Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)
1998-05-03 / 8. szám
4 SZEKSZÁRDI 1998. MÁJUS 3. 1998. május 1-3. Szeretettel várunk mindenkit a háromnapos rendezvényre, ahol az érdekes, izgalmas programok mellett a látogatók a TOLNATEJ Rt. gyümölcsös SZUNDI termékcsaládjának kóstolóján vehetnek részt május 2-án, szombaton 14 órától. Fesztiválés Vásárszervező Iroda Megtakarítás hőszigeteléssel A fűtés folyamatos drágulása, a zsebeket alaposan megterhelő áremelkedés országos viszonylatban is felvetette a hőszigetelési munkák központi támogatásának kérdését. így indult el 1997ben az az utólagos hőszigetelésre vonatkozó, úgynevezett TEK(természetes, egészséges, környezetbarát) program, mellyel 60 ezer forint vissza nem térítendő támogatáshoz lehel jutni. Idén is folytatódik az elsősorban a társasházakat előnyösen érintő program, melynek régiónkban a DRYMIX is részese lett. Erről kérdeztük Békéi Józsefet, a DRYMIX ügyvezetőjét. - A Völgység Takarékszövetkezetlel közösen indítottuk el- a hőszigetelési szándék megerősítésére - hosszabb távra tervezett, 24 hónapra szóló, maximum 400 ezer forintra vonatkozó, kedvezményes kamatú hitelakciónkat. Ennek az a lényege, hogy aki házát utólag kívánja liőszigeteltetni, az az említett takarékszövetkezettől - a hitelképesség megállapítása után - hitellevelet kap. Ezzel a hitellevéllel lehet a munka ellenértékét a DRYMIX Kft.-nél kifizetni. Cégünk segít a nyomtatványokat tekintve is, miután biztosítjuk a szükséges műszaki papírokat és a kölcsönigénylő lapot. Egyébként kezélési költség nincs, s induló öszszeg sem szükséges a belépéshez. S mint igazolt tényt mondhatom, hogy a hőszigetelés megtörténte után a hiteltörlesztéssel gyakorlatilag egyenes arányú a Időmegtakarítás. Személyesen vagy telefonon - ügyfeleink a Sárvíz utca 3. szám alatt, a volt TAÉV-telep mellett, valamint a 74/412-592-es telefonszámon érhetnek cl bennünket - természetesen részletesebb felvilágosítással is szolgálhatunk akciM ónkról. Az érdeklődőket kellemem környezetben szakemberek látják el a szükséges, a tevékenységünkre vonatkozó összes információval és tanáccsal. Az utólagos homlokzathőszigetelés egyébként bizonyítottan akár 30-40 százalékos, jelentős energia-megtakarítást is eredményezhet, nem beszélve a megszépült házról és a kellemes komfortérzésről. ENERGO BT. Fűtéstechnikai szaküzlet kis- és nagykereskedelem Ingyenes tervezés, szaktanácsadás. - komplett víz- és fűtésrendszerek - Grundfos, Wilo szivattyúk - DUNAFERR-Lux lapradiátorok, - Óceán, Termo öv, HŐTERM, Ariston kazánok, - villany- és gázbojlerek, - szerelvények nagy választékával és akciós árakkal várjuk kedves vásárlóinkat! 7100 Szekszárd, Rákóczi u. 42. Telefon/fax: 313-697. Színes és fekete-fehér tévék, videók javítása. Használt színes tévék, videómagnók értékesítése garanciával. Eliksz Bt. Szekszárd, Béri Balogh Ádám u. 33. Telefon: 414-141. AGROMIXGAZDABOLT 7100 Szekszárd, Szent László u. 6. A Skála mögötti parkolóban. Telefon fax: 74 311-873. Motoros kapálógép és fűnyíró akció árengedménnyel! KF-04 motoros kapa 3,7 LE TEKUMSEH 74,750 Ft 64,130 Ft KF-04 motoros kapa 4,5 LE BRIGGS 87.800 Ft 75.470 Ft MTD oldalkidobós fűnyíró 3,5 LE BRIGGS 43.350 Ft 33.750 Ft MTD fúgyújtós fűnyíró 4 LE BRIGGS 60.000 Ft 50.630 Ft MTD 800 Wfügyújtós fűnyíró 19.040 Ft 16.070 Ft EMOT-900 W-os fúgyújtós fűnyíró 18.400 Ft 15.530 Ft EMOT-1000 W-os fúgyújtós fűnyíró 22.400 Ft 18.900 Ft EMOT-1300 W-os fűgyűjtős fűnyíró 29.600 Ft 24.980 Ft EM0T-P0RT háti motoros permetező 87.800 Ft 67.500 Ft CIFARELLI háti motoros permetező 81.800 Ft 71.250 Ft EMOTfúszegélynyíró 6.100 Ft 4,500 Ft HS 400 elektromos sövényvágó 16.500 Ft 14.200 Ft Továbbá vetőmagok, növényvédő szerek, fóliák, mezőgazdasági szerszámok, átemelő búvárszivattyúk, metszőollók, ágvágó és sövényvágó ollók, szegek, zárak, vasalások, láncok, festékáruk és festőszerszámok nagy választékban. Várjuk kedves vásárlóinkat! Növényvédő szerek nagykereskedelmi áron a Kertészeti ABC-benü . Ön nagykereskedelmi áron vásárolhatja meg II következő szezontermékeket a meglévő készletek erejéig május 4-9. között. Bancol 50 WP 1 kg 2860 Ft Bancol 500 SC 1 literes rovarölő szer 2908 Ft Kombi alma, szóló, barack készítmények 616 Ft, 616 Ft, 638 Ft Vondozeb Plus 0,5 kg (peronoszpóra elleni gombaölő szer) 532 Ft Microthiol Speciál (lisztharmat elleni gombaölő szer) 1 kg 381 Ft Finale SL 0,2 dl perzselő hatású gyomirtó szer 717 Ft További aktuális ajánlatunk: Cseresznye és meggy moníliás betegsége ellen hatékony gombaölő szerek, őszibarack tafrinás levélfodrosodása elleni készítmények. Gyümölcsés szólőkultúrákra atka- és rovarölő szerek, Grünland tápoldatok 15% árengedménnyel! Florasca palánta- és virágföldek továbbra is akciós áronl Nyomott és szövött rovarhálók, növényhálók, Raschel árnyékolók. Légy-, szúnyog-, hangya-, csótány-, rágcsálóirtó szerek, csapdák, eszközök. A többiről győződjön meg személyesen! Kertészeti ABC Szekszárd, Piac tér. Telefon: 74/429-751. Nyitva: hétfő, kedd, csütörtök, péntek 8-16.30 óráig, szerda 7.30-16 óráig, szombat 7.30-12 óráig. FARMFORG KFT. - Társ a kertben!