Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)

1998-12-06 / 26. szám

1998. december 06. r SZEKSZÁRDI VAS A KM l» 5 H? 225 éve született Pollack Mihály •

Pollack Mihály (ismeretlen mester műve) A Béla király teret uraló klasszicista építmény, az 18281833 között emelt vármegyeháza építésze 1773-ban született Bécsben: Magas életkorának (82 évet élt) és tehetségének köszönhetően Pollack Mihály sok jeles építmény megálmodója. A magánházak és kúriák tervei mellett kiemelkedő alkotása, pl. a székesfehérvári megyeháza, a Deák téri evangélikus templom, a sárospataki kollégium könyvtára, a pesti Vigadó és a Nemzeti Múzeum is. Szekszárddal Csapó Dánielhez fűződő barátsága révén kexült kapcsolatba, 1818-tól a ho^Práriumot is visszautasítva terveket készített a Csapó-család tengelici kastélyához. Amikor az alispán az 1820 körül már használhatatlanná vált megyeháza korszerűsítésén gondolkozott, kézenfekvő volt a megoldás; Pollack az a hozzáértő építőmester, akire a vármegyének szüksége van. A közgyűlés 1827. augusztus 7-én tárgyalta először az elképzeléseket, az építkezést már '28 tavaszán kezdeni akarták. Csapó és Pollack levelezéséből kiderül - amint erre Zádor Anna értékes könyve is utal-, hogy az építésznek nem volt jó véleménye a szekszárdi mesterekről. Stann Jakabot elfogadta ugyan a kőműves munkákra, de Spiegel ácsmestert és Vest bádogost Pestről küldte. Az akkor elhúzódónak számító építkezés évei alatt nem is ez volt Pollack legnagyobb gondja. A lassúság okai részben magántermészetűek, részben pedig szakmai kifogások voltak. Már az 1831 .július 7-én írt leveléből kitűnt félelme a kolerajárványtól. Nem lehetett biztonságosan utazni, élelmiszerhiány és drágaság nehezítette az életet Pesten. A következő év január 19-én kelt levélben magyarázatát adja Szekszárdra utazása késedelmének. Két lányát veszítette el a járvány idején, és őt is beteggé tették az izgalmak. Júliusban ingerült hangon ír Szekszárdra. Sérelmezi, hogy bárki beleszólhat terveibe. Haragosan panaszolja rossz tapasztalatait; az orvostudományhoz és a művészetekhez, főleg az építészethez mindenki érteni vél... Bár mára megszoktuk a megyeháza dísztermének belső arányait és szerkezetét, de valószínűleg igaza lehetett Pollacnak, aki nem pártolta a karzat építését, inkább oszlopokkal akarta díszesebbé tenni a tanácstermet. Ragaszkodott az ünnepélyes hangulatú kialakításhoz, pl. aprólékosan foglalkozott a márvány és a parketta padlózattal. Később az építkezés haladtával megenyhült, különösen Csapó erőfeszítése láttán, a költségek fedezetének előteremtésekor. Tolnáig hajóval, onnan előfogattal utazva elei jött Szekszárdra, és kéthetenként küldött leveleiben is rendszeres utasításokat adott. Augusz Antal és Bezerédj István, de főként Csapó Dániel első alispán tettek sokat azért, hogy az építkezés teljes költségeinek felét - azt is csak háromszori megajánlással - a megye nemesei összeadják. A költségek másik felét adókból és robotmunkákból biztosították. Az épület elkészülte után megkezdődött a megyei közigazgatási apparátus beköltözése, elfoglalta helyét az 1727-ben alapított megyei levelestár, és lassan megtelt rabokkal a földszint és a pincerész északi oldalán lévő megyebörtön is. Avatóünnepséget később, 1836. augusztus 7-én tartottak, mert akkorra fejeződött be az épület előtti tér rendezése. Ennek során helyezték át a Szentháromság szobrot a megyeháza elől a mostani helyére. Nagyobb változást csak az 1902-es esztendő hozott. A vármegye törvényhatósági bizottsága 27 igennel 22 ellenében úgy határozott, hogy az épületbe bevezetteti a villanyvilágítást, mert az korszerűbb, tisztább és biztonságosabb. A döntés a költségvetést évente 1800 koronával terhelte, csak 400 koronával került többe, mint a hagyományos gyertyás és fáklyavilágítás. Az épület mai fényét emeli a nyolcszögletű udvaron lévő bencés apátsági templom romkertje. Egy dolog azonban nagyon hiányzik. A megye és a város egybehangzó akarata kellene - és erre már lett volna alkalom az utóbbi évtizedekben -, hogy a vármegyeháza egésze a kultúra és az idegenforgalom szolgálatába álljon. Kaczián János Ódon derű 11 Betörés elleni ötlet 1858-ból Amióta világ a világ, mármint az események folyásának írott nyoma van, az egyik leggyakoribb téma a bűnözés és az ellene való fellépés. Erről tanúskodik Szegzárd Mezőváros Képviselő-testületének Iratai közül az 1858. évi jegyzőkönyv. Az akkor éppen tízezres lélekszámú megyeszékhely szomorúan vette tudomásul, hogy nem engedélyezték a "dúlások ellen" az éjjeliőrök alkalmazását, de különös ötletük támadt. „Egykor" - idézték fel a múltat - „minden a községben lévő gyanús egyének a Cs.Kir. Csendőrség által éjjelenként bizonntalan időben lakásaikon megnézetvén, ha hon nem találtattak a hazurruli távollétüknek helyes okát adni nem tudták, amennyiszer, annyiszor 12 pálcza ütések elszenvedésére lettek ítélve". Ez az egykor bevezetett sajátos razzia „azon örömteljes czélhoz vezetett, hogy míg a Cs.Kir. Csendőrség a fentebb említett gyanús egyének lakásán éjjelenként a honntartózkodási vizsgálatot megtette, nem csak a városban a dúlás, rablás és más egyéb féktelenségek voltak korlátozva, hanem a szöllő hegyek között lévő pinczéknek feltörése, boroknak hordókbóli szántszándékos eleregetése is tökéletesen megszűnt az időtül fogva". Amikor aztán elhagyták ezt a módszert, újult erővel kapott lábra a bűnözés, anynyira, hogy 1858 elejére már „a város közepén álló, maga kerítésekkel a legjobb zárakkal ellátott házak is csaknem éjjelenkint feldúlatnak". Az akkori képviselő-testület azonban nem véletlenül hitte magát bölcsnek, mert kellő megfontolás után - a kor újszerű, emberiességi követelményeit is figyelembe véve - azt határozta, hogy a gyanús egyénekről listát készítenek, s ha otthon nem találják őket éjjel a csendőrök, 12 botütést mémek rájuk, de csak orvosi vizsgálat után. Arról akkor sem, azóta sem szól a fáma, hogy mi van, ha gyanún felül álló egyének lopnak... Lanius Excubitor