Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)

1998-06-17 / 11. szám

3 1998. JÚNIUS 17. SZEKSZÁRDI / Érdekli? Bemutatjuk! Az üres pince nagyon lehangoló A mostani előtt megjelent számunkban dr. Farkas László, a megyei önkormányzat főjegyzője, a Tolna Megyei Területi Választási Iroda vezetője, miután a májusi választások tapasztalatairól beszélt, s összehasonlította a mostani választást a korábbiakkal, azt kérte, hogy e hasábokon kövesse őt Kovács József, az Aliscavin Rt. többségi tulajdonosa. Farkas úr kíváncsi, hogy Kovács Józsefnek honnan a bor iránti nagy tisztelete, miért tesz ennyit a szekszárdi borért, s vajon megéri-e ez neI^Szóval megéri-e egy olyan emberM. aki negyven év után tért haza Magyarországra? Kovács József az interjút szívesen vállalta, ám akkor kicsit szabódott, amikor az életpályájáról érdeklődtem. Szerinte azt már sokan ismerik, „és nem is olyan érdekes"... Hogy nem? Majd eldöntik az olvasók! 1956. november 30-án négy barát útnak indult azzal a céllal, hogy elhagyják az országot. - A vonaton megismerkedtünk egy leánnyal, akit Terey Máriának hívnak. Beszélgettünk, s ő elmondta, hogy Kanadába akar menni. Ha ő oda, akkor mi is, döntöttük el. Mária a tatabányai szimfonikus zenekar karnagya volt... Nem baj, ha megszakítom a kronológiát? •

