Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)

1998-09-27 / 16. szám

, SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 1998. SZEPTEMBER 20. Ódon derű 3. A szegzárdi Diogenes Az időszámításunk előtt 404-től 323ig élt görög filozófusról, Diogenészről nem sokat tudunk. A hellén cinikusok atyja, amikor a világhódító Nagy Sándor megállt előtte s azt kérdezte, mit tehetne érte, csak ennyit mondott: „Állj egy kicsit arrébb, ne fogd el előlem a napot." Erre állítólag Nagy Sándor azt jegyezte meg: „Ha nem volnék Alexandrosz, Diogenész szeretnék lenni." Máskor meg az egyszerű életvitelére oly büszke filozófus, aki a hagyomány szerint egy hordóban lakott, „még poharát is megszégyenülten dobta el, amikor egy gyermeket látott, aki markából itta a vizet". Ránk maradt mondása: „Embert keresek." Az erdélyi székely népmesékben Dió Dénesként megjelenő férfiúnak akadt méltó szekszárdi mása is a Tolnamegyei Közlöny 1886. október 17-ei - fenti című - cikkecskéje szerint: „Valami Simon nevű szegzárdi szegény polgár embernek van egy kis ültetés szőlője. Az idei termés egyszersmind az első is azon. Emberünk szegény lévén, nem volt annyi pénze, hogy kis szőlőcskéjében présházat építtessen s abba szüretelő edényeket szerezzen. S hogy segített szorult állapotán leleményes emberünk? Szobájából és konyhájából kihurculkodott s e helyiségeket présházzá alakította át; ami pedig a szüretelő edényeket illeti, kért kölcsön hordókat. Kádat pedig csinált maga, még pedig deszkákból olyanformát, hogy szélessége egy, magassága pedig mintegy két métert tesz ki. Ez idomtalan kád teli van csömögével, mely körülbelől 14-16 hektoliterre tehető. A szegény ember most Diogenésként a padláson lakik egy hordóban." Ha manapság valaki Szekszárdról Bátaszék felé igyekszik, még láthatja az 1880-as évek elején, a felosztott legelőből keletkezett vékony kis parcellákat, az ún. lapi szőlők utódait. Ezeket a helyi zsellérek a Szekszárd területén bírt beltelek után kapták; sokszor ez volt egyetlen földecskéjük. Nem csoda, ha termését annyira szerették, hogy érte akár Diogenészek is lettek... Lanius Excubitor Tisztelt Választópolgárok! Kedves Felebarátaim! beszélek én szerencsétlen rokontalan, leányos szűzi zavaromban, ebben az érdekek, kapcsolatok, összeférhetetlenségek által kibogozhatatlanul összekuszált világban? Az én hótiszta lelkem nem ilyen tájakon honos... Ha reám szavaztok, akkor én éjt nappallá téve (és megfordítva!) törekszem majd minden szennyest tisztára mosni, mindenkitől független egyéni képviselőként az én egyetlen kis árva szavazatommal... Na jó, van egy fáradhatatlan mosómedvém is (a drága jó Hrabaltól örököltem, hogy ne unatkozzarnQ. de azt se feketén foglalkoztatná^^ Képtelenség is lenne, hiszen ez a szorgalmas jószág pillanatokon belül mindent tisztára mos, még azt is, amit nem lehet. Nem tehet róla, ez a mániája! Szóval, ha reám szavaztok, a világ legolcsóbb és legtakarékosabb, legerkölcsösebb önkormányzatát hozom össze nektek. Ott nem lesznek összeférhetetlenségek, összefonódások, mert én leszek a szociális, a gazdasági, a pénzügyi, a művelődési és az ügyrendi bizottság, a polgármester és a két alpolgármester is egyszemélyben... Na, mit szóltok hozzá? Gondoljátok meg proletárok... bocs, polgárok... Polgártársaim! Időnként még keverem a régi és az új neveket, de higgyétek el, a megoldást, a kristálytisztán látom!!! ^^ Tisztelettel: Zigóta Benőné Zigóta Benőné, az abszolút hiteles politikus Mindenkivel, akit illet, tudatom, hogy én is indulok a helyhatósági választásokon. Nevem: Zigóta Benőné sokak számára nem túl ismerős, hiszen csak a minap magyarosítottam Ady Endréből... Remélem, ez a körülmeny nem befolyásolja károsan esélyeimet a választási megmérettetésen, ahol mindenkitől független egyéni képviselőként kívánok