Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)

1998-10-04 / 17. szám

14 SZEKSZÁRDI 1998. OKTÓBER 18. Az ifjúság ügye a jövő ügye A Tolna Megyei Gyermek és Ifjúsági Köz­alapítvány kuratóriuma legutóbbi ülésén újabb három évre Knopf Attilát nevezte ki a szervezet titkárának. A régi-új funkcionári­us e tisztség mellett a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány régióközpontját is vezeti. Saját megítélése szerint, mindaz ami az elmúlt négy esztendőben történt az ifjú­ságpolitika területén történt olyan folyama­tokat indított meg, mely megfelelő alapul szolgálhat a korosztály problémáinak keze­lésében, érdekeik érvényesítésében. Amikor 1994-ben átvettem a titkári meg­bízatást, két célt tudtunk kitűzni magunk elé. Egyrészt a hátrányos helyzetű fiatalok támogatását, másrészt a Dombori táborban az üdültetés, ezen belül lehetőleg a Tolna megyeiek pihenésének megszervezését. A helyzet alapvetően 1995-ben változott meg, amikor a megyei közgyűlés - elsőként az or­szágban - a közalapítványt bízta meg az if­júsággal kapcsolatos minden feladat ellátá­sával. Ez egy sokkal átgondoltabb feladat­megoldási kényszer volt, melynek úgy ér­zem - és a visszaigazolások is ezt tanúsítják -jól meg tudtunk felelni. Ezzel párhuzamo­san jött létre a szekszárdi régióképviselet, mely Baranya, Fejér és Tolna megyére vo­natkozóan adott feladatokat. Azzal, hogy ezt sikerült Szekszárdra hozni, pályázati le­hetőségeket és pénzeket jelentett elsősor­ban Tolna megyének. Ennek eredménye­ként csak ebben az esztendőben 4-4,5 mil­lió forint támogatást tudtunk adni a megye ifjúsági szervezeteinek és önkormányzatai­nak. - Eveken keresztül csak a problémákat je­lentette a Dombori tábor az alapítvány kurató­riuma számára. Szó volt megszüntetésről, el­adásról. Ma a hírek másról szólnak. Mi történt a táborban? - Elértük, hogy Dombori ismét keresett hely lett. Olyan kulturált üdülő és tovább­képző hellyé tudtuk tenni, amire nyugodtan mondhatom rendkívül nagy az igény. Az el­múlt három esztendőben csak saját lehetősé­geinkből évente 1,5-2 millió Ft értékben tud­tunk elsősorban hátrányos helyzetű fiatalok­nak üdülési lehetőséget adni. - Látványosan alakult át az elmúlt években az az intézményrendszer, melynek feladata az ifjúság ügyeinek kezelése volt. Milyen lehetősé­geket lát a következő esztendőkben az intéz­ményhálózat további fejlesztésére? - Több, mint 1,5 milliárdot fordított az előző ciklusban a kormány az ifjúságpolitiká­ra. Az eredmény kézzelfogható. Működnek az ifjúsági irodák, egyre hatékonyabbak a kü­lönböző szintű önkormányzatok. Szekszár­don működik az ifjúsági érdekegyeztető ta­nács, mely a mi segítségünkkel és előkészíté­sünkkel jött létre. Az ifjúsági referensek he­lyet kaptak a települési önkormányzati mun­kák előkészítésében. Meggyőződésem, hogy jó úton van a korosztály ügye. Mindezt a mai kormányzat is látja. Nem véletle­nül jelent meg a kormányprogramban az „ifjúság ügye a jövő ügye" gondolat. Remélem, hogy a februártól működő Ifjúsági és Sportminisztérium mindezt a gondolatot tovább viszi és megfelelő szakmai és pénzügyi hátteret is ad a fel­adat mögé. Nagyon várom, Wootsch Péter állam­titkár október 7-ei látogatáskor milyen elképzeléseket tár elénk. A regionális politika érvényesülésével a döntések és a támogatások elosztása is egy szinttel lejjebb kerül. Ez emelheti a régióköz­pontok és a megyei alapítványok ázsióját is. - Ez azt jelenti, hogy a Tolna Megyei Közala­pítvány megerősödésére is számít? - 1999 őszén lejár a megállapodásunk a megyével. Nagyon remélem, hogy az elmúlt időszak sikeres együttműködésének hatására a szerződést meg tudjuk hosszabbítani. Szük­séges lenne ez azért is, hogy azokat a folya­matokat, melyeket elkezdtünk - például az önkormányzatok vagy az érdekegyeztető fó­rumok ügye -, be tudjuk fejezni. Ha ez sike­rülne, akkor a közalapítvány teljesíteni tudná mindazt, ami az alapító okiratában feladat­ként megjelent. De ez csak a dolgok hivata­los része. A Polip Iroda megnyitása kapcsán döbbentem rá, hogy az ifjúság ismét kezdi felismerni, hogy vannak intézmények, he­lyek, ahol segítenek problémáikon. Oda is, hozzánk is rendszeresen bejönnek, bíznak bennünk. S ha ez egy fokozódó jelenség lesz, akkor érdemes