Dehogy baj. Most, június 17-én nagy-nagy örömömre Szekszárdra érkezik Terey Mária a Rotary Club szervezésében. A Művészetek Házában este fél nyolckor hangversenyt ad a washingtoni egyetemi Collegium Musicum ének- és kamarazenekara, amelynek művészeti vezetője, egyben karnagya Terey Mária. Ha nagyon szép élményben szeretne részesülni, akkor feltétlenül jöjjön el! Szóval a Művészetek Házában találkozunk! - Remélem én is... És most folytassa kérem Terey Máriával történt találkozásukat. - Együtt voltunk az ausztriai lágerben. Mária tolmácsolt nekünk, tanácsokat adott, olyan volt, mint a nővérünk. Mi pedig megvédtük őt, beszereztük a fűtéshez szükséges fát. És éppen Mária segítségével december vége felé már hajón voltunk. Nekem Kanadában az volt a szerencsém, hogy végzettségemből - vasútipari technikumba jártam - adódóan tudtam egy kicsit műszaki rajzolni, különböző dolgokat kiszámítani, valamit értettem a földméréshez is. Úgyhogy el tudtam helyezkedni építkezéseken. Máriától pedig elváltak útjaink: ő Montreálba ment, mi pedig Torontó felé. - Hogyan fogadták önöket Kanadában? - Kedvesek voltak, de azért nem tárt karokkal vártak bennünket. Az viszont igaz, hogy a magyarokat fölkarolták. Egyik barátommal mi egy nagyon kedves idősebb házaspárhoz kerültünk. Keményen dolgoztunk, s közben tanultuk a nyelvet. Később Montreálba mentem, ahol Mária ismét fölkarolt: lett munkám, lettek barátaim. Egy idő után északon vállaltam munkát: óriási munkatáborok voltak teljes ellátással, jó kereseti lehetőséggel. Persze, aki nem figyelt, annak elment a pénze, mert a munkatáborokkal együtt épültek a kaszinók, s özönlöttek oda a lányok, akik pénzbe kerültek. - Kovács József költekezett, vagy... - ...spórolt. Mégpedig annyit, hogy be tudtam iratkozni az egyetemre. Mert rájöttem, hogy az embernek tanulnia kell ahhoz, hogy az elképzelése szerint boldoguljon. Elvégeztem a kultúrmérnöki szakot, majd gyorsan megnősültem. Az első feleségem francia-kanadai. Két lányunk született, a harmadik pedig a második házasságomból. Építőiparban dolgoztam akkor is, de jobbra és többre vágytam. Sikerült elhelyezkednem egy olyan cégnél, amelyik hoteleket épített Afrikában, ahova 1968-ban kerültem. A híres Bcchtel-cégnél 18 évig dolgoztam, majd önálló tervezőirodát nyitottam szintén Afrikában. Fő profilom változatlanul a hoteltervezés volt. A világ majd minden szegletében dolgoztam. - Például hova tervezett szállodát? - Moszkvába. Én készítettem a seremetyevói repülőtér melletti Novotel előterveit... Amikor már nyilvánvaló volt, hogy Szovjetunió fölbomlik, azt hittük, hogy a térség kapui sorra nyílnak előttünk. De Gorbacsov „kirúgása" után megszűntek a lehetőségek... - Amikor olyan szállodákban lakott, amelyek munkálataiban közreműködött, nagy becsben tartott vendég volt? - Nagy becsben, persze. Annyira, amennyire mindenki, aki kifizeti a szobát, meg a szolgáltatásokat. Ha vendégként mentem valamelyikbe, rendesen fizettem. Ugye, a magyar mentalitás sajnos(!) egészen más. - Afrikában 26 évet töltött, most pedig ismét Magyarországon él. Föladta a tervezőirodáját? - Van még kapcsolatunk Afrikával, belga származású második feleségem révén, aki gyógyszerész, s hivatalosan még mindig ott él, de belga állampolgár, én pedig magyar és kanadai állampolgár vagyok. - Tehát Belgiumban is letelepedtek? - Dehogy! Az ember nem telepszik le minden országban, mert akkor valamennyiben adót kellene fizetnie. - Jó napot kívánok! - fogadtam a szép, fiatal hölgy köszönését, aki az íróasztalokkal, számítógépekkel és telefonokkal jól felszerelt „aliscavines" irodába lépett. Kiderült, hogy Kovács József középső lánya, Stephanie most édesapjával él, mert meg akar tanulni magyarul. A tehetséges és szorgalmas Stephanie igen jól halad, amit az is igazol, hogy velem együtt nevetett édesapja elmesélésén: amivel a szekszárdi borral való megismerkedését taglalta. - Montreálban egyliteres szekszárdi vöröset árullak. Az iható és olcsó bor „Szekszárdi vörös" nevét az angolok és a franciák nem tudták kiejteni pontosan, hanem ahogyan ők nevezték, azt jelentette, „Szombat esti szex". Érthető, hogy ennek a bornak igen nagy keletje volt. Gyakorlatban ennyit tudtam a szekszárdi borról, de azért könyvekből azt is, hogy ezen a vidéken remek borok teremnek... 1994-ben kértem a Budapesten éló sógoromat, hogy nézzen szét, milyen lehetőségek vannak Magyarországon. Szerettem volna visszajönni és idehaza vállalkozni, s gyermekkori emlékeim arra inspiráltak, hogy borral foglalkozzam. Persze, arról fogalmam sem volt, hogy miből is áll a bor készítése. Azt hittem, hogy minden szőlőből jó bort lehet készíteni. Lényeg, hogy én a lehetőségeket vizsgáltam, mert nem voltak olyan elképzeléseim, amelyeket ne lehetett volna megváltoztatni. Egyszerűen pénzügyi számításokat végeztem. - Hogy tudja, meddig nyújtózkodhat? - Egyrészt. Másrészt pedig azért, hogy tudjam, az efféle vállalkozás mit hozhat. Először az Alföldön próbálkoztam, de az olcsó cégekre rengeteget kellett volna rákölteni. Mert azok a pincék mind-mind üresek voltak. S az üres pince nagyon lehangoló, egy üres pincében nem lehet semmit csinálni. Ugye? De végre, barátok révén eljutottam Szekszárdra, ahol találkoztam Módos Ernővel. Igaz, hogy az Aliscavin felszámolás alatt volt, de köszönhetően Ernőnek, itt rendben volt minden. Kis idő múlva, 1995 tavaszán a főrészvényes és egy másik részvényes részét megvettem, tőkeemelést hajtottam végre, majd számos akrobatikus mutatványt. - És megszerette a szekszárdi bort, sőt tiszteli is? - Nézze, nekem már érdekem, hogy megszeressem. Mondják rólam, hogy önzetlenül áldozok érte. Az üzletben önzetlenség nincs, legfeljebb ilyennek látnak mások. - Milyen borokat fogyaszt szívesen? - Természetesen szekszárdiakat, s egyértelműen vöröseket. Nagyon szeretném a kadarkát, de az valahogy nem szeret minket. Nekünk '97-ben volt nagyon szép kadarkánk, de azt házasításra használjuk. De szép a zweigelt, a cabernet... - Mi készül a Béla téren? - Azt szeretnénk elérni, hogy a turistákat pincelátogatáson tudjuk ott fogadni. Lássanak egy nagy, működő pincét, ahol egy nagy kóstolóterem lesz, ahova bevisszük a szaküzletet, előtte pedig készül egy szép terasz, ahova ételt és italt szolgálnak föl. Később pedig egy szép éttermet is kialakítunk. A pince, a szaküzlet és a terasz már néhány hét múlva a vendégek rendelkezésére áll. - Az étteremről, a várható választékról - amely szintén megér egy misét - majd később is írunk. Most azt szeretném tudni, hogy Ön kiről olvasna szívesen? - Kérem, tiogy dr. Gesztesi Tamás belgyógyász osztályvezető főorvos beszéljen a szívről. A szívvel kapcsolatban mindenről. V. Horváth Mária