, az sokat lát, mi az ami Ferinek - persze a szeméten kiviil - szúrja a szemét? - Megmondom őszintén, csókolom, az a sok ember akiket látok tönkremenni. Borzadva nézem, ahogy a kukában turkálnak, ahogy egyik napról a másikra összezuhannak, ahogy beássák magukat a szeméttelepen. Sokszor kérnek pár forintot, mondom haver, ne piázd meg, vegyél rajta kenyeret, hogy erőd legyen, kezdj el valamit dolgozni, mindegy csak lépj valamerre, az nem megoldás, hogy kábítod magad. Sajnálom őket, de nem értem. Röstellném magam, felnőtt férfi és nem képes uralkodni magán. Dolgozni kell, s azt hiszem, már dolgoztam annyit és olyan nehéz munkában, s körülmények között, hogy nem tűnik nagyképűségnek, ha azt mondom: aki akar dolgozni az tud is. Lehet, hogy nem a szakmájában, lehet, hogy nem amit szeretne, de hát először pénzt kell keresni, aztán lehet azt csinálni amihez kedve van az embernek. - Ferinek mihez van kedve, ha éppen nem fut a kocsi után, vagy nem emelgeti a kukákat? - Elsősorban horgászni, halászni azt kiskorom óta nagyon szeretek. Megtanultam a víz alatt szabadkézzel kifogni a halat. Aztán szeretem a természetet, az évszakok közül a legjobban a májust, talán mert abban a hónapban születtem. Amikor kint alszom a horgászás miatt, szeretem hallgatni a békabrekegést, a madárcsicsergést. A természet az valami gyönyörűség. Aztán hetenként kétszer járok konditerembe, hiába, mostmár ennyi idősen vigyázni kell a kondícióra. A feleségem mondja is, hogy inkább odajárjak, mint a kocsmába. Hétvégén kispályás focit játszunk a kollégákkal, olyan vállalaton belüli körmérkőzést. Ha már itt tartunk, csókolom, azért azt is elmondom, hogy bizony a mi munkánkban nem mindegy, hogy milyen a kolléga. Az ember számít a másikra, nem lehet késni, meg félvállról venni a dolgot. Jó kis csapat a miénk, sokat viccelünk, amikor hideg van, mondom a srácoknak a melegebb sapkámat veszem fel, és felkötöm a fejpántomat. „Ami a szívemen, az a számon" - Ehhez a nehéz fizikai munkához enni is kell. Mi a kedvenc étele? - A hal, de az mind. A ponty, a csuka, kárász, egy-két törpeharcsa. Megfogom őket és a feleségem megfőzi. Családi házban lakunk, így szerencsére baromfit is tartunk, mert a kacsa is a kedvenceim közé tartozik. Reggelire csak egy-két szendvicset eszek, tele gyomorral nem lehet szaladgálni, de üressel sem. - Egy régi nagy szenvedélyét is említette... - Nagyon szerettem mindig azokat a filmeket, amelyek a vízzel, a tengerrel, a búvárkodással foglalkoztak. Amikor megvettem a videót, elkezdtem ezeket a filmeket gyűjteni, van vagy negyven. Szeretem, ha az én körzetemben rend van, jó lenne, ha mindenütt jóminőségű műanyag kukák, konténerek lennének a városban, jó lenne, ha az emberek éreznék, mindannyiunk kötelessége, hogy tiszta legyen a város, ja, és nehogy elfelejtsem ráférne a városra egy igazi tavaszi nagytakarítás. Tudja, hogy gondolom? Nemcsak a kukákban, hanem a fejekben is. Ugye nem baj, csókolom, hogy ezt mondom, tudja én olyan vagyok, ami a szívemen az a számon. - Kedves Feri! Nem baj! Sőt! Köszönöm a beszélgetést, s azt üzenem a legkisebb lányának lehet, hogy most szégyenli, liogy az apja kukás, de ha felnő, biztos vagyok benne, másként fogja gondolni. Férfiakról, nemcsak férfiaknak Sas Erzsébet oldala ———, IKcm^élhm^xí rmmcdlcBwm