Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)

1998-11-08 / 22. szám

12 SZEKSZÁRDI 1998. NOVEMBER 15. ^Tsalánviós krónikák Már a régi görögök is...? Persze. Ök is készítettek és fejtettek rejtvényekét. Már hogyne, mikor az őskor sem volt mentes a fejtörőktől. írni még nem tudott az ember, de találósdikat már játszott, s terjedtek a talányok szájról szájra, míg belehömpölyögtek az ókorba, ahol már le is ír­ták őket. Ha történetesen az a meghatározás szerepelne egy rejt­vényben, hogy „A keresztrejtvény feltalálója", aligha le­hetne biztonsággal beírni a kockákba a helyes megfejtést. Több lehetséges elképzelés mellett elterjedt az a meg­ható történet is, amely szerint a keresztrejtvényt Victor Orvills, a fokvárosi börtön 732-es cellájának lakója agyal­ta ki, akit a börtönablak rácsának falra vetődő árnyéka ih­letett volna e nemes cselekedetre. Hm...? Biztosan tudjuk viszont, hogy az első magyar kereszt­rejtvényt Kristóf Károly készítette, és a Ma Este című he­tilap 1925. január 22-i számában jelent meg. Valóságos rejtvényláz tört ki! Tíz nappal a nevezetes dátum után már Az Újság című lap is közölt keresztszórejtvényt (ak­kor ez volt a neve), készítője Karinthy Frigyes titkára, a későbbi „rejtvénykirály", Gratzer József volt. E keresztrejtvény kockáiban színes négyzeteket, s ben­nük betűket talál. Ha helyesen beírja a kijelölt négyzet­rácsba és összeolvassa, akkor egy-egy híres személyiség neve bukkan elő. A megfejtést egy kis anekdotacsokor is segíti, amely „hősünk" életének néhány izgalmas, érde­kes pillanatáról lebbenti fel a fátylat. A megfejtést 1998. november 16-ig a következő címre szíveskedjenek elküldeni: Városi Televízió Szerkesztősé­ge 7100 Szekszárd, Mártírok tere 10. Az első három nyertes nevének kisorsolását a VTV Hallójárat műsorában láthatják. Időpont: november 17., valamint a Szekszárdi Vasárnap november 22-ei számá­ban jelenik meg. A nyeremények között értékes könyvju­talom és más díjak is szerepelnek, de ez most még marad­jon titok! Jó szórakozást! - enigma ­Megfejtés: A világirodalom egyik legizgal­masabb alakja volt, akinek főként magánéleti érdekességeiben szo­kás tallózni. A francia írónő 122 éve, 1876. június 8-án hunyt el. Ha csak az őseit számba vesszük, előt­tünk a,történelem. Ükapja a híres Erős Ágost szász választófejede­lem és lengyel király volt, de ősei között találunk utcalányt is. Köze­li rokonának tudhatta a francia ki­rályi családot, ugyanakkor anyja lenézett táncosnő volt. Neve fel­vett név, hiszen férfit jelez, pedig hősünk - igazi nevén Aurore Dupin - nő volt. Köztudott, hogy híres kedvese volt Musset és Cho­pin. A kérők sora Flaubert, Heine, Stendhal, Delacroix és Balzac ne­vével bővül, de ne felejtsük ki hí­res barátai közül a Dumas-kat sem. Mi, magyarok is büszkék lehe­tünk, hiszen Liszt Ferenc is igen bensőséges kapcsolatba került ve­le. Ennek hatására csodás rondót komponált, amelyet a híres írónő­nek ajánlott. A hálás asszony pe­dig viszonzásul remek kis elbeszé­lést kanyarított hódolójának. „A rejtvény és a költemény ha nem is egy anyaméh gyermekei, de ugyancsak közeli vér­rokonok... A rejtvényfejtők tán maguk sem sejtik, hogy midőn valamit kitalálnak, azt a szellemi gyönyört próbálgatják, mint amikor a költők valamire rátalálnak." (Illyés Gyula) VÍZSZINTES: 1. Csomózással készülő textildíszítés szőttese­ken. 8. Örökké fiatal, de halan­dó istennő a görög-római mito­lógiában. 12. Lángolva. 13. ET. 15. Japán táblajáték. 16. Duplán trópusi légy. 17. Az Édentől ke­letre, A vágy villamosa híres rendezője „H" nélkül! 18. Nem tartott titokban. 21. Ész. 24. Noir - kiváló vörösbor. 26. Tetejére tákolja. 27. Téli csapa­dék. 28. Egyetemi kar rövidítve. 29. Legendás ókori görög király. 32 Cotugno, híres olasz énekes. 34. Rügyezés. 35. egyik álneve. 37. Francia névelő. 38. Kevert kor! 39. Sonka végei. 40. Szigorú vallási tilalom az ún. természeti népeknél. 42. Azonos mássalhangzók röviden és hosz­szan. 44. Sérülés, bántalom (orv). 46. A főcsillagoktól mért legtávolabbi pont a csillagászat­ban. 50. Útikalauz, zsebkönyv. 54. Zeusz legyőzöttjei, emberfe­letti óriások. 56. Beépített infor­mátor (argo). 58. Kuvaitban ezt a nyelvet beszélik. 59. Angol születésnap. FÜGGŐLEGES: 1. Nem járt le. 2. Ókori görög piactereken. 3. Kávé! 4. Ingereket felfogó szerv, készülék. 5. Névelő. 6. kotás vagy nem igazi. 7. Vei^P nyek „nemesfém jutalma". 8. Duplán Zola regénye. 9. Jézus keresztfájának felirata. 10. An­gol hegyek. 11. Női hangszín. 14. Emel! 19. Gondozá. 20. Közle­kedési miniszterünk (Károly). 22. Mássalhangzó kiejtve. 23. Vulkán Itáliában. 25. Torok vé­gei! 30. Tejes egynemű betűi. 31. Előtagként csontokkal való kap­csolatot jelöl. 32. Fúvós hang­szer. 33. Mózes öt könyve. 35. Hal van ilyen. 36. Párosok. 42. Angolul kér. 43. Általvet. 45. Női név. 47. Főrend Franciaor­szágban 1848. előtt. 48. Magyar­országon a 18. században letele­pült népcsoport. 49. Visszafelé iker. 51. Gazdasági társaság a középkorban. 52. Fej nélkül rúgd! 53. M. L. A. 54. Duplán vi­zek városa. 55. Tallium. 57. Abony határai. t I

Next

/
Thumbnails
Contents