Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)

1998-10-18 / 19. szám

10 SZEKSZÁRDI 1998. OKTÓBER 18. Iskola — kettős szerepben A „Gyakorló" Új tanév — új vezetővel Antus Györgync közel negyedszázada vá­lasztotta a pedagógus hivatást. 12 éve került a Tanítóképző Főiskola Gyakorló Altalános Iskolájába, akkor ismerkedett meg a hallga­tói képzéssel, a szakvezetéssel, más oldalról is kezdte látni a pedagógusmunkát. Sokféle tanfolyamot elvégzett, képezte magát, mindig nyitott volt a szakmai újdonságokra. Május­ban kínálkozott a lehe­tőség, hogy igazgató­ként bizonyítson ön­magának és a neki bi­zalmat szavazó közös­ségnek. - Nagyon rövid idő telt el a kinevezése óta, ez a hely viszont kevés lenne pedagógiai programja teljes ismertetésé­hez. Kérem, emeljen ki néhányat a terveiből, a vállalt feladatokból! - Iskolánk kétfunkciós intézmény, alapfel­adatunk az általános iskolások oktatása-neve­lése, kiegészítő feladatunk pedig a tanítókép­ző főiskolás hallgatók gyakorlati képzése. Az iskolában én demokratikus és kooperáns ve­zetést szeretnék megvalósítani. Együttmű­ködni a kollégákkal, véleményükre alapozva megoldani az 5 év iskolai feladatait, szakmai szabadságot biztosítani számukra, ami ugyan­akkor nagyon komoly felelősségvállalással is jár. Az intézmény igényes, hatékony és krea­tív munkájára - úgy gondolom - garanciát nyújt a jól felkészült kollektíva. -Az intézmény a főiskolához tartozik. Milyen a kapcsolatuk az önkormányzattal, a város ál­talános iskoláival? - Mi ugyan nem az 'önkormányzat iskolája vagyunk, de számomra nagyon fontos, hogy jól együtt tudjunk dolgozni a város többi isko­lájával. Máris sikerült egy kicsit nyitnunk, fontos változást értünk el a hallgatók gyakor­lati képzésében. Megállapodást kötöttünk a város iskoláival, mely szerint ők is részt vállal­nak hallgatóink egyéni gyakorlati képzéséből, így a hallgatók többféle dologgal ismerked­hetnek meg, hiszen minden iskolának van va­lami specialitása. Nekünk is segítség, s úgy gondolom, az iskolának is jó, mert így bekap­csolódhatnak a képzésbe, ebbe a fontos szak­mai munkába. A napközi nem gyermekmegőrző - Úgy tudom, nagyon fontosnak tartja a nap­köziben folyó munkát, és vannak újító gondo­latai e téren... - Nagyon lényegesnek tartom a napközi megújítását, átformálását. A gyerek élete nagy részét az iskolában tölti. Sokan afféle gyermekmegőrzőnek tekintik a napközit, ho­lott maximálisan szolgálhatja a felzárkózta­tást, illetve a tehetséggondozást. Kolleganőim na­®® gyon segítőkészen, a felvetett ötletekre azonnal reagálva hoz­záfogtak egy struktú­raváltás kidolgozásá­hoz, mely lehetőséget biztosít arra, hogy a napköziben a gyere­kek eredményesebb tanulási technikákat sajátítsanak cl. - A Gyakorlónak pár éve kezd körvonala­zódni a kínálati palettája. Ebben lesznek válto­zások? - Tovább folytatjuk a két éve bevezetett há­rom profilt: az angol-informatika, német Ők így választottak iskolát... A Gyakorló Iskola ovi-suli programját lelkesen dicséri lapunknak Kovácsné Tóth Ágnes, az egyik „elsős anyuka". Mint mondja, iskolaválasztásu­kat könnyítette meg, tette tudatossá a tavalyi programsorozat. Az Arany János utcai óvodában látták meg a plakátot, s férjével és kisfiával együtt elmentek. Akkor még több iskola is szóba jöhetett volna Attila számára, de minden újabb találkozási alkalom a „Gyakorló" felé vitte a csa­lád döntését. Megismerték a tanítónőket, a hasz­nálatos tankönyveket, tanítási módszereket, az iskola tárgyi feltételeit, lehetőségeit. A gyerekek mindeközben feladatlapokat, színezőket kaptak, játszottak a tanító nénikkel vagy éppen egy-egy számítógépes játékkal. Sokáig latolgatták, hogy az angol-informatika vagy az úszóosztályt vá­lasszák, végül ez utóbbi mellett döntöttek és most már nagyon örülnek ennek a döntésüknek. Eb­ben a mozgásszegény világban gyermeküknek mindennap van testnevelés- vagy úszásórája és ez nagyon egészséges. Egyetlen aggályuk a hallgatói képzés volt. So­kakkal egyetemben eleinte ők is azt gondolták, hogy amikor a hallgatók tanítanak, akkor nincs is bent az órán az osztály tanító nénije. Amikor megtudták, hogy a képzési rendszer másként mű­ködik, ráadásul változatosságot, sokszínűséget visznek az órákba a hallgatói tanítások, akkor már nem féltették kisfiúkat a főiskolásoktól. Kovácsék örülnek, hogy részt vettek az ovi-su­li programon és mindenkinek ajánlják. Akkor is, ha végül nem a Gyakorló Iskolát választja a gye­rek, a család. UT. nemzetiségi, valamint az úszás-idegen nyelv osztályok indítását. Bővült a számítógéppar­kunk, minden évfolyamon biztosítani tudjuk a számítástechnika oktatását. Tornatermünk akkora, hogy egy időben akár két tanulócso­port foglalkoztatása is megoldható és nagy lehetőség számunkra, hogy használhatjuk a főiskola uszodáját. Ovi-suliprogram - Van egy programjuk, ami kíméletes óvoda-iskola átmenetet biztosít a gyerekeknek és egyben hatásos iskolareklámnak is felfoghc^ ló. - Két éve indult a ovi-suli programunk. Megkeressük az óvodák nagycsoportjait, a gyerekeket és szüleiket. Meghívjuk őket né­hány alkalommal az iskolába, ahol megis­merkedhetnek a következő tanév elsős taní­tónőivel, megismerhetik a pedagógiai prog­ramot, az iskola lehetőségeit. Amíg a szülők előadásokat hallgatnak, addig a gyerekek játszhatnak a tanító nénikkel, manuális prog­ramot szervezünk nekik, vagy éppen számító­gépes játékokkal foglalhatják el magukat. Karácsonykor egy kis ajándékműsorral vár­ják őket iskolásaink. Aki eljön ezekre a prog­ramokra és aztán szívesen választja iskolán­kat, az a kisgyerek már könnyebben, ismerős­ként jön ősszel. Sok akadályt, nehézséget le­küzd az a korábbi néhány találkozás. - Gondolom, ezt az ismerkedési lehetőségei idén is megszervezik. ^ - Természetesen. Ezek a programok to­vábbra is ingyenesek, az időpontok cs a konk­rét programok az óvodákban hozzáférhetők, megtudhatók. Mivel iskolánk körzethatárok nélkül működik, Szekszárd minden pontjáról és a városkörnyékről is várjuk az érdeklődő szülőket és a leendő első osztályos kisgyere­keket. Minden elkötelezettség nélkül vegyenek részt programjainkon, első alkalommal október 20-án, 17 órakor. m Udud T.

Next

/
Thumbnails
Contents