Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)
1998-10-11 / 18. szám
1998. október 11. VII. sz. választókörzet képviselőjelöltjei 13 / Barna István Szabad Demokraták Szövetsége 1942-ben születtem. Családommal 20 éve élek Szekszárdon. 1981-ben leszázalékolt nyugdíjas lettem, ám mellette 1983-tól napjainkig horgászfelszerelések javításával illetve gyártásával foglalkozom. Számos újítás fűződik a ^^íevemhez. A Gemenc Szálló szomszédságában lévő üzletemet minden szekszárdi ismeri. Az Együtt Szekszárdért Egyesület támogatásával indulok az önkormányzati választásokon. Körzetünk képviselőjeként elsősorban az itt élők - a panelházban lakók, a kisgyerekesek, az idős nyugdíjasok - érdekeiért kívánok tevékenykedni. Csáki Béla Magyar Szocialista Párt Ezúton is megköszönöm sokuk támogató ajánlását, amellyel lehetővé tették jelöltté válásomat és indulásomat az október 18-ai önkormányzati választáson. Az a sok ajánlószelvény - amit eljuttattak hozzám - a választókerületemben élők bizalmát fejezi ki irántam. Jó érzés ezt tudni, ez erősíti bennem a hitet és azt a meggyőződést, hogy a közösségért tenni kell és tenni érdemes. Őszintén bevallom, hogy jólesik ez a bizalom, amit érzékelek, s sok jelét tapasztalom a legkülönbözőbb helyeken és közegben, ahol megfordulok. Arra gondolok, hogy a megszerzett bizalom alapja a folyamatos párbeszéd volt a választókerület lakóival, és az a higgadt politikai stílus, amelyet igyekszem megjeleníteni. Tudatosan távoltartottam magamat az áldatlan politikai küzdelmektől és az egyéni érdekek érvényesítésétől. Újraválasztásom esetén közös érdekeink korrekt és tisztességes képviseletével szeretnék az itt élők hasznára lenni. Én számítok Önre, Ön is számíthat rám! * Koltai Tamás Fidesz-Magyar Polgári Párt Magyar Demokrata Fórum Kereszténydemokrata Néppárt Tisztelt Választópolgár! Az Ön érdekének képviseletét kívánom megvalósítani a 21. század polgári önkormányzatában, mert hiszem, hogy ésszerű célok és a polgárok egyetértése együtt csodákra képes. Születésem óta élek választókörzetünkben, előbb szüleimmel, most két kislányommal és a feleségemmel. A Janus Pannonius Tudományegyetemen szereztem közgazdász diplomát, jelenleg egy élelmiszer-ipari részvénytársaság kereskedelmi igazgatója vagyok. Tisztelt Választópolgár! Májusban az ország két út között választhatott. A polgárok a változásra szavaztak. Hiszem, hogy változásra van szükség Szekszárdon is. Új szemléletre a gazdálkodás terén, átláthatóságra a közügyeket illetően. Nem elég a lakható város, mi élhető, derűs és tiszta várost akarunk! Csak rajtunk, polgárokon múlik, hogy végre valóban hazaérkezzünk és számunkra is eljöjjön amit régóta várunk: Otthon Szekszárdon. K. Balog János, Munkáspárt Nyugalmazott levéltárigazgató vagyok, 1950-től élek Szekszárdon. Néhány alapelv, amelyet képviselni kívánok megválasztásom esetén: - A szociális kérdések megoldása ne legyen a pártpolitikai csatározások színtere. Lehetőleg meg kell oldani a képviselőhöz forduló állampolgár gondjait. - Biztosítani kell az önkormányzathoz tartozó intézmények működőképességét az anyagi, személyi, technikai feltételek megteremtésével. - A város vagyona ne legyen csáki szalmája. Nem eladni, hanem gyarapítani és működtetni kell a vagyont a város érdekében. - A képviselőt ugyan egyéni választókörzetben választják, de ő az egész város képviselője is, ennek megfelelően cselekedjen. - Az ügyes-bajos kérdésekben az eddiginél többször, akár helyi népszavazás révén is, meg kell hallgatni a város lakóit. Nem engedhető meg a Gyermekek Háza történetéhez hasonló eset. - A képviselő ne képviseljen direkt módon párt, egyházi és magánérdekeket. A tennivalók többségét a mindennapi élet hozza majd. (Szőlészet, borászat, idegenforgalom, közbiztonság, kulturális kérdések, munkahelyteremtés stb.) Tennivaló lesz bűven. Fogjunk össze, cselekedjünk együtt Szekszárdért. 4 * Takács István Független Kisgazdapárt 56 éves agrármérnök vagyok. Pécsett születtem, diplomát 1964-ben Keszthelyen, az Agrártudományi Egyetemen szereztem, s azóta folyamatosan a mezőgazdaság különböző területein dolgozom. Szakemberként és vállalkozási menedzserként hiszek egy modern európai normákat követő agrárpárt szükségességében, az ország gazdasági felemelkedésében betöltendő történelmi szerepében. Különösen a települési önkormányzatokban fontos, hogy a lakosságnak az a rétege, aki a földművelésből, terményfeldolgozásból és -forgalmazásból él, megfelelő súlyú képviseletet kapjon. A VII. sz. választókörzet Szekszárd városias belterületi része, viszonylag jó - bár számos ponton rekonstrukcióra szoruló - infranstruktúrával. A város „terjeszkedésének" irányába koncentrált fejlesztési, illetve az elöregedő városrészekre irányuló rehabilitációs törekvésekhez képest - a források elosztásakor - indokolatlanul háttérbe szorul. A leendő képviselő feladata lesz a várospolitika és a körzet érdekeinek harmonizáltatása. Lozsányi Tamás Szekszárdi Polgári Szövetség 1965-ben Szekszárdon születtem. Gyermekkoromban Bátaszéken éltem, de hivatásom kulcsfontosságú állomására, a szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskolába jártam akkoriban diákként, jelenleg zongora- illetve orgonatanárként. A középiskolai éveimet Budapesten töltöttem, ezt követően a Zeneakadémián szereztem orgonaművészi és zeneelmélettanári diplomát. 1989 óta tanítok Szekszárdon, emellett hangversenyek és rendezvények gyakori közreműködőjeként akár önálló produkciókkal vagy kórusok és szólisták kíséretében a klasszikus zene értékeit igyekszem itt Szekszárdon is megőrizni. 1990-ben házasodtam, feleségem gitártanár, fiam Soma nyolcéves, már harmadik éve zongorázik. Szeretnék aktív részese lenni azoknak a döntéseknek, amelyek valamennyiünket érintenek. < <