Szekszárdi Vasárnap 1997 (7. évfolyam, 1-22. szám)
1997-02-16 / 3. szám
1997. FEBRUÁR 16. , SZEKSZÁRDI VASARNAP -V 9 Apróhirdetések Öt évvel ezelőtt, 1992. február 16-án megjelent lapszámunkban több önkormányzati döntésről is beszámoltunk. A 2. oldalon A városházán történt című írásban a Panoráma mozira vonatkozó pályázatról kapunk híradást. „A Panoráma mozi üzemeltetésére kiirt pályázat elbirálásákor a kulturális és a gazdasági bizottság hozott döntést. Mindkét bizottság a két pályázó közül az Intercom pályázatát támogatta, fogadta el. A szocialista frakció azonban aggálylyal fordult a polgármesterhez, kétségesnek látva a döntés hatását a város érdekeire. Álláspontjuk szerint a Babits Mihály Művelődési Ház pályázatát kellett volna preferálni. A kérdésről a következő ülésén dönt a képviselő-testület. Remélhetően immár utoljára és eredménnyel." Mint ismeretes, a kérdés véglegesen eldőlt, az Intercom - és az amerikai filmek -javára... Ugyancsak a 2. oldalon található írás a Volán ártarifáiról folyó képviselő-testületi alkuról. Kis Pál István így össze. gezte véleményét. f „Van abban valami nemtelen, ahogyan alkura kényszerül a képviselő-testület egy-egy szolgáltatás árának kérdésében az egyetlen - monopolhelyzetben lévő - szolgáltatóval. Pozícióit csak rontja, ha a központi irányítás maradványai korlátozzák megállapodásainak érvényét. Érdemes lenne az illetékes minisztériumnak végiggondolnia egy normatív fejkvóta rendszerű támogatás bevezetését, amely lehetővé tenné, hogy az érdekeltek biztonsággal kalkuláljanak és ne legyenek kitéve e kínos - mondjuk ki, megalázó - procedúrának." • • Ot éve írtuk Az 5. oldalon a Privatizációs fájdalmak az Afitnál című interjúban Grünfelder Károly igazgató nyilatkozott a cég terveiről. „- Számol-e újabb leépítésekkel? - Remélem, hogy így már meg tudunk élni. Ezért kezdtük el az új autók értékesítését, szerződtünk a Suzuki gyárral, az Oltcitot vezérképviselet formájában árusítjuk. Területtől és felesleges épülettől szeretnénk megválni és az épület magjában berendezkedni. Már készek a tervek, hogy a Suzuki-szalont házon belül kialakítsuk és egy igényes eladótér mellett egy kávézót is nyithassunk." Bal felső sarok című jegyzetében a 12. oldalon Bálint György örömmel állapítja meg, hogy a városatyák 1992ben 7 millió forinttal többet adnak a sportmozgalomnak, mint 1991-ben. Ám az elosztás szempontjai a cikkíró szerint még hagynak maguk után némi kívánnivalót. „Etjén többet az, aki saját téglából építkezik, mint aki másokból él. Mert ez utóbbi az abszolút eredményesség összevetésében úgy is leveszi a „sápot". Maradva az egyéni sportágaknál: legyen lényeges különbség az eredménytelenségét különböző jelvényekkel, pontokkal - mennyiségi mutatókkal palástoló és a magyar bajnokokat helyezetteket nevelő szakosztályok között. Legyen meg már végre a jól látható kontúrvonal az él- és a langyos versenysport között!" A 13. oldalon Ordas Iván Illyés Gyula 1975-76-ban papírra vetett naplójegyzeteiből ad összeállítást. Illyés saját kortársai közül több személyt is megemlít naplójában. Köztük van Csányi László is. „Irótársakkal kapcsolatos érzelmeket csak Németh László esetében árul el. Ami persze nem gátolta abban, hogy például Féja Géza születésnapjára, hosszú rábeszélés és keserves nekiveselkedés után megemlékezést ne írjon, persze kitűnően. Szülő vármegyéje gyerekkori viszszaemlékezéseinek formájában szerepel, mint máshol