Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)

1998-09-27 / 16. szám

1998. SZEPTEMBER 27. SZEKSZÁRDI 11 III. rész A legutóbbi számban . méltatott VÉDELEM óriási szerepet játszott abban, hogy 30 mérkőzésen mindössze 3 vereség érte a csapatot és összesen 20 gólt kapott. Ez tény!... De, mivel ez csapatjáték és ebben minden mindennel összefügg, máris leszögezhetjük, hogy a kitűnő VÉDELEM egy pompás KÖZÉPPÁLYÁS SORT láthatott maga előtt! Ez a sor a KALÁSZ-CSORDÁSHEGEDŰS trió volt! Ők „muzsikáltak" a 4-5 ezer négyzetméteres közép-„pályácskán"... nem is akárhogyan... Amikor elsőként leírom KAA\S/ JÁNOS nevét, csak úgy bur^mzanak tollam végén a dicsérő jelzők... dc lássunk mindent sorjában. - Bonyhádi gimnáziumi szereplésem az alapokat jelentette. Ezután Bátaszéken játszottam a megyebajnokságban. Ez is jó iskola volt számomra, mert amikor Pécsre kerültem, a PEAC NB III-as csapatába is befértem, ahol öt évig sikerrel szerepeltem. Az NB III. délnyugati csoportjában kemény, izgalmas küzdelmekben edződve, tán a legtöbbet fejlődtem. 1968-ban igazoltam át a Szekszárdi Dózsába, miután megszereztem testnevelői diplomámat. - És itt kezdődött számodra egy aranykor! - veszem át a szót Jánostól. - Az NB III-ban bajnokságot nyertél a Szekszárddal. Majd ezüstérmes hely következett, melyet az «

