Szekszárdi Vasárnap 1998 (8. évfolyam, 1-27. szám)
1998-04-19 / 7. szám
10 SZEKSZÁRDI 1998. ÁPRILIS 19. ^ Fiatalok a színpadon DIÁKNAPOK Az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola idén ismét megszervezte a diáknapokat. Április I5-én és !6-án színes programokkal várták az érdeklődőket a főiskola épületében. Bernáth Zoltán, a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) elnöke, a diáknapok egyik szervezője mondta el nekünk, hogy mi is történt a két nap leforgása alatt. - A szerdai napon indiai teaházat tekinthettek meg vendégeink, ahol a Calcutta Trió koncertje alatt valódi indiai teát szolgáltunk fel. Ezen a napon adott elő a főiskola hallgatóinak gitárzenekara három darabot Molnár Márta vezénylésével. Eközben az aulában Lőrincz József játékkiállítását, valamint az Avon cég termékbemutatóját láthatták az érdeklődők. Este a sörsátorban lépett fel a Ceremony, Pápai Gábor és csapata, valamint a Blues Factory. Csütörtöki programunk már délelőtt elkezdődött sporttal és filmklubbal. Délután az Oriflame mutatta be szépségápolási termékeit, majd harcművészeti bemutató, görög táncház és a blues-sarokban Jimmy Hendrix felvételei szórakoztatták a közönségünket. Este hírességeket láttunk vendégül, mint a LIart pour Lart csoportot, az Animál Cannibals-t, a Kimnovákot és a Juventus Rádió műsorvezetőit. A legfőbb célunk a Diáknapokkal egy igazán kellemes rendezvény megszervezése a fiatalok számára. Idén kevés a kulturális programunk, de jövőre szeretnénk emelni a komolyabb műsorok számát. A megnyitó napján a játékkiállítás igen nagy közkedveltségnek örvendett, a kiállított tárgyakkal nemcsak a kisgyerekek, de a főiskolások is odaadóan játszottak. Lőrincz József készségesen magyarázta a játékok lényegét. Tőle kérdeztük, hogy is lesz valakiből játékkészítő. - Gépészmérnökként végeztem, azonban több, mint tíz éve, amikor kicsik voltak a gyerekeim, kitaláltam néhány játékot a szórakoztatásukra. Később egyre több elképzelés alakult ki bennem és ma már teljesen ennek a szenvedélynek élek. Minden játékom fából van és ezzel azt szeretném kifejezésre juttatni, hogy a computer világában van alternatíva és egy természetes anyagból készült dolog is lehet olyan szórakoztató, mint a műanyag. Valójában nem könnyű újat mutatni ezen a területen, hiszen a játékoknak több ezer éves múltja van. Próbálom népszerűsíteni az ősi játékkultúrát, ugyanis ma tízből 7-8 gyerek nem tud malmozni. A képességfejlesztő játékaimat szeretném eljuttatni a pedagógusokhoz, hiszen ezek egyben taneszközök is. A szakmám legszebb része azonban az, amikor a tanfolyamaimon sérült gyerekek egészségesekkel játszanak és látom, mennyire tudja kiküszöbölni a játék a másságot. Valóban egészen felszabadultan és önfeledten játszottak egymással az idegenek is. Kialakult egy kellemes, barátias légkör, ami feldobta az egész rendezvényt. Elnézve a sok különböző embert, ahogy együtt játszanak nem nehéz rájönni, miért szentelte Lőrincz József a játéknak az életét. A. E. A Szekszárdi Diákszínpadot Komjáthy Máté, a lelkes középiskolás alapította idén januárban. Ez a feladat, még egy felnőttnek sem egyszerű, nemhogy egy fiatal diáknak. Máté azonban alapos munkát végzett és társai maximálisan meg vannak vele elégedve. Vele beszélgetünk arról, hogy is született meg a színtársulat. „Szekszárdon nem volt lehetőség elsajátítaszínészet alapjait, ezért elhatároztam, hogy megpróbálok összehozni egy csapatot. December közepén belevetettem magam a szervezésbe, plakátokat készítettem, hirdettem és egy hónap alatt öszszetoborzódott a banda. Természetesen bárki csatlakozhat hozzánk, mi mindenkit elfogadunk. Heti két alkalommal próbálunk három órát és remélhetőleg egy-másfél éven