Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)

1998-10-18 / 19. szám

1998. OKTÓBER 18. SZEKSZÁRDI 5 Érdekli? Bemutatjuk! Aki minden munkát megbecsül, hát nem válogat Remélem, emlékeznek az olvasók, hogy sorozatunk legutóbbi részében Rohn Tibor gépészmérnök - tudják, aki egyben medvevadász is - azt kérte, kövesse őt e hasábokon Garabás József, aki asztalos kft.-t alapított és tudomása szerint rengeteget dolgozott. Rohn úr azt is mondta, hogy beszélgessünk az eredeti tőkefelhalmozásról is. Am Garabás mester ez utóbbit még beszélgetésünk elején viszszautasította, mondván, hogy esetében semmiféle tőkefelhalmozásról nincs szó: a kft. őt magát és munkatársait tartja csak el... * - Nem vagyok tüke szekszárdi. Feleségemmel együtt Egerből települtünk ide. Én magam asztaloscsaládból származom és bármilyen hihetetlen, csak nagy akarattal és fondorlattal tanulhattam meg ezt a szép mesterséget. - Ez hogy lehet? - Apám könyörgött, hogy ne legyek asztalos, pedig nagyon szerette a szakmáját, egész életében kitartott mellette, bár nem nagyon boldogult vele. 1942-ben lett maszek, s két év múlva bombatalálat érte a műhelyét, majd 1948-ig fogságban volt. Amikor hazajött, rendbe tette a műhelyét, amit rövid idő múlva elvettek tőle, s szövetkezetet csináltak belőle, de abból ő nem kért. így beszorult a lakás' ba, s a konyhában - négy gyerek mellett - kezdte újra a szakmát. Mindez mély nyomokat hagyott benne. Azt is mondta, hogy az asztalosság helyiséget, eszközöket, anyagot igényel. Én pedig ebben nőttem föl, hat-hét évesen magam készítette kazettákkal, ékszerdobozokkal leptem meg tanáraimat, rokonaimat. - Milyen iskolába íratták? - Hát... amilyenbe sikerült. Ezt a mai gyerekek el sem hiszik. Mint „maszekgyereket", nem vettek föl középiskolába, ezért magánúton ta

