Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)

1998-11-22 / 24. szám

373 1998. NOVEMBER 22. SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 373 Mácsai Antal p. v. alezredes jelenti Magyar speciális mentők a Kárpátalján Mácsai Antal pv-alezredes, Szekszárd polgári vé­delmének körzeti parancsnoka a magyar speciális mentőszolgálat tagjaként október 29. óta vesz részt a Felső-Tisza-vidéki mentési akciókban. Ez a speci­ális mentőszolgálat afféle „gyors reagálású hadtest­ként" funkcionál. Mindig ott vannak, ahol legna­gyobb a szükség és a veszély. Elsődleges feladatuk az emberi élet mentése, de alkalomadtán a homok­zsákok cipeléséből is kiveszik a részüket, ha a hely­zet ezt megkívánja. Ez a szervezet alapítványként működik, tagjai elsősegély-nyújtási, alpinista, tűz­•>! és még sok egyéb más műszaki ismerettel és gyakorlattal rendelkeznek. A legkülönfélébb hazai és külföldi veszély- és katasztrófahelyzetekben ajánlják föl szolgálataikat, illetve kérik a segíségiiket, szárazon és vízen, sőt a levegőben is, mert a helikopteres mentés is a repertoárjukhoz tar­tozik. Földrengések, árvizek, tűzkatasztrófák, bá­nyaszerencsétlenségek, bajba jutott alpinisták, bar­langászok mentése stb. Felkészültségük, techniká­juk révén alkalmasak extrém mentési feladatok el­látására is. E rövid bevezető szöveg után átadom a szót Mácsai Antal p. v. alezredesnek: - Október 29-én a polgári védelem megbízá­sából utaztunk az árvíz által leginkább veszé­lyeztetett magyarországi területekre, azzal a cél­lal, hogy ott az esetleges életmentési feladatokat ellássuk. Ez volt az elsődleges feladat, de emel­lett minden más egyéb munkából is kivettük a részünket. Figyeltük az árvíz levonulását, és 30­án kaptuk a hírt, hogy a szemben lévő ukrán te­• leteken több ember a háztetőkön várja a men­}t. mivel átszakadtak a gátak. Tiszabökénybe mentünk, ahol motorcsónakokkal és búvártech­nikával végeztük a mentési munkálatainkat: a még álló házakból, a romok alól, a vízből és a víz alól mentettük ki az élőket és a holtakat. Ké­sőbb visszamentünk az esetlegesen még életben maradt jószágokért is. Ezt követően visszajöttünk magyar területre, mert értesítést kaptunk, hogy Vásárosnaményban és a kör­nyező Tisza menti településeken közvetlen az életveszély. Várható volt, hogy néhány helyen átszakad a gát, és a kitelepítés után ott maradt embereket ki kell menekítenünk. (Erőszakkal senki sem kényszeríthe­tő otthona elhagyására.) Ez a dolog sok esetben nem tartozik a legegy­szerűbb feladatok közé és nem csu­pán a technikai nehézségek miatt. Tiszabökényben kb. 10 percig rimán­kodtunk egy 70 éves forma öregasz­szonynak, hogy jöjjön velünk, mert ráömlik a háza. Nemsokára rá, hogy a csónakba emeltük a nénikét, való­ban összeomlott a ház. De nem sok­kal távolabb egy 35 éves férfit már csak holtan találtunk meg a romok és a víz alatt. Tapasztalataink szerint árvíz esetében általában nagyon késleltetve alakul ki az emberekben a veszélyérzet. A fiatalabbak virtuskodásból, az idősebbek beletörődöttségből hagyják cl nagyon nehezen az otthonaikat. A tiszabökényi sikeres akciónk hatására az ukrán kormány sürgős se­gítségünket kérte a Mezővári (97%-ban magyar­lakta település) térségében kialakult katasztró­fahelyzet kapcsán. Az árvízkárok ezt a települést sújtották legjobban. A 3000 fős település több mint 200 háza romba dőlt. Estefelé értünk be a település központjába és az ott élő magyaroktól hihetetlen és egyben aggasztó információkhoz jutottunk. Például, hogy a többség földönfutóvá válik, mások pedig még ebből a szörnyű tragédi­ából is hasznot húznak, meggazdagodnak. Kép­zeljék el, egy hattagú család, amelyiknek semmi­je sem maradt, kapott két takarót és egy napra két kiló kenyeret és egy liter vizet. A segélyszál­lítmányok nem ennyire szegényesen vannak ösz­szeállítva... Lépten-nyomon tapasztaltuk a fe­lénk áradó szinte túlságosan is nagy szeretetet. Sorban álltak ott a helyi (ukrán) mentőszolgálat autói, de a segélyadományok kiosztásánál sorban álló, idegi kimerültségtől és a hidegtől sokkos ál­lapotba került asszony mégis tőlünk kért orvosi ellátást. Csak másnap hajnalban tudtuk szem­ügyre venni a víz pusztítását. Amerre a szem el­látott, vizet, összedőlt házakat, állati tetemeket és vízen úszó takarmánykupacokat láttunk. Ezután hozzáláttunk a legsürgősebb feladatok egyikéhez: le kell vezetni a településről a vizet a Borzába. Igen ám, de a legkézenfekvőbb megol­dást - Beregszász veszélyeztetése folytán - nem engedélyezte a felsőbb ukrán hatóság. Tőlünk telhetően tanácsainkkal és speciális eszközeink­kel mindent elkövettünk, hogy ha lassabban is, de végül is a víz lefolyjon a településről a Borzá­ba. Miután speciális eszközeinkre nem volt már szükség, visszatértünk Magyarországra, Tokaj térségébe. Itt átszerveztük mintegy százhúsz fős csapatunkat, többfelé osztottuk a feladatokat. Akik hazajöhettek, azok a segélyszállítmányok összegyűjtésén, összeállításán fáradoznak. Szek­szárdon például a mai nappal (november 16.) összegyűlt 6 millió forint értékű és több mint 28 tonna tömegű szállítmány, amit személyesen kí­sérünk el Mezőváriba és ott lehetőség szerint a kiosztásban is részt veszünk. Velünk jön a szek­szárdi Antritt rádió munkatársa is, aki személyes segítségén kívül tudósítja az adományokat fel­ajánlókat arról, hogy adományaik nem kerültek illetéktelen kezekbe. Bálint György Lajos Amerre a szem ellátott, vizet láttunk

Next

/
Thumbnails
Contents