Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)

1998-11-08 / 22. szám

» SZEKSZÁRDI 8 VASARNAP 1998. november 8. Bizony, volt mit felidézni... Száz pengőért kelt el a szőlőharang De jó, hogy fölismerték magukat! De jó, hogy fölismerték egymást! De jó, hogy beszélgethettünk, hogy felidézték a múltat... Szóval köszönet e visszaemlékező írás létrejöttéért Önöknek, akik vállalták a beszélgetést arról a bizonyos 1941-es szekszárdi szüreti mulatságról, amelynek egy részletét megőrizte az a fénykép, amit az idei Szekszárdi Szüreti Fesztiválkor megjelent lapunk címoldalára tettünk. Arról a fotóról van szó, amelyik az 1941-es szekszárdi sok tekintetben emlékezetes az 1941-es szüreti táncmulatság, amire a személyjegy egy pengőbe, a családjegy (három személyre) 2 pengő 50 fillérbe került. - Mi 1940-ben ismerkedtünk meg - kezdte Terike az emlékek felidézését. - Ott voltunk az 1941-es szüreti táncmulatságon az egyletben. Tudja, akkoriban a lányok gardedámmal mentek a bálba, a táncos mulatságba. Azért is volt jelentősége a családjegynek. - Ez a '4l-es bál után, októberTalálkozó a szerkesztőségben szüreti mulatság alkalmából készült a Katolikus Legényegylet Augusz Imre utcai székháza udvarán. Akkor kértük, hogy jelentkezzenek azok, akik felismerték e képen magukat, vagy olyan ismerősüket, akik ma is itt élnek, Szekszárdon. A szerkesztőségben találkoztunk Wissinger Sebestyénnel és feleségével Teréz (Terike) aszszonnyal, valamint Hantos Lajossal. Radek Edénével egy későbbi időpontban beszélgettünk. Először a házaspár érkezett a találkozóra. Magukkal hozták a már említett fénykép nagyméretű másolatát és a sok-sok emléket. Mint mondták, számukra ben bevonultam katonának folytatta Wissinger úr, s elmondta, hogy keleti frontra vitték 1942 tavaszán, s egy év múlva jött haza, ám a kalocsai kórházban kötött ki. Terikéék ott látogatták, amikor csak tudták. Felgyógyulása után többször behívták... Németországban, majd Dániában fogságban volt, s véglegesen 1946 februárjában került haza. Terike viszont - malenkij robotra cipelték az Ural mellé - 1948. június 26-án mondhatta: „Újra itthon". Jó egy év múlva, kilencévi várakozást követően 1949. szeptember 25-én esküdtek örök hűséget egymásnak. Két lányuk született, s ma már négy unokával és egy három-, meg egy egyesztendős dédunokával dicsekedhetnek. „Felülfizetéseket köszönettel fogadunk" Terike újabb emlékeket vett elő: megsárgult meghívót a „zártkörű szüreti táncmulatságra a Szekszárdi Katolikus Legényegyletbe", ahol a betérőktől „felülfizetéseket köszönettel elfogadtak". A meghívóhoz egy másik lap is tartozik a mulatság sorrendjéről. Délután 2 órakor „az összes jelmezesek és rendezők lefényképezése" történt, ezt követte a felvonulás, majd Cserebogár Jóska, az öreg csősz felolvasta a mulatság szabályait. A mulatság este nyolckor kezdődött, kilenckor magyar táncokat mutattak be, tízkor árverezték el (az eredeti képen látható) harangot. Aztán táncoltak záróráig, reggel ötig. A legalkalmasabb végszóra érkezett Hantos Lajos és nyomban csatlakozott a beszélgetéshez, a tánchoz. - Csóró, szegény legény voltam, de táncolni szerettem és... tudtam is - szögezte le. A többiek egyetértettek vele. - Jaj, az a keringő... meg valamennyi tánc... - folytatta Lajos, majd szomorkásán hozzáfűzte, hogy akit akkor szeretett volna maga mellett látni a bálban, az nem ment el... - De azért táncoltam a lányokkal. Csak egyszer kaptam kosarat. Bántott, bántott, de nem sértődtem meg. Mert tudja, mi volt a fontos? - Nem. Nem tudom, mire gondol -válaszoltam. - Hát arra, hogy bármi is történt, a lányoknak megadtuk a tiszteletet. - Igen, mindig megadták szólt Terike, aki az 1941-es szüreti mulatságon csőszlány volt. A szereplők között Prantner Terike néven van feltüntetve. Ugyancsak csőszlány volt Bonyai Erzsike is, mai nevén Radek Edér^^ Vigyázva vittem a képviselőfánkot Radek Edénével egy más alkalommal beszélgettünk. Azt mondta, nosztalgiával gondol azokra a szép napokra. Olykor meg keserűség tölti el. - Sokan meghaltak a régiek közül, Lendvai Józsi, a csőszpárom is már örökre elbúcsúzott. Radek Edéné Erzsike érdekes módon tagja volt e társaságnak, pedig mint mondta, ő református. Abban az időben a vallási hovatartozást úgymond komolyan vették. - Érdekes, de amikor előajtf hívtak engem, megtűrtek. wrsőbb befogadtak és szerettek... Nagyon szép emlékeim közé tartoznak a szüreti .műlatságok emlékezett. - Arra is emlékszem, „A legények senkit sem hagytak petrezselymet árulni"