Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)
1998-09-13 / 14. szám
14 SZEKSZÁRDI 1998. SZEPTEMBER 20. Az utolsó döntés után Befejezte munkáját a Szekszárd város második önkormányzata. Az utolsó hivatalos ülés - bár igen sok témában hozott döntést -, ezúttal a szokásoktól eltérően a Városi Televízió kamerái nélkül zajlott. Mindez a frakcióvezetők és a polgármester megbeszélését követően született határozat eredménye volt. A város vezetői e döntéssel kívánták megvédeni a közgyűlési munkát a kampány hatásától. Döntésük nem volt alaptalan, hiszen már az ülés elején megjelentek a politikai felhangok. Történt, hogy dr. Tollár Tibor (FKGP) több kérdésben nyújtott be interpellációt. Választ kért a televíziós közvetítés elmaradásának okára, le kívánta venni a napirendről az ipari park ügyvezetői pályázatának ügyét, azonnali vizsgálóbizottságot kívánt felállítani a napok óta a városban keringő „szórólapon" szereplő állítások kivizsgálására, és választ kért arra, miért nem fizették ki az út költségét a hivatalos kubai testvérvárosi látogatáson résztvevő képviselők. A szervezeti és működési szabályzat szerint az interpellációkra az egyebek napirendi pontban, az ülés végén kell választ adni. Miután ezt a szabályt Kocsis Imre Antal polgármester be kívánta tartani és csupán a televíziós közvetítés elmaradását indokolta meg, dr. Tollár Tibor kijelentette, törvényességi vizsgálatot kér az ipari park ügyében, majd kivonult a teremből. Nyerges Tibor (MDF) azt javasolta, készítsen a hivatal egy olyan anyagot, mely a jegyzőkönyvek alapján ad választ a „szórólap" állításaira, s ezt bárki számára elérhetően a hivatalban helyezzék el. Ezt az indítványt azonban a képviselők elvetették. Az ülésszak több napirendi pontban foglalkozott a város költségvetésének helyzetével. Mint a pénzügyi bizottság és a könyvvizsgáló jelentéséből kitűnt, a költségvetés időarányos teljesítése jobb helyzetben van, mint amilyen az ütemezés szerint előírás lenne. Ugyancsak jónak értékelte az adóbevételek teljesítésének helyzetét dr. Palkó László jegyző. A kormányrendelethez kapcsolódva a közgyűlés elé terjesztette a jegyző a hátrányos helyzetűek adósságterheinek csökkentését szolgáló rendeletet. Mint arról lapunk hasábjain már beszámoltunk, a szakemberek szerint igazi megoldást ez a jogszabály nem tud hozni a kérdésben, hiszen a teljes adósságállomány csupán 20%-át képes a városban kezelni. Ám a lehetőséget meg kívánta adni a testület azoknak, akik ilyen módon kívánnak segíteni magukon, így megszavazták a rendeletet. A városüzemeltetési iroda beszámolt az intézményekben folyó felújítási program végrehajtásáról. A napirendi pontból kiderült, a munkák a terveknek megfelelően haladnak. Több intézményben jelenleg is folynak a rekonstrukciók. A Steig-hagyaték a Wosinsky múzeumba kerül elhelyezésre. A város 20 esztendőre letétként helyezi el a 602 darabból álló gyűjtemény anyagát. Új, a Holocaust emlékét őrző szobor kerül a Művészetek Háza elé. Ez lesz a megépítendő szoborpark első darabja. A hitközösséggel történt megállapodás szerint a mostani emlékszobor az izraelita temetőt díszíti a jövőben. Bár eredetileg zárt ülésen tárgyalták volna a képviselők, dr. Babina Ferencné kérésére már a nyílt ülésen eldőlt. Ő vezeti egy esztendeig a Garay János Altalános Iskolát. Az év letelte után pályázatot ír ki a közgyűlés az iskolavezetői helyre. Újabb 3 millió forintos támogatást kért a Hereditas Hagyatékkezelő