971/72-es évben az NB II. nyugati Riportjának bajnoki címe követett, az NB l/B-be történt feljutással! Tehát együtt léptél a Szekszárdi Dózsa legszebb sikereivel. - így igaz. Mármost, ami a középpályát - mint olyant - illeti, meg kell mondanom, hogy én hol előretolt éket, hol hátravont középcsatárt játszottam. Öröm volt számomra ez a „részbeni kötetlenség", mert amikor hátravontan kellett játszanom, akkor is mindig a gólszerzéssel kellett törődnöm! Minden szabadrúgásnál, szögletnél az ellenfél kapuja előtt volt a helyem. - Nem csoda - jegyzem meg, mert az NB II-ben az egyik legjobban fejelő játékos voltál. Mondjál egy-két jellemző gólt. - A Pécsi Ércbányász ellen rögtön a kezdés után Korner Jancsi pontosan előrcívelt. Én ezzel együtt robogtam olyannyira, hogy simán a léc alá csúsztattam a labdát. Ez a „lerohanás" nem volt éppen rossz kezdés egy rangadón... ezért emlékezetes. Ugyancsak Pécsett - a PVSK ellen - fejeltem egy szép gólt (van nem szép is?!). Ennek viszont azért volt jelentősége, mert a mérkőzés befejező szakaszában már a győzelmet is jelentette. (Okos ,,elviszem"-pont...) - A sors kegyes volt hozzám, mert pályafutásom befejezését is egy emlékezetes fejesgólom jelentette. Ez már az NB I/B-ben volt 1974-ben. Pusztai Laci elrobogott a balszélen. Remekül adott be középre és én védhetetlenül fejeltem a DVSC kapujába. Most is érzem a hálás közönség tombolását. (Mivel sportról van szó, megjegyezzük, hogy Jánost végig Makrai Balázs fogta, aki a kedves Makrai Kati olimpiai tornászbajnoknőnk öccse.) - De volt nekem egy emlékezetes „nem fejesből esett" gólom is. Ez a Ganz-Mávag pályán történt. A hazai csapat 2:1re vezetett. A 85. percben saját tizenhatosunkról „elindultam szép hazám"-ba - lesz ami lesz - és végigrobogtam, -cseleztem a pályát, majd a tisztára futó Törökhöz játszottam. Ő visszaperdített, amit én „köszönettel fogadtam" és még két soron következő védőt kicselezve, biztosan lőttem a hálóba a pontot jelentő egyenlítő gólt. A rádió is adott részleteket akkoriban egy-egy kisebb mérkőzésről. A legnagyobb magyar riporter - Szepesi György ezt így közvetítette: „... a szekszárdi Kalász, a fiatal napjaira emlékeztető Albert módján cselezte végig a pályát és szerezte meg a jól játszó Szekszárdnak az egyenlítő gólt." Hát lehet ezt elfelejteni? Ugye nem? Ma is muzsikálnak a lelkemben ezek a szavak... mert ugye mégsem „akárki" mondta... Az öreg „magyar hetvenesek" (Szepesi, Hoffer, Ilovszky, Hidegkúti), egyik „Uj-Sipos"-bcli összejövetelén mint egyedüli vidéki meghívottak (Kalász, Freppán, Török és Galambos a II. iskola testnevelője) vettünk részt. Itt Mészöly Kálmán mesélte aki akkor a Ganz Mávag edzője volt - „Az öltözőben így fakadtam ki... azt a tanárt legalább a félpályán fel kellett völna rúgnotok... de erre sem voltatok képesek!" Harsány nevetés kísérte az én kis emlékemet. Élveztem és örültem. Kalász János azóta is a labdarúgás megszállottja, a fiatalok oktatója, edzője! Beszélgetésünkre is azért érkeztek kicsit késve, mert a polgármester úr fogadásán vettek részt. Ugyanis a 13/14 évesek Magyar Köztársaság diákolimpiai bajnokságát a szekszárdi II. sz. iskola csapata nyerte! Az aranyérmet büszkén mutatták és mi „szintén megszállottak" kézről kézre adogattuk. (E sorok írója nem tudott szabadulni egy kis gondolattól - vajon nem kezdő lépése ez egy eljövendő sikernek?) János tehát ma is testnevelő tanár és a labdarúgás szerelmese. Felesége szintén pedagógus (matematika-fizika szakos) és mindnyájunk szerencséjére továbbra is megértő szeretettel tűri a „játékos hétvégéket". Két lányuk van (egyik szintén testnevelő...). Mindkettő férjnél. CSORDÁS MÁTYÁS... A nagyszerű és népszerű Matyi az Újpestből került hozzánk. Mindent tudott, amit egy kiváló fedezetjátékosnak tudni kell! Fejjátéka NB 1es mértékkel mérve is kiváló volt! Látott a pályán - minden helyzetben! Pontosan volt képes passzolni a legjobb helyen állóhoz. De nem úgy ám, hogy 3-4 métert futni kellett a labdái felé, hanem „lábhoz érkezőn"... Rúgótechnikája egészen kivételesen kiváló volt! Hogy miért kaptuk mégis meg?!... Mert nehezen javítható módon sérülékeny volt a térde... Amikor azonban jó állapotban volt - „NEM SEMMI, amit a győzelemért mindig letett!" A „Csapat megnyugtató oszlopa" tudott lenni! 30 mérkőzésből 27-szer volt tagja a csapatnak! Ebből 16-szor a JÓK között és 3 ízben volt a CSAPAT LEGJOBBJA! Energikus játékát, ragyogó fejmunkáját, összjátékérzékét nemcsak a bajnokságnyerés évében, hanem később is élveztük és nem feledjük! Budapestre ment vissza a Tűzoltó Dózsához és ott fejezte be pályafutását. Nős. Egy lánya van (ő még Szekszárdon született!) és egy fia. Csordás Matyi nyugdíjas tűzoltótiszt. Egy megtörtént, vidám kis epizód hangzott el e cikk előkészítésekor. Ennek is itt a helye, barátsággal és szeretettel! Buksi - a híres szekszárdi ökölvívó - 3 „boxer" kutyáját sétáltatja a Tartsay lakótelepen. Ismételjük Buksi nem szépfiúságáról, hanem pompás ökölvívó képességéről volt híres. - Matyi a BM-oviból kerékpáron szállítja haza kislányát, akinek feltűnt a 3 boxer és szigorú képű gazdijuk - „Apu! ki ez a bácsi a kutyákkal?" - kérdi Csőri papát a kis cserfes. „Láthatod, olyan, mint a kutyái" - hangzott a meggondolatlan válasz... Buksi pedig így üzent Matyinak: „Mondd meg a Csorinak, hogy legközelebb akkorát húzok be neki, hogy beszáll a laktanyába..." Szerencsére a béke szent maradt! Csőri nem szállt sehova... békésen élvezi a nyugdíjas napjait... HEGEDŰS JÁNOS... Ő volt a mi halk szavú „Zakariásunk". Sajnos éppolyan korán ment cl... Pompásan illeszkedett a Csapat szerkezetébe. Vele mindig, mindent meg tudott beszélni az edzője és ami feladatot kiosztott rá, azt maradéktalanul végrehajtotta. Nagyon hasznos és megbízható tagja volt a középpályának. És ami egy 11 fős - a nehézségek közepette sokszor izgatott, hangos - csapatban aranyat ér, János kisugárzóan csendes volt! Béketűrőn félrehúzódott... soha nem öntött olajat a tűzre... Játékát a rövid passzok jellemezték. Mindig pontosan, okosan, a rárohanó ellenfél mellett a legközelebbi játékostárshoz továbbított. Tőle a labda mindig pontosan és lábhoz érkezett. Igen jellemző volt rá a becsúszó szerelés ritmusában tökéletes végrehajtása. 30 mérkőzésünkből 27-szer szerepelt - ebből 7 alkalommal a JÓK között és 3 mérkőzésen volt a CSAPAT LEGJOBBJA! Pályafutása során ő is térdgondokkal küszködött... Súlyos betegségben, fiatalon, túlhajszolva magát elsőként távozott el körünkből... „Átigazolt" - amelyben később Gellér Pista és Lelovics Laci is követte. Mindhármukkal még záró írásunkban foglalkozunk. Ez a nem mindennapi középpályás trió 35-ször adott valakit a JÓK közé és 8-szor volt valamelyik a CSAPAT LEGJOBBJA... Szóval a védelem és a középpálya szereplői után - még a végén meg tudjuk „magyarázni", miért és hogyan lettünk bajnokok... A CSATÁROK következnek... Szentgyörgyi Kálmán ... Volt egyszer egy nagy csapat ——