Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)

1998-11-22 / 24. szám

373 1998. NOVEMBER 22. SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 373 Mácsai Antal p. v. alezredes jelenti Magyar speciális mentők a Kárpátalján Mácsai Antal pv-alezredes, Szekszárd polgári védelmének körzeti parancsnoka a magyar speciális mentőszolgálat tagjaként október 29. óta vesz részt a Felső-Tisza-vidéki mentési akciókban. Ez a speciális mentőszolgálat afféle „gyors reagálású hadtestként" funkcionál. Mindig ott vannak, ahol legnagyobb a szükség és a veszély. Elsődleges feladatuk az emberi élet mentése, de alkalomadtán a homokzsákok cipeléséből is kiveszik a részüket, ha a helyzet ezt megkívánja. Ez a szervezet alapítványként működik, tagjai elsősegély-nyújtási, alpinista, tűz•>! és még sok egyéb más műszaki ismerettel és gyakorlattal rendelkeznek. A legkülönfélébb hazai és külföldi veszély- és katasztrófahelyzetekben ajánlják föl szolgálataikat, illetve kérik a segíségiiket, szárazon és vízen, sőt a levegőben is, mert a helikopteres mentés is a repertoárjukhoz tartozik. Földrengések, árvizek, tűzkatasztrófák, bányaszerencsétlenségek, bajba jutott alpinisták, barlangászok mentése stb. Felkészültségük, technikájuk révén alkalmasak extrém mentési feladatok ellátására is. E rövid bevezető szöveg után átadom a szót Mácsai Antal p. v. alezredesnek: - Október 29-én a polgári védelem megbízásából utaztunk az árvíz által leginkább veszélyeztetett magyarországi területekre, azzal a céllal, hogy ott az esetleges életmentési feladatokat ellássuk. Ez volt az elsődleges feladat, de emellett minden más egyéb munkából is kivettük a részünket. Figyeltük az árvíz levonulását, és 30án kaptuk a hírt, hogy a szemben lévő ukrán te•

leteken több ember a háztetőkön várja a men}t. mivel átszakadtak a gátak. Tiszabökénybe mentünk, ahol motorcsónakokkal és búvártechnikával végeztük a mentési munkálatainkat: a még álló házakból, a romok alól, a vízből és a víz alól mentettük ki az élőket és a holtakat. Később visszamentünk az esetlegesen még életben maradt jószágokért is. Ezt követően visszajöttünk magyar területre, mert értesítést kaptunk, hogy Vásárosnaményban és a környező Tisza menti településeken közvetlen az életveszély. Várható volt, hogy néhány helyen átszakad a gát, és a kitelepítés után ott maradt embereket ki kell menekítenünk. (Erőszakkal senki sem kényszeríthető otthona elhagyására.) Ez a dolog sok esetben nem tartozik a legegyszerűbb feladatok közé és nem csupán a technikai nehézségek miatt. Tiszabökényben kb. 10 percig rimánkodtunk egy 70 éves forma öregaszszonynak, hogy jöjjön velünk, mert ráömlik a háza. Nemsokára rá, hogy a csónakba emeltük a nénikét, valóban összeomlott a ház. De nem sokkal távolabb egy 35 éves férfit már csak holtan találtunk meg a romok és a víz alatt. Tapasztalataink szerint árvíz esetében általában nagyon késleltetve alakul ki az emberekben a veszélyérzet. A fiatalabbak virtuskodásból, az idősebbek beletörődöttségből hagyják cl nagyon nehezen az otthonaikat. A tiszabökényi sikeres akciónk hatására az ukrán kormány sürgős segítségünket kérte a Mezővári (97%-ban magyarlakta település) térségében kialakult katasztrófahelyzet kapcsán. Az árvízkárok ezt a települést sújtották legjobban. A 3000 fős település több mint 200 háza romba dőlt. Estefelé értünk be a település központjába és az ott élő magyaroktól hihetetlen és egyben aggasztó információkhoz jutottunk. Például, hogy a többség földönfutóvá válik, mások pedig még ebből a szörnyű tragédiából is hasznot húznak, meggazdagodnak. Képzeljék el, egy hattagú család, amelyiknek semmije sem maradt, kapott két takarót és egy napra két kiló kenyeret és egy liter vizet. A segélyszállítmányok nem ennyire szegényesen vannak öszszeállítva... Lépten-nyomon tapasztaltuk a felénk áradó szinte túlságosan is nagy szeretetet. Sorban álltak ott a helyi (ukrán) mentőszolgálat autói, de a segélyadományok kiosztásánál sorban álló, idegi kimerültségtől és a hidegtől sokkos állapotba került asszony mégis tőlünk kért orvosi ellátást. Csak másnap hajnalban tudtuk szemügyre venni a víz pusztítását. Amerre a szem ellátott, vizet, összedőlt házakat, állati tetemeket és vízen úszó takarmánykupacokat láttunk. Ezután hozzáláttunk a legsürgősebb feladatok egyikéhez: le kell vezetni a településről a vizet a Borzába. Igen ám, de a legkézenfekvőbb megoldást - Beregszász veszélyeztetése folytán - nem engedélyezte a felsőbb ukrán hatóság. Tőlünk telhetően tanácsainkkal és speciális eszközeinkkel mindent elkövettünk, hogy ha lassabban is, de végül is a víz lefolyjon a településről a Borzába. Miután speciális eszközeinkre nem volt már szükség, visszatértünk Magyarországra, Tokaj térségébe. Itt átszerveztük mintegy százhúsz fős csapatunkat, többfelé osztottuk a feladatokat. Akik hazajöhettek, azok a segélyszállítmányok összegyűjtésén, összeállításán fáradoznak. Szekszárdon például a mai nappal (november 16.) összegyűlt 6 millió forint értékű és több mint 28 tonna tömegű szállítmány, amit személyesen kísérünk el Mezőváriba és ott lehetőség szerint a kiosztásban is részt veszünk. Velünk jön a szekszárdi Antritt rádió munkatársa is, aki személyes segítségén kívül tudósítja az adományokat felajánlókat arról, hogy adományaik nem kerültek illetéktelen kezekbe. Bálint György Lajos Amerre a szem ellátott, vizet láttunk