Alapítvány. Annak ellenére, hogy a kedvezően alakuló költségvetésből jutott volna a támogatásra, a képviselők nem támogatták a kérelmet. Egyetértettek azonban abban, társulni kell a Duna-Dráva-Száva együttműködési megállapodáshoz. Az interregionális kapcsolat a gazdaságtól a kultúráig majd minden területen lehetőségeket kínál európai pályázatokon való részvételre és a térségen belüli hatékony együttműködésre. Háromszori szavazás után a testület úgy döntött, a pénzügyi bizottság határozatával ellentétben támogatja a szennyvíztisztító telep rekonstrukcióját. A bizottság eredeti döntése szerint a beruházás önerőmértéke nem haladhatta volna meg a 30%-ot. Ezt az arányt a jelenlegi konstrukció túllépi, ám a képviselők úgy értékelték, több olyan pályázati lehetőség van, mely finanszírozhatóvá teszi a felújítást. Hosszú vita után a testület úgy döntött, támogatja az ipari park infrastruktúra pályázatának beadását. Továbbiakban zárt tárgyaláson létrehozták azt a bizottságot, akinek kompetenciája a kft. vezetőinek kijelölése. A közgyűlés kifejezte azt az akaratát, hogy az elnyert állami támogatás mértékét a garanciavállalás mértékében kell nevesíteni. Új közterületet látott el névvel a város. A Bródy és a Holdfény utca közötti terület a jövőben a Rozsnyay Mátyás utcanevet viseli, megemlékezve a neves gyógyszerész, tudós, sakk-szakíró, borász és fényképészről. A zárt ülésen szociális ügyekben hozott döntést a testület. iK.G. MJáJtJLÉJUUUUULMJk ji/lozi a tídbe* KÁBELTELEVÍZIÓ • 7100 Szekszárd, Táncsics u. 2. SPEKTRUM TELEVI7IÓ Tel: (74) 319-988, Fax: (74) 311-160 Képviselők és a jegyző fogadóórája 1998. szeptember KOCSIS IMRE ANTAL polgármester Minden hétfőn 13.00-15.00 óráig Polgármesteri hivatal I. emeleti kisterem DR. PALKÓ LÁSZLÓ jegyző Minden szerdán 10.00-12.00 óráig Polgármesteri hivatal 40. sz. iroda CSÁKI BÉLA alpolgármester VII. sz. választókerület Szeptember 25-én (péntek) 8.00-10.00 óráig Polgármesteri hivatal 34-36. sz. iroda FODOR MIKLÓS alpolgármester X. sz. választókerület Szeptember 21-én (hétfő) 16.30-17.30 óráig Polgármesteri hivatal fszt. 4. sz.^^a CSAPÓ KÁROLY képviselő 1. sz. választókerület Szeptember 14-én (hétfő) 16.30-17.30 óráig Mezőgazdasági Rt. (Borkombinát) DR. TÓTH ZOLTÁN képviselő II. sz. választókerület SZABÓ ZOLTÁN képviselő Szeptember 14-én (hétfő) 17.00 órától 2. Sz. Altalános Iskola, Zrínyi u. 78. (a két képviselő együtt) MÓDOS ISTVÁN képviselő III. sz. választókerület Szeptember 16-án (szerda) 17.00-18.00 óráig Rózsa Ferenc Középiskolai Kollégium, Kadarka u. 29. NYERGES TIBOR képviselő IV. sz. választókerület ^^ Szeptember 17-én (csütörtök) 16.30-17.30 óráig Polgármesteri hivatal fszt. 4. sz. iroda DR. VADAS FERENCképviselő XI. sz. választókerület Szeptember 28-án (hétfő) 16.30-17.30 óráig Polgármesteri hivatal fszt. 4. sz. iroda KOVÁCS KÁROLY képviselő a 312-514-es telefonon bármikor elérhető MAJSAI-NÉMETH ZSOLT képviselő Szeptember 14-én (hétfő) 16.30-17.30 óráig Polgármesteri hivatal fszt. 4. sz. iroda (a két képviselő együtt) SZEKSZÁRDI VASARNAP Kiadó: VTV Kht. Felelős kiadó: DRÁNOVITS ISTVÁN Mb. lapszerkesztő: GÁL LÁSZLÓ. Szerkesztőség és kiadó: 7100 Szekszárd, Mártírok tere 10. Telefon: 315-865. HUISSN 1215-4679. - Készült a Szekszárdi Nyomda Kft. Saphir 96-os ofszet-rotáeiósgépén. Szekszárd, Széchenyi utca 46. - Felelős vezető: VADÁSZ JÓZSEF igazgató. - Terjeszti a Terminál Bt. Szekszárd, Bottyánhegy 15., Hl/15. Tel.: 313-639.