belül fel is tudunk lépni." A fiatal színészpalánták a tavaszi szünetben sem tétlenkedtek, háromnapos programot szerveztek maguknak. Pesti rendezőket hívtak meg, akik előadást tartottak látvány- és térszervezésből, valamint drámai szövegértelmezésből. A foglalkozások reggel kilenctől este hatig tartottak, majd a napokat különböző kulturális programok zárták, mint a délvidéki költők, írók felolvasó estje és Ferenczy Kovács János gitárkoncertje. A legtöbb időt Samu Attila töltötte az ifjú művészekkel. A rendezőt arról kérdeztük, mi a véleménye színészeinkről. „Nagyon tehetségesek, én nagy jövőt jósolok nekik. Sajnos Mátét, fiatal kora miatt nem mindenhol veszik komolyan, pedig rendkívül jó szervező. Két hónap alatt felkereste és meghívta a pesti vendégeket. A másik gond, hogy nincs pénze az egyesületnek, éppen csak annyi, amennyi fedezi a telefont, fénymásolást, terembért stb., ezért ezúton is kérek mindenkit, hogy amennyiben módjában áll, nyújtson támogatást a Fiatal Művészek Alapítvány javára. Azonban a diákszínpadot nem kell félteni, megragadnak minden lehetőséget, így nyerték el egy pályázaton a sötétvölgyi helybérletet is, ahol nyári tábort szeretnének szervezni. Ez is igazolja, hogy talpraesett bandáról van szó. Örülök, hogy velük dolgozhattam." A kellemesen eltöltött napok utolsó programja a színjátszótréning záróestje volt. Ekkor adták elő a fiatalok a „Most kezdődik a tánc" című tízperces darabjukat, ami nagy elismerést aratott, majd sor került Pápai Miklós szervezésében a ELŐFUTÁR csoport fiatal képzőművészeinek kiállítására, amely 18-ig megtekinthető a Babits Mihály Művelődési Házban. A kiállított alkotások itt meg is vásárolhatók. A kiállításmegnyitó után Ferenczy Kovács János gitárjátéka zárta az estét különböző szövegek felolvasásával meg-megszakítva. Eddig nem is lett volna probléma, ám egy négytagú nézőcsoport elkezdett halkan nevetni és „Samu úr", aki éppen egy művet olvasott fel, „megdorgálta" a közönséget. Ezzel el is üldözte a négy nézőt, azaz a népes közönség felét. Volt azonban, aki maradt és így nyilatkozott a záróestről: „A színpadi mű számomra olyan új volt, hogy már-már értelmetlennek hatott. De mégsem volt az. Csupán a kivitelezésen kell még csiszolni. A képek és a gitárszóló közben hallott versek, mint itt minden más elvontak, de kifejezőek voltak. Ha eléggé fl tudunk vonatkoztatni a realitásoktól, nagyon élvezetes egy ilyen este. Az előadók jól igazodtak a mű stílusához. Különösen igaz ez a gitárosra, akinek a játéka engem a legendás ELP együttesre emlékeztetett." (P. CS.) Úgy gondolom mindenképpen érdemes volt részt venni ezen a programon, hiszen csupa érdekes, új rendhagyó dolgot láthattunk. ASZÓDY ESZTER Szociális: hétfő 15-18 óráig Szociális Törvény alapján, elsősorban Szekszárd és a környék településeinek helyi rendeleteiben szabályozott pénzügyi, természetbeni és intézményi szolgáltatásokra, azok mértékére és elérhetőségi módjára vonatkozik. Tinédzserügyelet: kedd 17-18 óráig Egészségügyi problémák megoldása, fogamzásgátlással kapcsolatos tanácsok. Mentálhigiénés: csütörtök 17-18 óráig Nyíltan, névtelenül... a bajbajutottaknak. Egyéni lélekvédő és krízisintervenciós segítő szolgálat. Ifjúsági lelkitanácsadó. Drogprevenciós:igény szerint Tájékoztatás a drogok káros hatásairól, a megelőzés módjairól, a fogyasztás „csapdáirólö, elérhető rehabilitációs intézetekről, tanácsadó helyekről. Diák- és gyermekjogi:igény szerint Irodánk segít kapcsolatot teremteni a Pedagógiai Intézet Diáktanácsadó Szolgálatának jogászával, akit megkereshettek minden diákjogi, gyermeki jogokkal kapcsolatos, iskolai- és tanügyi jogi kérdéssel, illetve panasszal. D-pont diáktanácsadó szolgálat: naponta 15-18 óráig