Szekszárdi Vasárnap 1999 (9. évfolyam, 1-45. szám)
1999-01-31 / 4. szám
/> szekszárdi . _ 1999. január 31. VASARNAP 15 Fotóriporteri bölcsesség „A fotóriporter az újság szeme. Az olvasó szemével kell látnom, ugyanakkor magamat, az egyéniségemet is bele kell adnom. Akkor jó a fotó, ha a kép és az írás összhangban vannak egymással." (Gottvald Károly) Férfiakról\ nemcsak férfiaknak Heti könyvajánlat RÉGISÉGEK KÉPES ENCIKLOPÉDIÁJA Gottvald Károly másik nagy hobbija a természetimádat mellett a régiségek gyűjtése. No nem üzletekben, boltokban vásárolja, hanem szüleitől, nagyszüleitől, s a család őseitől megmaradt bútorokat, használati tárgyakat ápolja és őrzi tovább. A címben szereplő könyv azoknak nagy segítség, és látványos olvasmány, akiknek e szép hobbihoz anyagi fedezetük is van. (50-es melletti könyvpavilon) Fotóriporteri bölcsesség „A fotóriporter az újság szeme. Az olvasó szemével kell látnom, ugyanakkor magamat, az egyéniségemet is bele kell adnom. Akkor jó a fotó, ha a kép és az írás összhangban vannak egymással." (Gottvald Károly) Sas Erzsébet oldala Heti könyvajánlat RÉGISÉGEK KÉPES ENCIKLOPÉDIÁJA Gottvald Károly másik nagy hobbija a természetimádat mellett a régiségek gyűjtése. No nem üzletekben, boltokban vásárolja, hanem szüleitől, nagyszüleitől, s a család őseitől megmaradt bútorokat, használati tárgyakat ápolja és őrzi tovább. A címben szereplő könyv azoknak nagy segítség, és látványos olvasmány, akiknek e szép hobbihoz anyagi fedezetük is van. (50-es melletti könyvpavilon) Fotóriporteri bölcsesség „A fotóriporter az újság szeme. Az olvasó szemével kell látnom, ugyanakkor magamat, az egyéniségemet is bele kell adnom. Akkor jó a fotó, ha a kép és az írás összhangban vannak egymással." (Gottvald Károly) K&^éíh&^n rmmécB^é Heti könyvajánlat RÉGISÉGEK KÉPES ENCIKLOPÉDIÁJA Gottvald Károly másik nagy hobbija a természetimádat mellett a régiségek gyűjtése. No nem üzletekben, boltokban vásárolja, hanem szüleitől, nagyszüleitől, s a család őseitől megmaradt bútorokat, használati tárgyakat ápolja és őrzi tovább. A címben szereplő könyv azoknak nagy segítség, és látványos olvasmány, akiknek e szép hobbihoz anyagi fedezetük is van. (50-es melletti könyvpavilon) Vendégem ez alkalommal egy olyan ember, aki közel három évtizede bennünket embereket, az eseményeket, a jó és a rossz történéseket, az egyszeri megismételhetetlen pillanatokat örökíti meg hírként, tájékoztatva a jelenkort, amerre jár ^bdenhol jeleket hagy az utókor ^Rmára. Miután ő maga is egyedülálló a megyében, így az interjú - ami vele készült - sem lehet más. Gottvald Károly fotóriporter meghívásomra azt válaszolta: „Ülj be a kocsimba, Paksra indulok három íráshoz fotót készíteni, közben elmesélem az életem". — Aki felületesen ismer, egy morózus, örökké töprengő "bajszát tépő" embert lát benned. Aki jobban, az tudja, Te más szemmel látod a világot. Mélységes az igazságérzeted és a mondanivalódat nem kell megvédened. Téged a képeid „minősítenek", s a magas szintű szakmai tudásod. Ötven éves lettél. Egy kis viszszatekintő beszélgetésre kérlek — Tolnán születtem a Festetich utcában, nagyanyám első szobájában. Miután az egész család textiles volt, « értelmű volt a továbbtanulásom, geden szereztem textiltechnikusi 5velet, s ezt követően egy éven át a tolnai gyárban három műszakban segédművezetőként dolgoztam. — Lefogadom, hogy ezt eddig senki sem tudta rólad. Ha megkérdeznénk az embereket, azt válaszolnák, fényképezőgéppel a kezedben születtél, amit azóta sem tettél le — Közel lennének az igazsághoz. Már 5-6 éves koromban ott lábatlankodtam a Pamuttextilművek Kultúrházának fotószakkörében. Abban az időben a fotózás olyan misztikus volt egy gyermek számára, mint ma a számítógép. Könyörögtem apámnak, hogy lépjen be a fotószakkörbe, mert így engem is vihetett magával. O gazdasági vezetője lett a klubnak, egy képet sem készített.... „Operatőr akartam lenni" — Te viszont egy életre eljegyezted magad ott gyermekésszel a fotózással. Mint mesélted a középiskolás évek alatt a technikumban már kiállításon szerepeltél, s az iskola fotószakkörét is Te vezetted másodikos korodtól. Jól „megfertőződtél". — Akkoriban minden érdekelt, ami a fotózáshoz közel állt. Operatőr akartam lenni, sajnos abban az évben nem indult ez a szak, aztán fényképész. Ekkor jelentkeztem a Népújsághoz, s miután hely nem volt, elmentem katonának. Természetesen ott is fotóztam, sőt küldtem képeket az újságnak, meg is jelentek. Leszerelés után újra megpróbáltam Petrits Ferenc volt akkor a főszerkesztő - először