Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-03-07 / 9. szám

14 f SZEKSZÁRDI VASARMAP 1999. március 8. Nőnapi tisztelgés Stekly Zsuzsa előtt „Van-e szebb látvány, mint egy izzó kemence, s nemesebb anyag a tűzzománcnál? De jó, hogy találkoztunk! A narancs ragyogás a képek kezdete, és nincs fontosabb az igazságnál. Köszönöm Uram, hogy vagyunk! Nincs harag, gyűlölet, csak béke, szeretet, boldogság, öröm, izzás, ragyogás.... De jó, hogy dolgozhatunk!" Ezzel az idézettel vall Stekly Zsuzsa egyik kiállítás-megnyitójának meghívóján munkájáról, életfilozófiájáról. Szűkebb hazájában, Bonyhádon, 1997. év végén pedig Radha Soami szavait idézte, majd hozzátette: „Úgy érzem még nagyon sok munka vár rám. Az ember életútjának felén, vagy azon kicsit túl elgondolkodik, hogy mire hivatott, mire vitte eddig, jól sáfárkodott-e a neki megszabott idővel." A legszebb és legjobb koA romban vagyok — Szám szerint a 128. kiállítás van mögötted, s 44 esztendő. Van kedved egy kis visszatekintőre? — Mint nő jól érzem magam a bőrömben, s mint művésznek ez az idő nem sok. Most érkeztem ahhoz a korhoz, amikor az ember kiábrándul a bálványaiból, megszabadul a tanító mestereitől, s elkezdi járni a saját útját. Ezért úgy hiszem mindenképpen a legszebb és legjobb koromban vagyok. — Kezdjük a visszatekintést a legelején, ős-bonyhádinak vallod ma— A család legkisebb, negyedik gyermekeként születtem. Apukám festőművész volt, innen az indíttatásom, édesanyám háztartásbeli volt, s munkája "csak" a hattagú család ellátása volt. Korán találkoztam a zománccal, apu a bonyhádi zománcgyárban művezető beosztásban tervezett, s már kisgyermekkoromtól bejárhattam ebbe a számomra „paradicsomi" közegbe, amiről már akkor tudtam, az én világom. Apu már látta 4 éves koromban, hogy én mi leszek, hogy a zománchoz még sok közöm lesz. Tudom, hogy ez boldoggá tette őt, bennem élte meg azt, amit ő nem tehetett, miután egy hattagú család eltartása volt a feladata. O nem „művészkedett", ám a tőle örökölt tehetséggel én valósíthattam még az álmait. — Boldog gyermekkorod volt, ezzel kezdted az „életrajzodat".... — A zománcgyár és a hozzá kapcsolódó csodák mellett volt egy másik is, ami meghatározta a gyermekkoromat. Apukám a város összes gyermekének csinált egy bábszínházat, amely belülről az Operaház kicsinyített mása volt. Számomra még ma is, és örökké fontos, hogy boldog kisgyermek lehettem, s ha azt tudnám nyújtani a gyermekeimnek, amit én kaptam, akkor az nagyon jó lenne. — Aztán Te is felnőttél, vagy legalábbis nagyobb lettél? — Az általános iskolát Bonyhádon jártam, s a pécsi Művészeti Gimnáziumban érettségiztem, reklámgrafika szakon. Ez a mai napig azért jó, mert tudok plakátszerűen „fogalmazni" a munkáimban. Érettségi után egy évig dolgoztam a Zománcgyárban, pénzt ugyan nem kaptam, de óriási lehetőséget az akkori igazgatótól, Lampert Józseftől. Azt hiszem látott bennem valamit, mert mindent megengedtek, s ez óriási lehetőség volt. Aztán három év segédmunka következett, ez is jó iskola volt, majd több, mint tíz évig átvehettem édesapám munkakörét. — Nagyot sóhajtottál, megtört a „varázs"? Valaki azt mondtá, hogy „ebben a gazdasági helyzetben a gyár nem bír el ilyen, értéket nem termelő- vatta embereket" - rám értve. Először nagyon nehéz volt, most visszagondolva már úgy érzem, bár élőbb tették volna meg. N em művésznek, kézművesnek tartom magam — Nincs főiskolám, nem tartom és nem mondom magam művésznek, nincs papírom róla, kézművesnek tartom magam. Ékszereket, kisebb dísztárgyakat, képeket készítek, s ma már elmondhatom, hogy a tűzzománc és én naponta randevúzunk, és ez a szerelem már 25 éve tart. — Messzeföldön híresek az ékszereid... — Minden darab más és más. Sokszor van úgy, ha képet készítek, akkor kicsit visszatérek megpihenni az ékszerekhez. Képeket csak akkor készítek, ha van mondanivalóm. S miután nem szeretek és nem tudok beszélni (ami tévedés, mert Stekly Zsuzsa legalább olyan szépen fejezi ki gondolatait be— Belecsöppentél a vállalkozás korába..... — Először a férjem által létrehozott KOBAK Bt-nél - akik könyveléssel foglalkoznak - mindenes voltam, aztán egy év múlva szabadúszó lettem, azaz vállalkozó. — Mint tüzzománckészítő művész? szédben, mint tűzzománcban, de hát ő tudja. A szerző.) így a képekkel mondom el, amit szeretnék. cél: megmutatni valamit — Mi mindent tudsz kifejezni a képeiddel? — Mindent. Az ember azt gondolná, a magány egy olyan érzés, amt nem lehet láthatóvá tenni. Tcvc^B Van egy képem, ahol egy kacsalábon forgó kastélyban egyedül ül egy nő meztelenül. Aki ránéz megborzong. — Zsuzsa! Nemrégiben volt a 128. kiállításod. Bejártad az egész országot a képeiddel, s ahol már voltál, ott visszavárnak. Akit iz Isten t tenyerén hordoz I