Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)

1998-11-01 / 21. szám

5 1998. NOVEMBER 15. SZEKSZÁRDI ZUG - Meg kellett újulni Amikor öt esztendővel ezelőtt korosztályi kezdeményezésre létrejött a ZUG a cél az volt, legyen a városban egy olyan ifjúsági szórakozóhely, ahol össze lehet jönni egy jót dumálni, és ahol olyan rendezvények kapnak otthont, amelyeket a fiatalok maguknak találnak ki. A kezdeményezés természetes módon kiszélesedett, s ma már olyan kulturális központként működik, melyben a filmművészet éppúgy mint a zene vagy a képzőművészet otthonra talált. Az élet diktálta lépésként három éve alapítványi formában működő Zug élére új embert választottak Orbán György ^személyében. A „régi főnök" azonban nem távolodott el sem az alapítványtól, sem a munkától. Dicső Zsolt a továbbiakban a programok elsőszámú felelőse. - Miért kerestetek új embert? Dicső Zsolt: Eltelt öt esztendő az életünkből és három az alapítványéból is. Eljött az idő a megújulásra. Ráadásul itt a PAD szerkesztésének és megjelentetésének minden gondja is. Ez így együtt már sok a jóból. Én fáradtam el kicsit, kellett valaki aki saját kapcsolatrendszerével, látásmódjával, ízlésvilágával megjelenik a működésben. A mi esetünkben Orbán Gyurival a színjátszás területe az, mellyel bővülünk. - Mennyire voltál bennfentes? Orbán György: Meg kell mondanom, hogy az elmúlt évek alatt nem voltam tízszer a házban. Ám mint kultúrbarát ember távolról is tisztelettel és érdeklődéssel kísértem a ZUG-ban folyó munkát. Szó nincs arról tehát, hogy én kívülről úgy tegyek mint aki világot váltani jött. Itt van egy kialakult és jól működő szervezet. Azt vállaltam, hogy formai dolgokban néhány szükséges változtatást javaslok, és megpróbálok néhány olyan ügyet rendbe tenni, ami most még nem működik hatékonyan. De ez, még egyszer mondom, nem jelent alapvető módosulást. D. Zs.: Alapvetően olyanok akarunk maradni, mint amikor belevágtunk. Ami lobbyzást meg kellett tennünk a fennmaradásunk és működésünk érdekében, már megtettük. Változtatni kell azonban a médiakapcsolatokon és azon a helyzeten, hogy a főiskolások nem járnak a rendezvényekre. A középiskolás korosztály otthon van a házban, de a főiskolásokat minden erőfeszítésünk ellenére sem tudtuk ideszoktatni. - Mennyire vannak kialakult feladatok és elvek? 0. Gy.: A programbizottság külön elnökkel működve gyakorlatilag meghatározza a rendezvénytervet. Ebbe persze mindenki beledumálhat egy bizonyos szintig. Itt tudomásom szerint eddig sem és elképzeléseim szerint ezután sem jelenik meg semmiféle kultúrideolóDicső Zsolt és Orbán György gia. Egy vezérlőelv működik: kultúrmocsok nem teheti be a lábát. Minden kezdeményezés teret kaphat, amelyik megüti a mértéket. Ez így alakul ki és ennek így is kell maradnia, mert ettől lett sokszínű a ZUG tevékenysége. D. Zs.: Volt itt olyan srác aki barackokat festett. Baromi érkedes kiállítás volt. Itt senki sem jelenti ki magáról, hogy amit csinál az az igazi művészet. Ha a látogatónak tetszik jó, ha nem akkor sincs harag. - Van a ZUG-gal szemben egy negatív kép. Érzitek, és ha igen tudtok-e változtatni rajta? O. Gy.: Tudjuk mindig is voltak hangok, hogy itt narkó van, meg itt mindenki mindenkivel... Persze a híresztelők soha nem jártak a kapun belül. D. Zs.: Azt persze senki sem emlegeti, hogy mi írtunk ki először drogellenes dalpályázatot. Ennyit erről. - Népszerű vagy ismert intézmény a ZUG? D. Zs.: Van egy kör aki mindent tud