értük és ami még fontosabb velük együtt dolgozni, küzdeni a további si­kerekért. íkG Autós kiállítás és vásár színesítette a múlt hétvégi Szüreti Fesztivál programját 12 autóház mutatta be személy- és ha­szongépjárműveit. Képviselőik örömmel számoltak be újdonságaikról és jövőbeni ter­veikről. Az Autó techno Kft. két szenzációval szol­gál az érdeklődőknek. Megjelent a Golf 4 kabrió formája tele extrákkal és e hétvégétől látható a szekszárdi szalonban a Beatle, amely a régi bogárhátú fantasztikusan megújított változata. Új akciójuk a 2 éves ingyen casco a Polo család vásárlóinak. Az Eximpo-TVade Kft. forgalmazza a Tata új összkerékmeghajtású duplakabinos válto­zatát. Nehéz terepen, mezőgazdaságban hasz­nosítható jól ez az autó. A továbbra is közked­velt Daewoo Tico és Lanos mellett ajánlják az FSO-t, amely az áruszállítás mellett, családi igényeket is kielégít. A Ford Toponáry Autóház bemutatta a Ka után szintén a New Edge Design szellemében tervezett Pumát, ami a nevéhez híven egy iga­zi vadmacska. Októberben kerül piacra a vár­va várt Focus, amely kategóriájában a legna­gyobb utastérrel rendelkezik. A Ford novem­ber 14-én nyitja meg új autószalonját és szer­vizét a Totál benzinkúttal szemben. Az Opel Gemenc Autó Centrumnál szep­tember 29-től október 31-ig tart a szervizak­ció. Ennek lényege, hogy minden autószerviz munkadíjának felét a kft. állja, illetve ingye­nes szolgáltatásokat is igénybe lehet venni. Alkatrészeiket is 10-20%-os kedvezménynel kínálják. Október l-jétől akciós a Corsa, en­nek részleteiről a helyszínen adnak tájékozta­tást. A Hilcz és Fia Kft. a Mazda új 323-as mo­delljeit 3-féle felszereltségben kínálja. Az alapba beletartozik a 4 légzsák, az ABS és a szervo is. Néhány hete került forgalomba a fő­ként fiataloknak ajánlott Demio. A Mazda melleit KIA-kat is kínálnak. A közkedvelt Pregio mellett újdonság a Shuma, ami a Sepra helyét vette át. A Suzuki Karácsonyi Kft. elköltözött az Al­kony utcába (az alsóvárosi temető mellett), ahoí új autókereskedésükkel és szervizükkel várják ügyfeleiket. Újdonság náluk a Swift Fitt változata 1.0-as és 1.3-as motorral, alufel­nivel és rádiós magnóval, kedvező árakon. A Metró Car Kft. által forgalmazott Citroen tervezői az új autók kialakításánál ki­küszöbölték a korábban a márkára jellemző apró meghibásodások okait. A bemutatott Xsara és Berlingo SX felszereltségébe bele­tartozik a vezetőoldali légzsák, a szervokor­mány, az elektromosan állítható és fűthető visszapillantó, rádió-előkészítés, színes üve­gek és fordulatszámmérő. A Mikrocenter Kft. a személyautók és ha­szongépjárművek terén is megújult Renault forgalmazója. Újdonság a Clio és a Twingo belső felszereltsége, komfortfokozata. A Clionak emellett a külseje is sokban változott. Az Express helyébe lépett Master az év ha­szongépjárműve lelt. A Stoll Autóházban kapható a Fiat Seicento, amely a sikeres Cinquecento utódja. Kedvező hitelfeltételekkel várják az Uno és Punto, illetve a Ducato vásárlóit. Használt au­tó beszámítása esetén 250 ezer forint enged­ményt és ingyenes metálfényt adnak Marea Weekend vásárlásakor. Meglepetés náluk a Beduin nevű, 4-5 fős család számára teljes fel­szereltségű lakókocsi. A StickI Autóház többek között bemutatta a divatos külsejű új Nissan Primera Wagont. Praktikus kihasználhatósága az üzleti életben és a szabadidő eltöltésekor. Az autó alapfel­szereltsége rendkívül gazdag: 4 légzsák, lég­kondicionáló, ABS és elektromos ablakeme­lő. A Szeyoko Kft.-nél a legújabb Toyota, az Avensis 3 kivitelben kapható. Az alaptípus va­lójában nem is alapot takar, hiszen beletarto­zik az ABS, a plüsskárpit, az elektromos tükör és az elektromos ablakemelő. Legkedveltebb autójuk a Corolla. A népszerűség megtartása érdekében október végétől 4 téli gumi, ülésfű­tés és ingyenes szerviz jár a típushoz. A Zalai Autóház Pécsről hozta el Skodáit, hiszen Szekszárdon és környékén nincs ennek a márkának képviselete. Október 16-án mu­tatják be a nagyközönségnek az Octavia kom­bi változatát, ami egy Németországban vég­zett teszten legyőzte az Audi 4 Avantot. Ará­ban is sokkal kedvezőbb lesz az Audinál, de még így is a vezetői réteget célozzák meg fő­ként ezzel az elegáns Skodával. - F. V. -

Next

/
Thumbnails
Contents