Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)

1998-02-08 / 2. szám

VIII. évfolyam 2. szám ;Jí * * 1998. február 8. Bartina latin-amerikai módra A Bartina Néptáncegye­sület annak idején - éppen tavaly ilyenkor - joggal ara­tott kirobbanó sikert a báli szezonban bemutatott új táncával, az izgalmas kán­kánnal. A csapat most ismét kitett magáért - nem vélet­len, hogy szinte valamennyi mulatság megnyitóján már régóta a bartinásokat lát­juk -, miután a merész fran­cia tánc után ez alkalommal vérpezsdítő latin-amerikai stílussal lepték meg a hálás közönséget. így történt ez a kerékpárosbálban, ahol fel­vételünk is készült, de ugyanígy az együttes saját maga által szervezett mulat­ságán, a Bartina mecénásbá­lon. A múlt hét végén a Ba­bits Mihály Művelődési Házban tartott rendezvényt keringő nyitotta meg, majd három új koreográfiával is­merkedhettek meg a részt­vevők. A már említett latin­amerikai program után a ré­gi táncosok farsangi bohósá­gokat adtak elő, majd gazdá­ra találtak a tombola értékes díjai is. A mecénásbál egyébként idén is komoly eredménnyel zárult, hiszen közel 500 ezer forint bevétel született, ami nagy segítség az egyesület további munká­jában. A támogatók névso­ra, illetve báli fotó-összeállí­tásunk lapunk 7. oldalán ta­lálható. Fotó: Jantner

Next

/
Thumbnails
Contents