: nultam a Dobó gimnáziumban, ám 1956-ban megszüntették ezt a lehetőséget. Tanulmányaimat a közgazdasági technikum esti tagozatán folytattam. Ekkor már asztalostanuló is lehettem, de apám nem szerződtetett le. De mivel sürgő-forgó-hasznos gyerek voltam, majdnem minden egri asztalos ismert. Mentem is többhöz, hogy vegyen föl inasnak, de mindegyik apámhoz utalt volna viszsza. Végül egy öreg, gyengécske asztalos ráállt volna, ezt viszont az öreg Garabás nem engedte, így mellette maradtam. Kitűnőre vizsgáztam, ezért a 205-ös szakmunkásképzőbe fölkértek szakoktatónak. - Vállalta, ugye? - Egész addig ott dolgoztam, míg el nem költöztünk Szekszárdra a feleségemmel, aki faipari mérnök, én pedig addigra megszereztem a faipari technikusi végzettséget. - Idetartozik, hogy Szekszárd előtt dolgozott a Heves megyei bútorkészítő cégnél. Kezdetben a kárpitozott „Béke garnitúrát" és festett „Erzsébet hálót" gyártották. - így igaz, majd az én művezetésem alatt kezdtük el a stílbútor gyártását: gyönyörű barokk asztalkákat, kézzel faragott bárszekrényeket, persze exportra. - Gondolom, hogy önöknek is van intarziás asztalkájuk?! - Dehogy van... Amikor eldőlt, hogy Szekszárdra jövünk - elsősorban azért döntöttünk így, mert lakást ígértek - a tervrajz méretei alapján kiválasztottuk a bútort, ami 32 év óta megvan. - Mi a garnitúra fantázianeve? - Nem tudom. Egy NDK gyártmányú szekrénysor ülőgarnitúrával. Viszont a konyha teljes berendezése az én munkám, sőt a kerítés is, ami ötven stilizált vadászpuska, barnára festve. Sőt, a tanyánkon is minden a mi kezünk munkája. - Ezek szerint igazi szekszárdiakká váltak, hiszen van tanyájuk, amihez gondolom szőlő is tartozik - Ez így van. 1967. február 17-én jöttünk Szekszárdra, s már márciusban szőlőt műveltünk, pedig egyikünk családjának sem volt még egy tenyérnyi kertje sem... Ezért az első levelünkben azt írtuk haza, hogy Szekszárdon még a virágoskertbe is szőlőt ültetnek. - Garabás József először a helybeli bútoripari céghez került, majd átigazolt a TOTÉV-hez. - Ott az asztalosüzem vezetője mellett dolgoztam technikusként, majd átvettem az üzem vezetését. Akkoriban 116 asztalos tartozott hozzám. Azután '90-ben átalakult az asztalosüzem, s felkértek, maradjak a kft. ügyvezetője. De nem vállaltam, mert olyan feltételekkel akarták megkötni a szerződést, ami alapján - ezt ma is így érzem - csak tönkre lehetett volna menni. De miközben a TOTÉV-nek én magam intéztem a kft.-vé alakulását, a cégbíróságon magamnak is bejegyeztettem egy kft.-t. - Ezt úgy értsem, hogy privatizált egy üzemet, üzemrészt az építőipari vállalatból? - Dehogy! Garabás Kft.-t jegyeztettem be magamnak, ám ehhez a TOTÉV-nek semmi köze nem volt és nincs is. Hozzátartozik, hogy én mindig biztonságra törekvő ember voltam, vagyis amikor megkaptuk annak idején ezt a lakást, az udvarba műhelyt építettem magamnak. A hatvan négyzetméteres műhely húsz éven át állt, illetve csak hobbiból dolgoztam benne, de bármikor válthattam volna, ha bármi gondom támad a munkahelyemen. - Es váltott is, mivel a TOTÉV Kft.-jével nem tudott megállapodni. - így 1990. július 1. óta működik a Garabás Kft. Rám még annak az árnyéka sem vetődhet, hogy innen-onnan privatizáltam, vagy ahogyan mondják, „összeszedegettem" mindazt, amire szükségem volt. A gépeket már jóval korábban megvásároltam, némi anyagom is volt, tehát indulhattam. - Hogyan szerezte meg az első munkákat? - Híre ment a városban, hogy vállalkozó lettem. Több olyan cég keresett meg, ahol „totéves" koromban dolgoztam. Először egyedül voltam, ma már öt alkalmazottam van. - Főnökként, tulajdonosként milyen feladatokkal bízza meg önmagát? - Szabásjegyzéket, műhelyrajzot készítem, hozom az anyagot, én szállítom a készterméket, de az alkalmazottakat is, saját magam könyvelek, egyedül a mérleget készíti a könyvelő. De a tb-t, a bevallásokat, a statisztikát én csinálom, szóval én vagyok a mindenes. - A szakmáját megtanulta, de honnan tud könyvelni, honnan ismeri a jogszabályokat, hogyan követi a megannyi változást? - Az adminisztrációval kapcsolatos dolgok ismerete vállalati múltamból való. Szaklapokat járatok, s figyelem a rendeleteket, s ami rám vonatkozik, azt elraktározom magamban. Arra kell figyelni, hogy az ember naprakész legyen. Heteket, hónapokat nem szabad kihagyni. - Általában milyen munkákat vállal el? - Az asztalosszakmában mindent, amit megrendelnek. Bútort, épületet, üzletberendezéseket... - Hogyhogy épületet? - Ajtókat, ablakokat, azaz amikor olyan igénye támad a vevőnek, amit a TUZÉP-en nem lehet megkapni. Tehát egyedi, különleges formájú és célú nyílászárókról van szó. Elkészítjük a megrendelés szerinti darabokat, de készletre soha nem dolgozunk. A felsorolásnál tartva megemlítem, hogy a Garabás Kft. nem válogat, a legapróbb, úgymond filléres munkákat, javításokat is elvállaljuk és a munkát becsületesen elvégezzük. - Hogyan választotta ki a munkatársait? - Közülük hárman már itt, a kft.ben tanultak, s a többiekkel együtt ők is megszokták a konstruktív, önálló munkavégzést, szóval elvárásuk, hogy az adott feladat elvégzéséhez úgymond szabad kezet kapjanak. Ok valamennyien olyan asztalosok, mint ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. S nem olyan típusok, mint amilyeneket a régi nagyvállalatok alkalmaztak: például akik reggeltől estig a gyalugépbe rakták be az anyagot. - Melyik munkájára a legbüszkébb? Melyik darab az, amelyiknek az elkészítése különösen lelkesítette? - Hm... hát ez érdekes. Ha azt mondom, hogy minden munka lelkesített és lelkesít, akkor elveszik a lényeg?. De valóban büszke vagyok minden munkára. Bennünket akár egy zár megjavításáért is el lehet hívni. Én még soha senkinek és semmire nem mondtam, hogy „ilyen munkát nem vállalok". Természetes az asztalosszakmán belül lévőkre gondolok. Persze, az is élmény, amikor egy épület összes nyílászáróját mi cseréljük ki, vagy mi javítjuk ki. Komolyan mondom, számomra és munkatársaim számára sokat jelent a munka és elvégzése fölött érzett öröm. - És kiről olvasna örömmel? - Lohner Gábor műkőkészítő mesterről, aki igen gyakran a bánattal és a szomorúsággal találkozik. Vajon meg lehet szokni ezt az érzést? V. Horváth Mária