Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)

1999-01-10 / 1. szám

12 t SZEKSZÁRDI VASAI?YAI» 1999. január 10. Készülődés az elmúlt negyedszázad jegyében Club is részesült. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ülnének ba­bérjaikon. A mércét még magasabbra helyezték, és a 25. jubileumi verseny szervezését a társa­ság hónapokkal ezelőtt megkezdte. Segítették a „Gemenc Nagydíjért" Alapítvány létrehozását, megkezdték a szponzori háttér szélesítését és részt vesznek pályázatokon. A szakmaiság je­gyében kérvényezték a rendezvény felvételét a nemzetközi versenynaptárba, ahova 1999. július 7-10-i dátummal bekerült az esemény. Ez egy­ben azt is jelenti, hogy igen szigorú nemzetközi előírásoknak megfelelően kell előkészíteni, il­letve lebonyolítania nagydíjat. A jubileumi verseny előkészítéséhez tartozik a 25 év történetének feldolgozása, amelybe be­letartozik a lapunkban meghirdetett Totó is. Az eredményhirdetésre a január 16-i kerékpáros bálon kerül sor, amely szintén az elmúlt negyed­század jegyében zajlik majd, és remélhetőleg— színvonalában is felülmúlja az eddigieket. Ajú^B liusi verseny programja is nagyjából már össze­állt, a véglegesség előtt azonban csak néhány ízelítő a tervezetből. A versenyzők ismét átlépik majd Tolna me­gye határát és Baranya tájait is bejárják. Lesz kiállítás a 25 év relikviáiból, meghívást kapnak az eddigi győztesek, dobogósok, akik remélhe­tőleg ismét nyeregbe szállnak a közönség tiszte­letére. A verseny fővédnökének Deutsch Tamás sportminisztert kérték fel. Amint látják a szervezők alapos és gondos munkát igyekeznek végezni. Remélhetőleg semmi sem akadályozhatja meg, hogy Szek­szárd városa ismét egy rangos, európai mércé­vel is mérhető sport-verseny-fesztivál színhelye legyen. Kosárlabda Fesztivál f98 Nagyszerű folytatása volt az elmúlt év végi Kosárlabda Fesz­tivál a 97-es Labdarúgó Gálának. A rendezvények (de nyu­godtan mondhatjuk, hogy rendezvénysorozat, hiszen idén már tervbe van véve a kézilabda) célja sportáganként bemu­tatni Szekszárd város sportéletét. A program megemlékezéssel kezdődött, az elhunyt kosaras társak sírjánál. A Fesztivált a Sportcsarnokban Kocsis Imre Antal polgármes­ter nyitotta meg. Ezután a különböző utánpótlás műhelyek mutatkoztak be mind fiú, mind lány vonalon. A kicsik után az FKSE vállalkozó szellemű játékosai tartottak trükkös bemu­tatót, majd parádés mérkőzést játszottak a néhány éve NB I­be jutott elődeikkel. A folytatásban a sípmesterek sem maradtak ki a játékból, a „Bortanya" amatőr csapata ellen bizonyíthatták, nem csak a szabályokat ismerik a sportágból. A programból nem hiá­nyozhatott a büntető és tripladobó verseny sem. Ezután az NB l-es női csapat játszott házimérkőzést, majd következett a program nosztalgia része. Előbb a 60-as, 70-es évek férfi, majd női játékosai léptek pályára, akkori edzőik irányításá­val, A közönség vastapssal köszöntötte a régi kedvenceket, miközben a hangszóróból az „Újra itt van a nagy csapat" slá­gere szólt. A Fesztivál záróakkordja a Gcmcnc Hotel éttermé­ben megrendezett bál volt, amelynek hajnalig tartó remek hangulata igazolta a szervezők, több hónapos befektetett munkáját. F.V. * 4 » * Ha a teljesség igénye nélkül csak a nyár végi Sió-kupára vagy a néhány hete zajlott Budapest Bank-Kupára, illetve a közelgő jubileumi Fiat Gemenc Nagydíjra gondolunk, akkor is méltán mondhatjuk: Szekszárd a szőlő és a bor városa mellett a sport-turizmus központja is. Akinek azonban kicsit is van betekintési lehetősége a kulisszák mögé az jól tudja, ma már kellő pro­fizmus kell egy-egy nagy sportesemény meg­szervezéséhez. Kell bizonyos megszállottság, elkötelezettség és sok pénz. Ahol ez nincs együtt, ott a minőség látja kárát. Hogy ez ne történhessen meg, sőt a színvonal tovább emelkedjen, az „Sz-K" Bt. úgy döntött, FIAT- Gemenc Nagydíj '99 magára vállalja a Nemzetközi Országúti Kerék­páros Verseny vállalkozói alapon történő meg­szervezését. A tavalyi 24. Fiat Gemenc Nagydíj is őket látszik igazolni. A nemzetközi mércével is mérhető díjazás, illetve a szakma és a közön­ség igényes kiszolgálása mellett sikerült elérni egy kis mértékű pénzügyi sikert, amelyből meg­határozott százalékban a szekszárdi Kerékpáros Vivát a vezető edzőnek! Az 1998-as esztendő végén - éppen Karácsony előtt való nap - tette le < állampolgársági esküt Katona Sándor, a szekszárdi Ferropatent női kéz labda SE. vezető edzője. A zombori származású kitűnő sportvezetőt ezen a bensőséges ünnepségen egy emberként ünnepelte a csapat. Kocsis Imre Antal pol­gármester üdvözlő szavai után a lányok jókívánsá­gokkal, virággal ajándékkal köszöntötték immár ma­gyar állampolgárságú edzőjüket. Horváth Ferenc a kézilabda SE. ügyvezető igazgatója - akinek nagy ér­deme volt Katona Sándor honosításának ügyintézésében - megköszönte a vezető edző eddigi tevékenységét, s arra kérte, hogy az elkövetkezendő időben is vezesse a csapatot olyan lelkiismeretesen ahogy eddig tette. Katona Sándor vezető edző meghatódva köszönte meg az ünneplést, a kezében a honosítási okirattal a következőket mondta: „Boldog vagyok, mert életem legszebb karácsonyi ajándékát kaptam meg. Minden erőmmel, szakmai tudásommal a csapat előrejutásáért fogok dolgozni. Köszönöm a bizalmat és a felém áradó szeretetet." Mit tehet ehhez hozzá a krónikás? Szívből gratulálunk Katona Sándornak, sok sikert az általa vezetett Ferropatent női kézilabda SE. csapatának. -sas-

Next

/
Thumbnails
Contents