Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-03-28 / 12. szám

1999. március 28. f SZEKSZÁRDI VASARNAP 9 (A konferencián való részvétel támogatá­sának feltétele az elfogadott előadás), c/ Pályázni legfeljebb 3 éves tervekkel lehet, több­éves terv esetén a Művelődési Bizottság a kérel­met újratárgyalja, és az előző év folyamán elért eredmények alapján, valamint az éves pénzkeret alapján dönt a további támogatásról. (Pályázatot tehát nem kell újat benyújtani), d/ A kidolgozott pályaművek tükrözzenek elmé­lyült, tudományosan megalapozott-érdek­lődést, komoly kutatómunkát. Éljen a pályázó valamely tudományos eljárással: jelenségvizs­gálat, kísérletezés, az eredmények szintetizá­lása, tudományos következtetések levezetése stb. Vagy: Művelődési Bizottsághoz a pályamű 1-3 oldalas szinopszisát kérjük benyújta­ni. e/ Ösztöndíj esetében: - ha jelentkező már kutatóként foglalkozik vala­melyik alaptudománnyal, - az ösztöndíj lejártával visszatér a városba, - bizonyítani tudja, hogy az ösztöndíj tudomá­nyos fejlődését szolgálja. 4./ A pályázat kiírója fenntarthatja magának azt a k jogot, hogy a pályázótól visszavonja a támoga­™ tást, amennyiben azt nem a pályázatban leírt célokra használja fel, illetőleg a támogatással nem számol el. 5./ A pályázatnak tartalmaznia kell: - a pályázó személyi adatait (név, anyja neve, szü­letési hely, idő, lakcím, bankszámlaszám), - a támogatás összegére tett javaslatot és az eset­leges más forrást, - a pályázatokat 3 példányban kell benyújtani a Polgármesteri Hivatal Művelődési - és Sport Irodájához, - a pályázat benyújtásának határideje: minden év június 15-e. 7./A támogatás megítélésével és folyósításával egyidejűleg rendelkezni kell a támogatás fel­használásának és elszámolásának módjáról és feltételeiről, szerződés megkötésévé. A benyújtott pályázatokból a Művelődési Bizott­ság a pályázó szakterületén elismert szakember vé­leménye ismeretében dönt. A pályázatokat Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlésének Művelődési Bizottsága címére: 7100 Szekszárd, Béla tér 8., kérjük eljuttatni. ) Önkormányzati támogatásban csak az része­sülhet, akinek nincs köztartozása (az erről szóló igazolás a pályázathoz csatolandó), illetve a ko­rábban kapott támogatás felhasználásáról elszá­molt. A pályázati űrlap átvehető a Polgármesteri Hivatal­ban Pócs Margit közművelődési referensnél (fsz. 9.). Szekszárd, 1999. március 17. Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlésének Művelődési Bizottság a FELHÍVÁS Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlésének Művelődési Bizottsága pályázatot hirdet a Kiemelkedő Művészek Ösztöndíj Alapja alapító okirata szerint, az 1999. évi költségvetés­ben e célra biztosított 500 Ft keretösszeg erejéig. Részleges közlés az alapító okiratból: 2./ Az alap létrehozásának célja: A város alkotóművészeinek megmaradását, vá­roshoz kötődését segítő támogatás létrehozása. 3./A támogatottak köre: Városunkban élő, alkotó, és pályakezdő művé­szek és nonprofit közösségeik, a képző- és ipar­művészet, az építészet, a népművészet, a zene, tánc, irodalom, a foto és film területéről. 4./Az ösztöndíj alapból támogatás odaítélését a Művelődési Bizottság és magánszemélyek is kezdeményezhetik, de támogatást pályázattal is lehet elnyerni. 5./ A Művelődési Bizottsághoz beérkezett pályá­zatokat előzőleg szakmai zsűri véleményezi, majd a Művelődési Bizottság dönt. 6./ A pályázat követelményei: A 3 példányban benyújtott pályázatnak tartalmaz­nia kell a pályázó adatait: név, anyja neve, szüle­tési hely és idő, telefonszám, bankszámlaszám. A pályázathoz csatolni kell rövid szakmai önélet­rajzot (további pályázatok esetén az abban történt változásokat). Röviden körvonalazza a pályázó a támogatás in­dokát, munkatámogatás esetén a megvalósítás részletes költségvetését, a kért támogatás össze­gét. 7./ A támogatás időtartama, mértéke: A támogatás vissza nem térítendő támogatás, pá­lyázati ciklusonként, évente egyszer 50-250 e Ft. közötti összeg pályázható. A pályázat benyújtásának határideje: 1999. április 30. Munkatámogatás esetén a felmerült költségeket igazoló számlák, bizonylatok alapján köteles a pá­lyázó elszámolni a pályázati év lejártakor. A pályázatokat Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlésének Művelődési Bizottsága címére: 7100 Szekszárd, Béla tér 8., kérjük eljuttatni. Önkormányzati támogatásban csak az része­sülhet, akinek nincs köztartozása (az erről szóló igazolás a pályázathoz csatolandó), illetve a ko­rábban kapott támogatás felhasználásáról elszá­molt. A pályázati űrlap átvehető a Polgármesteri Hiva­talban Pócs Margit Közművelődési referensnél (fsz. 9.). Szekszárd, 1999. március 17. Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlésének ^^^^Művelödés^Bizottsági^^^^^^^^^ FELHÍVÁS Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlésének Művelődési Bizottsága pályázatot hirdet a Szek­szárdon lakó, illetve a városi fenntartású intézmé­nyekben tanulmányait folytató fiatalok és felkészí­tőik teljesítményének elismerésére, valamint támo­gatásukra a Mecénás Tehetséggondozó Alap alapító okirata szerint, az 1999. évi költségvetés­ben e célra biztosított 2 millió Ft keretösszeg erejéig. Részleges közlés az alapító okiratból: 2.1 Az Alapból a tudományok, a szaktárgyak, mű­vészetek, az irodalom és a sport terén tehetsé­get mutató és bizonyító, az arra rászorulók, 35 éves korig részesedhetnek. Ugyancsak juta­lomban részesíthetőek a fentiekben megjelölt ' személyek felkészítő tanárai is. 3./ Az Alap kezelője a Polgármesteri Hivatal Mű­velődési és Sport Irodája. A támogatásra meg­állapított összegeket a Közgazdasági Iroda fo­lyósítja a közgyűlés döntésének megfelelően. 4./ Az Alapból nyújtható támogatás formája lehet a./ egyszeri jutalom, b./ ösztöndíj, c./ a tandíj 1-3 havi összegének átvállalása, d./ hozzájárulás művésztelepen, külföldi tanul­mányúton való részvételhez, e./ művek, tanulmányok, más alkotások kiadásá­nak, illetőleg műalkotás elkészítésének támogatása. 5./ Az Alapból pályázat útján nyújtható támogatás. 5.2./A pályázat kiírója fenntarthatja magának azt a jogot, hogy a pályázótól visszavonja a tá­mogatást, amennyiben azt nem a pályázatban leírt célokra használja fel, illetőleg a támoga­tással - jutalom kivételével - nem számol el. 5.3 JA pályázat útján támogatható: a./ az országos középiskolai tanulmányi verse­nyek első három helyezettje és felkészítő taná­ra. b./ a kiemelkedően jó felvételi eredménnyel fel­vételt nyert első évfolyamos és tanulmányai­kat kiváló eredménnyel végző egyetemisták, főiskolások, akik a város számára hasznosít­ható ismerete­ket szereznek. c./ egy-egy tudományos, művészeti, vagy sport­ágban kiemelkedő eredményt elérő fia­talok, d./tudományos fokozatot kiváló eredménnyel megszerző fiatalok. 5.4./ Pályázatot nyújthat be: a./ magánszemély b./ alkotó közösség c./ intézmény 5.5./ A pályázatnak tartalmaznia kell: a./ a támogatásra javasolt fiatal személyi adatait (név, anyja neve, szül. hely, idő, személyi iga­zolvány szám, lakcím) b./a támogatás alapjául szolgáló produktumot, eredményt, valamint az ezt igazoló dokumentu­mokat c./ a támogatás formájára és összegére tett javas­latot, d./ arra vonatkozó tájékoztatást, hogy az alapon kívül hová nyújtotta még be a pályázatát. 5.6./ A pályázatokat írásban kell három pél­dányban benyújtani a Polgármesteri Hi­vatal Művelődési és Sport Irodájához (Szekszárd, Béla tér 8.). 5.7./ A pályázat benyújtásának határideje: a./jutalom esetén minden év június 1. napja b./ösztöndíj esetén minden év augusztus 15. napja c./ egyéb támogatásoknál folyamatos, de legké­sőbb minden év október 15. napja 5.8./A benyújtott pályázatokról a Művelődési Bi­zottság az ágazatilag illetékes bizottság, illet­ve a pályázó szakterületén elismert szakember véleménye ismeretében dönt. 5.9./A Művelődési Bizottság a döntését a./jutalom esetében legkésőbb június 30-ig, b./ ösztöndíj esetén szeptember 30-ig, c./ az egyéb támogatásoknál a negyedév végéig hozza meg. 5.10./A támogatás megítélésével és folyósításá­val egyidejűleg - az egyszeri jutalom kivé­telével - rendelkezni kell a támogatás fel­használásának és elszámolásának módjáról és feltételeiről, a szükséghez képest szerző­dés megkötésével. 6./A támogatás egyszeri alkalomra, legfeljebb fél tanévre szólhat. A folyamatos jellegű támoga­tás azonban - erre vonatkozó ismételt pályázat benyújtása alapján - több alkalommal is meg­állapítható. Önkormányzati támogatásban csak az része­sülhet, akinek nincs köztartozása (az erről szóló igazolás a pályázathoz csatolandó), illetve a ko­rábban kapott támogatás felhasználásáról elszá­molt. A pályázat benyújtásához szükséges pályázati űr­lap átvehető a Polgármesteri Hivatalban Pócs Mar­git közművelődési referensnél (fsz. 9.). Szekszárd, 1999. március 17. Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlésének Művelődési Bizottsága

Next

/
Thumbnails
Contents