Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)

1998-05-03 / 8. szám

1998. MÁJUS 3. SZEKSZÁRDI 15 Férfiakról, nemcsak férfiaknak Sas Erzsébet oldala Kávéházi randevú Köszöntő Kedves Olvasóim! Szeretettel köszöntöm Önöket újra ezen az oldalon. A Í

Nőkről, nemcsak nőknek sorozat, itt ezen az oldalon indult, 1992 őszén, s idén márciusban könyv formájában is megjelentek azok az interjúk, amelyek az oldal nagy részét kitöltötték. Mától a kávéházi randevúkban szereplő hölgyeket férfiak váltják föl, s az egész oldal a Férfiakról, nemcsak férfiaknak szól. E sorozat, monthatnám úgy is közkívánatra folytatódik, hisz sok kedves férfiolvasó tette fel öt év alatt a kérdést, s mi, mikor következünk. Uraim, amint látják kérésük „parancs", s bizonyára legalább annyi érdekes férfival sikerül majd interjút készítenem mint nővel. fc Az első kávéházi randevú "vendégem úgy gondoltam akárcsak a női oldalnál - megadja majd azt a színvonalat, amellyel hétről hétre - az olvasók megelégedésére - szeretnék megtartani. A választásnál az is eszembe jutott, hogy a két sorozatot valamilyen szállal összekössem. Megtaláltam a méltó „kapcsot", ugyanis első randevúvendégem, ezer szállal kötődik a nőkhöz, egész életét .tudását nekik szentelte, s ma is fáradhatatlanul azon dolgozik, hogy a női nem szimbólumát, a nők mellének egészségét megmentse. Kedves Olvasóim! Előre is köszönöm megtisztelő figyelmüket és bizalmukat amivel e sorozat írására ösztönöztek. Kívánok Önöknek szép tavaszt, boldog anyák napját, s jó olvasást. Bölcsesség Anyák napján „Minden halandó. Az öröklét csak az anyáknak adatott meg." (Bábel) Vendégem a Gemenc presszóban dr. Péntek Zoltán főorvos, akit éppen az interjúkészítés napján „búcsúztattak" el közvetlen munkatársai a kórház mammográfiai osztályán. Természetesen nem a hivatalától, hiszen Péntek főorvos úr azok közé tartozik, akik míg élnek, magukkal „viszik" hivatásuk iránti felelősséget. Itt él, dolgozik, s bátran kimondom a szót, harcol közöttünk négy évtizede, s mégis olyan keveset tudunk róla. Nem a mosolygós bőbeszédű orvosok közül való, de azok közül, akinek szavában feltétlen megbízik a beteg. Halkan kiejtett szavainak súlya van, s a parányi irodában felhalmozott több tonnányi szakirodalom is annak bizonyítéka, Péntek főorvos úr számára egyetlen dolog létezik: hivatása, amelynek magas szintű műveléséért soha nem várt elismerést, s a fenti sorokat olvasva valószínű összehúzza majd szemöldökét. A mammográfiában elért eredményei külföldi tanulmányútjai, belföldi- és külföldi előadásának a sorozatait e sorok írója, s több újságíró megírta már. Ebben az interjúban most az emberre vagyunk kíváncsiak, - már amennyire külön lehet választani az orvostól - s az első kérdés mindjárt úgy hangzik. - Ugye Ön'születése pillanatától orvosnak készült? - Már a születésem is terven felüli volt. Negyedik gyermekként szült anyám 39 évesen. Ápám villamosmérnök volt, ő villamosította fél Baranya megyét. Sajnos fiatalon meghalt, így anyám a kevés özvegyi nyugdíjból nevelt bennünket. Bátyám 1947-ben hadifogságban meghalt, kisebbik nővérem apáca lett, sajnos emlőrákban halt meg. Másik nővérem gyerekorvos, kardiológus, aki nagyon sokat tett az országos gyermekgyógyászat terén, egész életét abszolút a hivatásának szentelte, országos elismerést szerzett, és ez azzal járt, hogy egyedül maradt, mert magánéletét is feláldozta a szívbeteg gyermekek felkutatására és gondozására. - Akkor ő volt a példakép a továbbtanulásnál? - A középiskolában jó tanuló és jó sportoló voltam. A kosárlabda végigkísérte az egész életemet. S bár lehet, hogy a tanulástól sok időt elvett, viszont sokat is adott, könnyebben vettem a vizsgákat, az esetleges feszültséget volt hol levezetni, s persze sikerélményeket hozott, hiszen NB Il-es szinten játszottam. Orvosnak véletlenül kerültem. Jelentkeztem három helyre, édesapám emléke miatt a Műszaki Egyetemre, aztán természetesen a