indulni. Magamról talán csak annyit, hogy „Sem utódja, sem boldog őse, sem rokona, sem ismerőse nem vagyok senkinek, nem vagyok senkinek." Érthető?! Hányszor kell még ezt nektek elugatnom, hogy végre már el is higgyétek nekem, drága jó testvéreim?... Mit is Szekszárdi humor ka Demokratikus hiányérzet Államosítás, privatizáció. Kétszer nyúltunk hozzá ebben az évszázadban a tulajdonhoz, s mindkétszer ügyefogyott módon. Sérelmek, igazságtalanságok, soha meg nem emészthető emberi tragédiák halmozódtak fel a történelmi színfalak mögött. A siker rpssz ízű szélhámossággá vedlett, feltételezhető, hogy aki a felszínen maradt, az átment egy-két színváltozáson, bemutatott néhány közéleti (gazdaság)politikai bukfencet. Hódít a becstelenség. (Egyre több tisztelet az egyre kevesebb kivételnek.) Ez az írás eddig nem túl vidám. Mentségére legyen mondva, hogy egy röhejes jelenségről szól. Arról, amit alighanem mindahányan észrevettünk magunkon, akik itt éltük át a demokratikus fordulatot. Arról, hogy mostanában a közéleti bukták közzétételénél hiányoljuk a „liappy end"-et. A Bokros Lajos és Tocsik Márta nevével fémjelzett időszak óta már nem kapjuk fel a fejünket, ha azt olvassuk, hogy néhány millió forint kifogásolható, de ,Jogszerű" módon tulajdonost váltott. (T. Márta, amikor kegyeskedett nyilatkozni a tévének, elmondta, hogy ő keményen megdolgozott a 800 millerért - sok izzasztó megbeszélést, tárgyalást végigcsinált -, ugyanakkor akadt kollégája, aki egyetlen ügyleten 100 milcsit kaszált.) Szóval, a magyarországi magánosításon edződött honfit már nem hozzák lázba a tényfeltáró sztorik. Rutinosan végigfut a híreken és a slusszpoént keresi. De ezek a mostani ön- és közbeszerzési történetek valahogy nem kerekek. Sem az országosak, sem a helyiek. A Posta Bank-botránynál ugyanúgy, mint a tolnai telekumbuldánál, a tamási szoc.polos kalandnál vagy a szekszárdi vállalkozói központ széphistóriájánál valami hiányzik. A csattanó. Ujabban nem esik szó arról, hogy „az illetők" mindezért mit kapnak. Tettükért mennyi honorárium, végkielégítés, sikerdíj a jutalmuk. Mert az ugye lehetetlen, hogy ne járjon nekik valami... Egy jogállamban... Wessely Petőfi mint reklámhordozó Anyám bontott csirkéje - Hoztam egy verset - szólt a lángoló tekintetű ifjú. A fásult, túlhajszolt szerkesztő kissé csalódottan sóhajtott: - Az is több, mint a semmi... Na mindegy, mutassa... - Elszavalom! - húzta ki magát dacosan az ifjú. - Anyám tyúkja - és elszavalta a verset, magas fejhangon deklamálva, ahogy vándorszínész korában megszokta. A szerkesztő elnyomott egy ásítást, és megszólalt: - Nem rossz, fiatalember, így első hallásra igazán tetszetős kis munka. Csak a modern írásművek sava-borsa hiányzik belőle: a szponzorok iránti nagyon erős affinitás, ha érti, mire gondolok... Amúgy igazán egészen ügyes kis próbálkozás, csak az elejét és a végét kell átírni, és a címét megváltoztatni. Legyen a címe: Anyám bontott csirkéje, aztán a Morzsa kutyáról szóló részig fejtse ki ügyesen és meggyőzően a tyúkhús egészséges és koleszterinszegény voltát, külön kiemelve azt, hogy a különböző húsipari ccgek milyen olcsó és kiváló minőségű áruféleségekkel vannak jelen a piacon... Na és a kutyuska! Neki ajánlunk a tyúkhús helyett a príma kutyaeledel konzervek közül néhányat - zabálni fogja az a kis dög!... és a vers máris mehet a nyomdába... Mire alkotói révületéből a szerkesztő úgyahogy magához tért, a lánglelkű ifjú már megint útban volt Barguzin felé. Azóta is keresi egy megszállott vízvezetékszerelő, de szerintem soha nem fogja tudni megtalálni... Ezt a szomorú tényt legjobban a szerkesztő fájlalja, mondogatja is gyakran, ha kevesebb a hirdetés az újságban a megszokottnál: - Hej, micsoda fantasztikus hirdetésszervezőt tudtam volna faragni én ebbűl a Sándorbúi!!! Bálint György Lajos