a ZUG-ról. És ez szerencsére a városhatárokon kívül is jelentkezik. Volt olyan srác akivel egy rockfesztiválon futottam össze és mondta, hogy a ZUG-ból ismer. Akkor azért büszke voltam magunkra. Muszály fejlődni, és új tevékenységekkel további köröket bevonni. O. Gy.: Még inkább ismertté kell tenni a programokat, és egyáltalán az itt folyó munkát. Azért is fontos ez, hogy az eddig már megszerzett támogatói kör bővüljön. Van már olyan réteg a városban, aki megteheti, hogy támogatja a kultúrát, és szívesen áldoz is ennek oltárán. Hát tegye itt, mindannyiunk örömére. iKG KÖZJÓÉRT '9$ Törő György nyugállományú honvéd ezredes, fafaragó népi iparművész - Hosszú volt az út szülőfalumból, Szakályból a szekszárdi alkotóműhelyig, hiszen mint csapattiszt 6 helyőrségben teljesítettem szolgálatot. Szerettem a hivatásomat, s emellett még szerencsés is voltam, hogy rátaláltam a fafaragásra. Mint általában szokás, először csontot munkáltam meg, aztán jött az áttört faragás, majd a kisplasztika, a dombormű, és az ólmozás. Minden lépcsőfokot végigjártam. Megjegyzem, most érkeztem meg Tiszacsegéről, ahol hasonló kitüntetésben volt részem, mint itthon, s ennek az az oka, hogy évek óta fafaragótábort vezetek ott is, van kézzel fogható eredménye a tanárokkal barkácsoló emberekkel való összefogásnak. Mi úgy vagyunk, hogy szeretünk együtt is munkálkodni, ez tartja össze a kis alkotóközösségeket. Eddig 25 tábor művészeti vezetője voltam, ahol 3-5 év alatt kiképezzük és továbbképezzük az alkotókat, akik aztán már esztétikai szempontból is törődnek szűkebb környezetükkel. Mindig az adott táj jellegzetes elemeit használjuk fel, így Tolna megyei motívumainkat a Kaposvölgye és a Sárköz mintáiból adaptáljuk a fába. Ornamentikákat, rozettákat emelünk át. Emellett az ország több mint 150 óvodájába készítettünk már udvari fajátékokat, amelyek által a gyerekek megismerkednek a természetes anyaggal, ugyanakkor régióik népi értékeivel is. Azért beszélek többes számban, mert családommal együtt készítjük a játékokat is és az emlékhelyeket is. Három óvónő a pedagógusok szakértelmével, plusz egy katonatiszt. Ez a felállás. A motiváció a gyermekszeretet és a kegyelet. Magyarország egyik legnagyobb oviházát működtetjük, ahol csak naturális, zömében általunk készített fatárgyak vannak. - Amikor nyugállományba vonultam, azt mondták az elöljáróim, hogy még fafaragóként is sokat tehetek a hazámért. Valójában ezt akkor éreztem meg, amikor a Don-kanyarban átadtuk az első nagy emlékhelyet. Egyébként az Orosz Föderációban, Lengyelországban és Ausztriában több mint 100 emlékművet készített a család. Tolna megyében talán 10 helyen állnak műveink. Ezek 1848-as, I., és II. világháborús és 1956-os mementók. Amatőrmunkák, de mind zsűrizettek. - Munkámmal együtt jár, hogy nagyon sokat utazom külföldre, és ilyenkor úgy érzem, hogy az ember kéretlenül is diplomata. Viszem Szekszárd hírét, népszerűsítem borait, hiszen a kopjafák felállításával kapcsolatok indulnak, barátságok kovácsolódnak. Szinte közhely, mégis igaz, hogy a háborúnak akkor van vége, ha a lelkekben is béke honol, ha az elesetteket tisztességgel eltemetik. Ez nem lehet anyagi kérdés. A mi családunk számára is karitatív feladat. Közös akarat. Tanítványaim közül sokan népi iparművészekké váltak, s a táborokban szépen tovább viszik a szebb környezetért való munkálkodás gondolatát. Mint katonatiszt és mint „fanyűvő" mondhatom, ezért érdemes volt élnem. Németh Judit