Testnevelési Főiskolára, és az Orvosi Egyetemre, ahová felvettek. - Milyenek voltak az egyetemi évek? - Sem pénzre, sem protekcióra nem számíthattam, így mindkettőt magamnak kellett „elintéznem". Igyekeztem jó tanuló lenni, ez pénzt is hozott, amiből úgy-ahogy kijöttem. Nyár elején beadtam a bizományiba az érettségi öltönyömet, aztán ősszel kiváltottam. Amikor elvégeztem az egyetemet, még el sem tudtam képzelni, hogy Pécsen kívül máshol is lehet élni. Amikor megtudtam, hogy Szekszárdra helyeztek, nagyon elkeseredtem. Hárman kaptunk egy „szigorlószobát", először naponta hazajártam, aztán megszoktam. Sok jó barátot szereztem. Eljött az idő, hogy szakot válasszak - jelzem még akkor sem volt igazi elhivatottságom a pálya iránt, a röntgennél volt veszélyességi pótlék, így kerültem dr. Sigora Bálint főorvos mellé. „Megszerettük" egymást, s ezzel a röntgent is. Nagy élmény volt egy olyan speciális szakmába belekóstolni, ahol a technika is szerepet játszik. A röntgenszakmára mindig az volt a jellemző, hogy sok volt a munka és kevés az ember. így aztán mindenki mindent megtanult. A belgyógyászati gyakorlatot Meskó főorvos úr mellett töltöttem, ami jó kiegészítést hozott a röntgenben elsajátítottakhoz. Az akkori kórházigazgató dr. Szentgáli Gyula - aki véleményem szerint a legbecsületesebb és hivatását a legmagasabb szinten művelő vezető volt - Bonyhádra hívott, ahol először adjunktus, majd főorvos, s 1972-ben megbízott igazgató lettem. Itt kezdtük el a mammográfiás szűrést, a lakosság 80%át megszűrtük, kaptunk egy kiváló készüléket, s az indíttatás amit Lányi Mártontól kaptam, aki a női emlődaganatokkal foglalkozott, itt igazán kiteljesedett. A disszertációmat is ebből a témából írtam, dr. Szentgáli Gyula tanácsára, miszerint „abból kell disszertációt írni, amihez senki sem ért." Ettől kezdve rengeteg szakmai cikket írtam, 50 közlemény, 50 előadás, angolból nyelvvizsgát tettem, és 1981-ben megvédtem a disszertációmat. A röntgenosztályvezetőjének 1987-ben neveztek ki. - Beszélgetésünk közben még egy név került ismét és ismét említésre. - A pécsi klinikán volt egy orvos, akivel éjjel-nappal együtt dolgoztunk. O azóta világhírre tett szert, nemzetközileg elismert szakember. A neve: Tabár László, aki Svédországban él, dolgozik, a világ legnevesebb mammográfusa, s a világ minden részén több tízezer szakembert képez. Nem csodálkoznék ha Nobel-díjat kapna. Példaképemnek is tekintem, hiszen mindent a saját erejéből, tudásából, akaratával, szorgalmával. ért el. Boldog vagyok, hogy a nyáron újra vele dolgozhatok hónapokig. - Főorvos úr! Akkor ez a nyugdíj csak egy papír? Mindenképpen. Mádai Szilvia a Medicor vezető közgazdásza létrehozott egy magánklinikát, ahol dolgozni fogok, ám Szekszárdhoz sem leszek hűtlen. Hetente itt leszek egy napot a röntgenosztályon, ám az osztályvezetőségről úgy gondoltam le kell mondanom. Elsőrendű feladatomnak tartom átadni a megszerzett tudást tanítványaimnak, a külföldi meghívásoknak eleget tenni, hiszen az ott szerzett tapasztalatokat itthon tudom kamatoztatni. - Tervek, tervek, s hihetetlen ambíció amit a főorvos úrban látok... - Jól vagyok, egészséges, a munkámmal kelek és fekszem, s azt hiszem semmi sincs ami miatt abbahagynám. Anyám fia vagyok, elnyűhetetlen anyagból gyúrva. - Azért néha kell egy kis pihenés, megállás, feltöltődés... - Nagyokat sétálok, súlyt emelek, biciklizem, sokat vagyok a szőlőben, szabad levegőn... - A család? - Három fiam van, akik szeretik egymást, s ez számomra nagy boldogság, s közösen szeretjük a család kedvencét Marci unokámat és Őszit a kutyánkat, aki szintén a családhoz tartozik. Titok sarok A mellrák esetében, a szerv szimbolikus jellege miatt - hiszen az anyaság, a nőiesség testesül meg benne különösen keserves beletörődni az elvesztésébe. Ezért nagyszerű dolog - hála a mammográfiás vizsgálat terjedésének - mind gyakrabban lehet a műtéti beavatkozás során megmenteni a mellet.