Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)

1998-09-06 / 13. szám

6 SZEKSZÁRDI RN/tP 1998. SZEPTEMBER 6. A Lakosok pert szeretők, de jó szóval békességessé tehetők Szekszárdiak 1829-ben 1862. augusztus 23-án álarcos rablók törtek rá Dunaföldvár plébánosára és súlyosan bántalmazták. A 84 éves tudós pap Egyed Antal - négy nap múlva belehalt a kínzásba. Az eredménytelen nyomozást húsz év múlva zárták le. A korábban Bonyhádon szolgáló Egyed Antal nevét nem csak azért őrizte meg az irodalomtörténet, mert barátságba került a Perczeleknél házitanítóskodó Vörösmarty Mihállyal. Főként honkutató és ismertető munkásságával szerzett magának hírnevet. Az utókorra maradt legérdekesebb munkája egy 1829-ben készített, 22 kérdésből álló adatgyűjtése volt, köztük Szekszárdra is vonatkozó részletekkel. A kérdések egy része szokatlan lehetett a jelentésre kötelezett jegyzők számára, ez a fennmaradt válaszokon is érződik. Például mit csinálnak szabadidejükben az idősek és a fiatalok? Melyek a lakosság kedvenc ételei? stb. Érdekes a kérdések sorsa is. Tolna vármegyében 16 mezőváros és 92 falu volt akkor. Válaszaikból 62 településé maradt fenn, de Egyed Antal soha fel nem dolgozta, közzé nem telte azokat. Nézzünk a 22 kérdés közül néhányat, mit árulnak el a korabeli Szekszárdról. A város 35 utcájában 1331 házat számláltak, a lakosság száma 8497 volt. Akkoriban a felekezeti nyilvántartásban az asszonyokat, lányokat nem Szekszárd XIX. századi ábrázolása metszeten számolták. Ezt figyelembe véve az összeírás 3527 katolikusról, 696 reformátusról, 17 evangélikusról és 13 zsidóról tesz említést. Az itt élő német ajkúak „már úgy meg magyarosodtak, hogy 10 lakoson kívül a magyar nyelvet mindannyian beszélik." A cigány lakosok száma 60 lélek. 583 gyermek járt iskolába, a szegényebb sorsúak meleg ruha hiányában télen otthon maradtak. Öt nevezetes vására volt a mezővárosnak! Húsvét előtt egy héttel „Virágvásár", Áldozó csütörtök hetében „Áldozói vásár", július 2-án a „Sarlósi vásárö, szeptember 14-én „Kereszti vásár", majd minden november 19-én az „Erzsébeti vásár" hozta messzeföldről Szekszárdra a ló és a szarvasmarha-kereskedőket. Már akkor is szerdán és szombaton volt a heti piac. Ami a gazdálkodást illeti. „A szántás-vetésen kívül a lakosok... nagyobb részt szőlőmívelésből és kevés marhatartásbul szerzik bé szükségleteiket." Az egyik kérdésre adott válasz a város intézményeit sorolja fel: selyemgyár, iskolák, posta, patika, kórház és fakereskedés. Radotsay József hites jegyző ízes fogalmazásában „A lakosoknak kedves mulatsága a korosokra nézve abbul áll, hogy vasárnap és ünnepnapokon a délutáni isteni szolgálat után többen társoságban a szőlőhegyeTTre kimenvén, a vélük kivitt eledel mellett borozgatnak és dalyolnak. A fijatalok pedig a mezőkön vagy lapdáznak, vagy pedig a leányok társoságában az utzákon tántzolnak.ö Krónikásunk felsorolja a nevezetes szerencsétlenségeket is, így az 1794 augusztusi és az 1825 májusi tűzvészt, amikor 637, majd 513 „házok emésztettek meg a tűz által." Kedves ételként a mindennapi kenyér mellett a marhahúsról, a füstölt sertéshúsról és a túrós tésztáról tesz említést az írás, „melyet szokás szerént tsuszának hívnak". Az utolsó kérdésre adott válaszból megtudjuk, hogy a lakosok „indulatukra nézve jobban szilajok, pert szeretők és makatsosok", akiket „jó szóval hamar szelídekké és békességesekké lehet tenni". Egyed Antal nevét több hasonló tartalmú levéltári dokumentum, és a bonyhádi plébánia falán olvasható emléktábla őrizte meg az utókor számára. I^fc Hogy emlékeztessen és hitet adjon „Kicsoda az, aki megmondhatná az embernek, mi következik ő utána a nap alatt?" Vajon mindazok akik 1977-ben a mai Romániában, az Erdőhát déli részen fekvő, már elnéptelenedett magyar falu, Bunyaszekszárd bontásra váró templomában könnyes szemmel a 90. zsoltárt énekelték, vajon hihették-e, hogy egyszer még újra lesz templomuk? Templomuk, mely miként a régi, lelkes adakozásból, s keserves munkával épül. Templomot csak hitében erős, sorsában bízó közösség épít. A közel 120 fős faesádi református, gyülekezet minden bizonnyal ilyen: Tőkés László 1998. augusztus 16-án szentelte fel templomukat. A gyülekezetet, s nagy számú, magát még most is A szekszárdi boroskancsó bunyaszekszárdinak valló tagját a hivataloson túl személyes kapcsolatok kötik az egykori származási hely, Tolna megye, s Szekszárd város mai lakóihoz. A város ajándékozta harangok mellett nemcsak a szekszárdiak pénzbeli adományai emlékeztettek erre, hanem az a faesádi gyülekezetnek ajándékozott, Steig Ágnes és Jaszenovies Géza fazekasok míves munkáját dicsérő boroskancsó is, amely eredetiét 1786-ban az akkor még maroknyi szekszárdi református gyülekezetnek úrasztali edényül készítettek a fazekascéh mesterei. Az ünnepben osztozás nemcsak emlékeztetni kívánt, de biztatni is, megerősítve a hitet: elérkezett az építés, az egybegyűjtés, a megőrzés rendelt ideje. Nagy Janka Teodóra-Szabó Géza \