Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)

1998-10-11 / 18. szám

8 VIII. sz. választókörzet képviselőjelöltjei 1998. OKTÓBER 11. Valkó Ferencné Nyakas Magdolna Munkáspárt 1929-ben Székesfehérváron születtem. 1932 óta Szekszárdon lakom. Iskolai végzettségem közgazdasági technikumi érettségi, szakkép­zettségem revizor. 1953 óta lakom a választókerületemben. Há­rom gyermekem van. Negyvenévi munkavi­szony után 1984-ben lettem nyugdíjas. Mun­kaviszonyaim során zömében tanácsi alkal­mazott voltam, pénzügyi munkakörben dol­goztam. Fiatal korom óta érdekelnek a társadalmi, politikai események, amelyeknek igyekeztem mindig részese lenni. Most, idős koromban is lehetőségeimhez ké­pest igyekszem megoldást keresni a felvetődő problémákra, noha ez egyre nehezebb felada­tot jelent. Bízom benne, hogy - mint mindig - akad se­gítség a választópolgárok soraiból, a közös erőfeszítés pedig sikereket hozhat. Kerekes Csaba Fidesz-Magyar Polgári Párt, Magyar Demokrata Fórum, Kereszténydemokrata Néppárt Okleveles közgazdász és 32 éves vagyok. Szá­momra legfontosabb a családom, a szeretet, tisz­tesség, becsület. Jogász feleségemmel, fiainkkal a Körösi Cs. S. utcában lakunk. Szeretek itt élni, ismerem a várost, múltját, jelenét. Szakember szemével látom a problémákat, gondokat, ugyanígy a kihasználásra váró lehetőségeket is. Tanulmányaimat Berlinben, a Humboldt Egye­temen és a pécsi egyetemen végeztem. Egy Közép- és Kelet-Európában piacvezető, né­met tulajdonú magyar cég marketingvezetője­ként dolgozom. Munkám számos ország piacis­meretének megszerzésével, beruházási, értéke­sítési lehetőségek felkutatásával, a legmoder­nebb szakmai irányzatok alkalmazásával jár, kö­zülük sokat városunk is felhasználhatna. Hob­bim a rádiós műsorvezetés. Összefogva tegyünk a mindenki számára érezhető fejlődésért, ami­hez alázattal ajánlom fel tudásomat. Péter Mihály Magyar Szocialista Párt 56 éves, középiskolai tanár vagyok, 33 éve ta­nítok magyart és történelmet Szekszárd kö­zépiskoláiban. Generációk ismerik hitvalláso­mat: a világ nem fehér és fekete, hanem - az ellentmondásokból következően - szürke. Ezt a tényt kevesen veszik figyelembe, ezért a hurráoptimizmus és a melankólia egyaránt rombolja a választásra kényszerült emberi szubjektumot. Sikerekben és bukásokban egyaránt volt ré­szem, így nagyapaként is hirdetem a madáchi igazságot: az embert az örökös küzdés teszi erkölcsi értelemben is emberré. A közéletben is szeretném kamatoztatni életbölcseletemet: a diszharmónia nem eleve elrendelt, a létből következő szorongás nem kell a gátlástalanok hatalmát erősítse. A kultúra, az oktatás való­di sokszínűsége szabhat gátat a sunyi diktátu­mok térhódításának; a valós nyíltság erősíthe­ti a demokráciát. Stocker Antal Független Kisgazdapárt 48 éves kereskedelmi szakember, az AXA Colonia Biztosító Rt. Tolna megyei igazgatója vagyok. Nős ember és három gyermek édesapja. A most záruló ciklusban a Tolna Megyei Köz­gyűlés társadalmi alelnökeként ismerhetett meg a politikai és társadalmi közvélemény. A megyei önkormányzatban 4 év alatt szerzett tapasztalatokat, a hozzáértést szeretném a vai* si közgyűlésben kamatoztatni a választóim érc^P kében. Legfontosabbnak a munkahelyteremtést és a közbiztonság védelmét tartom. Erre a két terü­letre az eddigieknél jóval több forrást szeretnék biztosítani. A szociális támogatásokat csak a valóban önhi­bájukon kívül lehetetlen helyzetbe kerültek tá­mogatására fordítanám. A pazarló gazdálkodást megszüntetném. A szükséges pénzt az állami forrásokon kívül át­gondoltabb adópolitikával, felelősebb vagyon­gazdálkodással teremteném elő. Nyerges Tibor Szekszárdi Polgári Szövetség Munkámat eddig is teljes nyilvánosság kísérhet­te. Szekszárd város közügyeinek intézése mel­lett, legnagyobb feladat volt a Kadarka utcai támfal megépítése és mindazon beruházások, melyek a Körösi utcától a Kossuth utcáig meg­valósultak. Megkezdődött a Babits iskola felújí­tása, a Kadarka utcai és a Pince utcai pincesor­ok rendbetételére vonatkozó tervek elkészítése. A magántulajdonban lévő sajtérlelő épületének újrahasznosítása is reményeim szerint mindany­nyiunk javát fogja szolgálni, ígérni most is csak annyit ígérhetek, ami - a vá­ros szűkös anyagi helyzetét ismerve - becsülettel vállalható és megvalósítható. Ezek az elkövetke­ző 4 évben a mindannyiunk hétköznapjait befo­lyásoló kisebb-nagyobb beruházások lesznek, melyek családjaink, gyermekeink biztonságát és jó közérzetét szolgálják. Körzetünk gyarapodása csak olyan mértékű lehet, mint városunk s a benne lakó polgárok gyarapodása és boldo­gulása. Török Péter Szabad Demokraták Szövetsége 33 éves vagyok. 1992 decemberében nevez­tek ki az ÁB bonyhádi fiókjának igazgatójá­vá. 1995-ben az Év menedzsere lettem, majd rá egy évvel a Garancia Biztosító akkor meg­alakuló Tolna Megyei Igazgatóságának veze­tésére kértek fel. Az Együtt Szekszárdért Egyesület támogatá­sával indulok az önkormányzati választáso­kon. Beállítottságomból és szakmámból adódóan is érdekelnek az emberek és a közügyek, amelyeket szívesen alakítanék lakókörzetem érdekének képviseletében. Hiszek abban, hogy nem önös politikai in­díttatásból, valóban a körzet lakóinak az érdekeit képviselve találok olyan partne­reket a városban, az új testületben, akikkel össze tudunk majd fogni - együtt Szek­szárdért!

Next

/
Thumbnails
Contents