Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)

1998-10-18 / 19. szám

4 SZEKSZÁRDI 1998. OKTÓBER 18. A bor a növényi országnak legnemesebb készítménye A szekszárdi dombok tanyáit járók mind gyakrabban találkozhatnak kedves rigmusokkal, a szőlőről és borról szóló kifüggesztett tanácsokkal. Népszerű a bortermelők tízparancsolata, de gyakran olvasható Bodnár István háromsorosa is: „A szekszárdi bikavér, orvosságnál többet ér, aki issza hóttig él..." Levéltári forrásokból vett régi adatokat gyűjtögetve hadd áljon itt szüret idején még néhány „szőlőszem" a beérett fürtökhöz. 1700 végéről való a valamennyi megyét megéneklő sorozat rólunk szóló versikéje, amely így óv a borivás ártalmától: „ Tolna vármegyét is, ha van kedved, eljárd, Hol van Simon-Tornya, Földvár, Tolna, Szekszárd: De hogy a nagy veszélyt életedre ne várd, A jó vörös bortól szád, mint lehet, elzárd." A Duna szabályozásáig kevés szántóterülettel rendelkező Szekszárd számára mindig létkérdés volt a jó szőlőtermés, boraiért kaphatott cserébe a következő szüretig kitartó kenyérnek valót az Alföldön. Ezért is volt nagy tragédia az 1794. augusztusi tűzvész, amikor mind odalett a már padlásokon tárolt gabona. Egy kétsoros maradt fenn erről az esetről: „Szekszárd is könnyhullással vizezi nemes borát, majd minden épületének gyászolván csak porát." 1846-ban a város megújította és magyar nyelvű körirattal látta el régi címeres pecsétjét. Az új változat elfogadásáig több címerrajz készült, közülük az egyik terv fő motívuma egy hatalmas boroshordó volt. Végül a jelenleg ismert változat maradt, szőlőtökével és szőlőfürttel díszítve. Amikor az első öt hazai bortársaság megalakult az erdélyi, a hegyaljai, a pozsonyi és a újvidéki, köztük ott találjuk a Szekszárdi Bortársaságot is. Voltak korai szövetkezések a szőlő- és bortermelés felvirágoztatása érdekében. 1887-ben Szőlődombokra húzódó lakásépítés a Mérey utcában - 1985 (Fotó: Bakó Jenő) Szekszárdi Szőlő Szövetkezet alakult, a Szekszárdi Szőlősgazdák Jég Ellen Védekező Szövetkezete pedig 1900-ban jött létre. A hegyközségekről korábban már megemlékeztünk (Szekszárdi Vasárnap 1991. október), róluk most csak annyit: az 1894. XII. tc. alapján szervezték valamennyit. Az Előhegyi Hegyközséget 1906-ban, a Jobbremeteit pedig 1912-ben hívták egybe a gazdák. „a szőlőművelés előmozdítása körül szükségesnek és célirányosnak mutatkozó intézkedések" végrehajtása érdekében a Hegyközségi Tanácsot 1939-ben jegyezték be. Szekszárdon ekkor 2350 kh szőlő és 40 kh gyümölcsös volt 3235 gazda tulajdonában. Sok adat van arról, hogy a város miként próbálta védeni borát a máshol termett borokkal való versenyben. Az önkormányzati tulajdonú Garay téri nagyvendéglő helyén 1893-tól Szegzárd Szállóban rendelet írta elő, hogy csak szekszárdi borokat szabad kimérni. Eleink nem voltak mindig előrelátóak, ha a szőlősgazda szemével nézték a város fejlődési lehetőségeit. Bizony előfordult, hogy a testület azért akadályozta meg egyegy iparág megtelepedését, mert az oda áramló munkaerőtől félve, az alacsony napszámmal alkalmazott | szőlőmunkások elvesztésétől tartottak. Végül emlékezzünk meg egy jeles borkereskedőről. A szekszárdi születésű Schwartzer Antal (1796) Bécsben tanulta ki a borkezelés tudományát. Üzletet is nyitott olyan sikerrel, hogy pincészetében a legjobb francia- és rajnavidéki pincemestereket alkalmazhatta. Megvizsgáltatta a magyar borokat , köztük a szekszárdit is, és amerikai borraktárán keresztül hírnevet szerzett nekik a világban. A monarchia legismertebb borkereskedője lett, az ő kezdeményezésére alakult a Bécs-Pesti Borkereskedelmi Társulat. Apjától tanult, munkásságát a fia folytatta. ú K.J. Ódon derű 5. <$>Az 1873 végén alakult Szegzárdi Önkéntes Tornász- és Tűzoltó Egylet fő célkitűzése mellett már igen korán zenekart is szervezett s ezzel nevezetesebb alkalmakkor fel is lépett. Előfordult azonban, hogy nemcsak ők gondoskodtak más szórakoztatásáról, hanem az övékről is valaki, akinek mániája volt a házak mögötti szalmakazlak gyújtogatása. így történt ez a Tolnamegyei Közlöny 1878. október 27-ei száma szerint 23-án is. „Ez alkalommal a helybeli nagyvendéglő éttermében comicus jelenetek is adták elő magukat, melyek méltóak a feljegyzésre. A szegzárdi tűzoltóság mintegy negyven tagja ugyanis megyei alispánunk, Perczel Dezső úr nejének adott serenad után teljes felszerelésben az étterem asztalainál telepedett le s az ünnepélyes napot egy magának rendezett iinnepélylyel akarta befejezni. Alig kezdett azonban a pohár csengeni és a zene szólani, egyszercsak a csárdás hangjai közé egy idegen hang vegyült, melynek következménye lett, hogy a tűzoltók egy másodperc (!) alatt kívül voltak a termen. Ez a jel pedig a tűzjel volt, melyet a kürtös befújt az ablakon. Képzelhető, hogy e tömeges rohanás nem esett meg minden baj nélkül. Az asztal mellett lévő székek, mindenki útjából akarván azokat eltakarítani, egy perc alatt halommá nőtték ki magukat. Egy idegen úri ember, ki az asztalok egyikénél foglalt helyet, nem tudva, mi történik, ösztönszerűleg menekülni akart s így mindenkinek útjában állt. Egyik ellökte maga elől, akkor a másik elé került: ez megint továbblökte, és így folyt tovább, míg a sarokba került. De ekkor már a terem üres volt s csak az összeszórt székek közül kellett magát kiásnia, hogy végre valahára a szabadba jusson s megtudja a rohanás okát." A tűzhöz siető tettrekész férfiak ez esetben szerencsével jártak, hiszen „a gyújtás minden komolyabb következmény nélkül maradt, mert az eső folytán nedves szalma csak lassan éget s a szomszédok által hamar elnyomatott". Lanius Excubitor Tűzoltóink igyekezete 1878-ban