gyakornokként, majd elvégezve az újságíró szakot fotóriporterként, később fotórovatvezetőként. Ennek lassan 30 éve. — Időnként - ahogy mesélsz mintha nem is néznéd az utat, amely Paks felé vezet..... — A megye szinte minden településére már magától eltalál az autóm, hiszen évente 35 ezer kilométert „utazom". A paksi atomerőművet az első kapavágástól a párhuzamos kapcsolásig fotóztam. Állandó kiállításom van a látogató központban. Ezért a munkámért URÁN tollat is kaptam. Említhetném szülővárosomat Tolnát is. Egy szép színes prospektust készítettem, amelyről - nem elfogult emberek - azt mondták, a képeken Tolna egy szép európai szintű városhoz hasonlít. Aztán a megye több polgármesterének felkérésére képeslapokat készítettem a településekről. Mindenhova ismerősként térek viszsza, sőt az emberek úgy fogadnak, mint egy ritkán látott kedves rokont. A kép és az írás kiegészíti egymást — Banális a kérdés, de a választ csak Te tudhatod, mi az eredménnyel vagyunk maximálisan megelégedve. Milyen a jó fotóriporter? — Az újság lényeges része a fotó, első ránézésre megállapítható, jó vagy rossz. A fotóriporter az újság szeme. Az olvasó szemével kell látnom, ugyanakkor magamat, az én egyéniségemet is bele kell adnom. A fotó minden műfaját kell művelni, de tény, hogy a riportfotót szeretem a legjobban. Akkor jó a fotó, ha kép és az írás összhangban vannak egymással. Egy profi újságíró úgy kezdi a szakmát, hogy "végy magadhoz egy fotóst". Nagy nevekkel dolgozhattam együtt ezek alatt az évek alatt, sokat tanultam tőlük. A felsorolás hely hiányában nem lehet teljes. Ordas Ivántól kapcsolatteremtést, Szekulity Pétertől elmélyülést, Győri—Varga Györgytől blikkfangosságot, Bogár Istvántól szép magyar nyelvet, Ékes Lászlótól humoros hangvételt, Hazafi Józseftől kitartó makacsságot, s a legtöbbet Csányi Lászlótól. — A közel három évtized alatt mi volt a legemlékezetesebb munkád? — A legemlékezetesebb és egyben legmegrázóbb, legfeledhetetlenebb a pörbölyi tragédia. Az ország sok kiváló fotósa készített ott képet. Azzal a fotósorozatommal egy országos verseny második helyezését értem el. Azok között a képeim között vannak életlen felvételek is, nem másért, hanem azért, mert a tragédia láttán • először életemben - remegett a fényképezőgép a kezemben. Azok az arcok örökre bennem maradnak, s itt jelentkezik a hivatás, hogy bármi történt, és bármilyen nehéz, nekem a hivatásom, az életem a fotózás, a pillanat megőrzése az utókor számára. — Ha már szóba jött a kiállítás. Azért nem gyakran mutatod meg magad... — Rosszul adminisztrálom magam. Bár sok kiállításom volt, még sokkal több lehetett volna. Talán azért hanyagolom el, mert sok fotót készítek könyvekbe illusztrációként, s talán azért, mert egyre több pénz kell egy igényes kiállításhoz. Kérni pedig nem az én formám. Talán a szülővárosomban sikerül a közeljövőben megrendezni egy kiállítást. Pápát és bányászt — Egy kitüntetést már említettél. A többi? — Van egy kazalra való. A fotózásért kapott állami és egyéb kitüntetéseket ott látod a képeimben. Színészek, politikusok, művészek egész skáláját fotóztam. Jósnőt és bányászt, a pápát — Tudod, hogy azt mondják a városban rólad, hogy ha valakivel valami történik; a Gottvaldnak van róla fotója, meg azt, hogy a Gottvald lefényképezte, ezzel az emberrel valami fog történni.... — Ezt nem hallottam, de hízelgő, s a jó fotóriporteri szimatomnak tudom be. Halászlé és a természet — A szimatról jut eszembe! Még az a hír is járja, hogy fantasztikusan jó halészlét főzöl.... — Nem én mondtam! Nagyon szeretek főzni, s a családom imádja a halászlét. A két fiú, akik már felnőttek, s mindketten az autószerelő szakmát választották, azért valamiben mégis hasonlítanak rám. A nagyobbik már majdnem olyan jó halászlét főz, mint én, - amit csak a feleségem által gyúrt igazi halászlé tésztával hajlandó megenni - kisebbik ha nem "fertőzi" meg a bátyja az autószereléssel, szerintem jó fotóriporter lett volna. — Meddig bírod a fotózás nélkül? — Egy évben talán egy hétig. Akkor igazán pihenek. Viszont kedvenc helyszíneimre, a Gemencbe, Gyulajra, a Dunára viszem a gépemet. Szeretek ott egyszerű emberekkel elbeszélgetni, horgászokkal, vadászokkal találkozni, szeretem a természetet megélni és fotózni. Mire a beszélgetés végére értünk, megjártuk Paksot, elkészültek a fotók, s Gottvald Károllyal beültünk a Gemenc Presszóba meginni a kávét, miközben az önműködő készüléke a fenti képet készítette rólunk. A presszós kislány kérdő szemmel - azonnali távozásunkra - kérdez rá: ennyi? Ennyi! A hely...