Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)

1998-02-22 / 3. szám

14 , SZEKSZÁRDI TASARNAP 1998. FEBRUÁR 22. Gánszler Bea oldala GYERME K ERT Bölcsődétől faházon át a Gyermekek Házáig Kis iskolánk kalandos pályafutása egy volt bölcsődében kezdődött, a Kecs­kés Ferenc utcában. Igazából a katoli­kus óvoda kapta az épületet, de a mi is­kolánknak is ez volt az első helye. Két évet töltöttünk ott. Nem volt könnyű. Amikor délelőtt az ovisok az udvaron játszottak, mi nem tudtunk figyelni a ta­nulásra, mindig csak kifelé lestünk. Amikor pedig délután az ovisok aludtak volna, mi voltunk az udvaron és hangos­kodtunk. A 3. és 4. évben a IV. Számú Altalá­nos Iskola egyik faházában kaptunk he­lyet. De ez csak olyan albérlet volt. Nem mertük magunkat otthon érezni, mert tudtuk, hogy valahova még költöz­ni fogunk. Izgatottan vártuk, hogy ho­vá... Négy év bizonytalanság után végre nekünk is lett iskolánk. Itt már készül­hettünk arra, hogy saját tornaterem vár ránk, sok szakkör is működni fog. Boldogok voltunk, hogy végre majd igazi iskolaépületbejárhatunk. Végső honfoglalás a fasorban Sokan ismertük az épületet, a Gyermekek Házát, hiszen jár­tunk oda mi is. Nem tudtuk, hogy milyen lesz belülről mint is­kola. Azt viszont már tudtuk, hogy a város nagyon szép részén kapunk helyet. Nagy örömujjongás tört ki, amikor rájöttünk, hogy az uszoda szomszédságában leszünk. Korábban is minden osztály életébe beletartozott az úszás, de mostantól szinte mintha kicsit a sajátunk is lenne. Közel van a vasútállomás és a buszpályaudvar. Ennek igazán a bejáró iskolatársak örültek. Ok szeretnek katolikus iskolába járni, de a falujukban nincs ilyen. Eddig nagy áldozatot vállaltak a bejárással, mostantól hozzájuk is közelebb kerülhettünk. Templom is van a köze­lünkben, az evangélikusoké, akik keresztény társaink, és éle­tükben ugyanúgy Jézust követik, ahogyan mi is szeretnénk. So­kan azért izgilltak, hogy maradhatunk-e napközisek, hiszen helyben nem lehetett az ebédelést megoldani. Néhányan elő­ször kicsit féltünk, amikor megtudtuk, hogy komoly felnőttek közt, a szállodai étteremben fogunk ebédelni. Mára már telje­sen megszoktuk. Nekünk már nem lesz furcsa, ha az életben majd hasonló helyekre kell mennünk. És minket is megszoktak új helyünkön az emberek. A szom­széd házakban lakók sokszor mondanak nekünk egy-egy ked­ves mondatot, s talán nem haragszanak nagyon, amikor az ud­varon hancúrozva hangoskodunk. Dicsértessék Mi így köszönünk a tanítóinknak, tanáraink­nak, de a hozzánk érkező idegeneknek is. Ez a köszöntés a katolikus keresztényeké. Sok em­bert ez nagyon meglep. Az étteremben pedig azon csodálkoznak sokan, hogy ebéd előtt és után közösen, hangosan imádkozunk. Akiknek a mi épületünkben van dolguk, vagy más miatt jönnek be az iskolába, néha meglepődnek: az aulában éppen mise folyik vagy közös imádko­zás. Az emeleten van egy kis kápolnánk is, aho­vá egy nehéz óra előtti őszinte fohászra is belép­het bárki. Egyébként sok a vidámság és bizony sokszor és hamar elfelejtjük a szép köszöntést és már rosszalkodunk is, mint a legtöbb iskolás gyerek. Hiszen ugyanolyanok vagyunk mi is, mint a többiek. Csak mi tudjuk, amikor újnyi szép köszöntést mondjuk, hogy Jézus nag^ szeret minket. Ezért a legfontosabb tudnivalónk nekünk is a szeretet. Igaz, ilyen óránk nincs, de minden tanító és tanár bármilyen órán erre is tanít. Akik új gyerekek közöttünk, azoknak mondják is otthon, hogy amióta idejárnak, mintha kicsit megváltoztak volna... Megkérdeztük... ...a templomban: A diákmise után szólítottuk meg a bácsit, akit Barát Györgynek hív­nak: - Tudja-e a bácsi, hogy kik ülnek az első padsorokban? A válasz: nem. Amikor eláruljuk, hogy kik vagyunk, hozzáteszi: - Mint katolikus, örülök annak, hogy Szekszárdon a katolikusoknak van iskolájuk. - Ha van gyereke, unokája, be­íratná őt közénk? -Természetesen! ...az uszodában: -Tetszik tudni, hogy melyik isko­lába járnak, akik a 6-os pályán úsz­nak? - Nem tudom. - Jól viselkednek? Mások mint a többiek? - Ezt nem tudom megítélni. -Oka katolikus iskolások. On já­ratná közéjük a gyerekét vagy az unokáját? - Nem. És úszunk tovább. ...az étteremben: - Tudja-e ön, hogy kik ezek a gye­rekek, akik itt ebédelnek? - Igen, már tudom. - Hogyan viselkednek? Nem za­varják a felnőtteket? - Ez változó. Hol jók, hol rosz­szabbak. Úgy vettem észre, hogy ez az időjárástól is függ. - Hogy tetszik gondolni, gyerekét vagy unokáját járatná a mi isko­lánkba? - Ez függjön attól, hogy a szülők vallásosak-e. És függjön a gyerek akaratától is. Ha ő nem akar vallá­sos iskolába járni, akkor nem sza­bad erőltetni... Névadónk Szent József, az ács Szent József a Szentcsalád feje, Jézus nevelőapja. Egyszerű, dolgos ács­mester volt. Tette csendben és szorgalmasan a munkáját és erre nevelte a gyermek Jézust is. Példájával minket is arra tanít, hogy szorgalmasan és kötelességtudóan tanuljunk. O elfogadta, hogy Máriának gyermeke lesz, szerette a kisdedet és meg is mentette Heródes gyilkos szándéka elől. Te­hát nemcsak nevelte, hanem élt is érte. Szent Józsefnek ez a példája a ta­nítóinkat vezeti. Névadónk így van jelen az egész iskola életében. Az oldalt írták és összeállították a Szent József Katolikus Altalános Iskola 5. osztályos tanulói.

Next

/
Thumbnails
Contents