is annyiszor. A máig itt élők közül Csányi László kap egyetlen alkalommal egymondatnyi dicséretet, ami őszinte lehetett, mert Illyés aligha mutogatta naplójegyzeteit a tőle távol élő kollégáknak. " Ugyancsak Ordas Iván „helyesbíti" önmagát a 16. oldalon, bár a helyreigazítás nem sajtóhiba vagy ténybeli tévedés miatt történt. Egészen más miatt..." „Amikor a legutóbbi számunkban megjelent nSzekszárdi rekord« című kis írásunkat papírra vetettük, még valóban helytálló volt az a közlés, hogy a BajcsyZsilinszky úton a fasorban, a patakparttólnem messzire lévő újságárus bódé ablaküvegét az idei évben még csak egyszer zúzták szét vandál kezek. Az események azonban előttünk jártak. Azóta újabb ablakbetörés történt. Ezúttal februárban..." Szekszárd, Mocfa csárda fölött 2500 m 2 földterület, szőlő - gyümölcsös - szántó megosztva is, Bátaszéken családi ház vállalkozásra alkalmas műhelyekkel eladó. Érdeklődni: 17.00 óra után a 74/318-486-os számon. * Szórólapok, reklámanyagok terjesztését már 2 Ft/db-tól vállaljuk Szekszárdon és környékén. Terminal Bt. Tel.: 74/313-639. * AUTÓVILLAMOSSÁG, Palkó Tamás, autóvillamossági mester. Szekszárd, Tartsay V. u. 19. Tel.: 74/410-638. Fitness aerobik a sportcsarnokban. Péntek kivételével, hétköznapokon 18-19 óráig. Az órákat vezeti: Huszár Krisztina. Telefon/fax: 74/316-027, 06-30/569-514. * Herpai Zoltán Munkácsy-díjas alkotó grafikái eladók. Ugyanitt erkélyajtó, új fiirdőszobaajtó árengedménnyel megvásárolható. Érdeklődni: 18 óra után a 410-893-as telefonszámon. * Tolnán ipari árammal, gázfűtéssel, telefonnal ellátott, tetőtér-beépítéses, jó állapotban lévő kertes családi ház eladó. Érd.: a 74/443-716-os telefonszáI—/ épésről lépésre cuppanva kapja el az ember lábbelijét a sár. Vigyázva lépeget a tömeg, mindenki várja, hogy beérjen a szekszárdi vásártér betonos útjaira. A sportcsarnok felől érkezők nem is hallják a "sáros út két oldalán kipakolt portékák árusainak hangját, pedig azok •igyekeznek mindenki figyelmébe ajánlani a népviseletet, a használt cipőt vagy éppen a kukászacskót. A Jobbra hajts és balra előzz!" rendben közlekedő gyalogosok dohognak, amikor valaki nem tartja be az Íratlan szabályt, s még akkor sem belátók, amikor a kisgyerekes család igyekszik a vásári cukorka vásárlása után beigazodni a sorba. De végre vége a sártengernek, amire valaki viccesen azt mondta: „Legalább olvad, úgyhogy itt a tavasz". Rendben menetelünk a hatalmas sátrak között. Rengeteg zokni, meg harisnyanadrág, sokan ruhákat, mellényeket, kabátokat árulnak. A holmik általában nem túl igényesek, ám az árukat azért megkérik. Ráadásul mindenütt Vasárnapi vásár hétköznapi felhozatal pontosan egyformán, mintha öszszebeszéltek volna a kereskedők. Ugyanez vonatkozik nagyjából a választékra is. Az embernek az az érzése támad, hogy így tél végén nem igazi a vásár. A kereskedők sem számítanak komolyabb forgalomra, a sátrak között sétálók is csak programnak szánják a szétnézést. Ha valaki megáll az alkalmi áruda előtt, nyomban megkérdik tőle: - Mit parancsol? Segíthetek? - Köszönöm, csak nézgelődöm - hangzik a zavart válasz, s máris továbbáll a szemlélődő. Kisebb társaság állja el az utat. Arról beszélgetnek, hogy amikor ágyneműt kerestek, az nem volt, most meg... Hát persze, Murphy törvénye a vásárokra is igaz, mert pont az nem kapható, amit az ember venni szeretne. Egy asszony a földön sorakozó apró kristálypoharakat nézegeti. Az árus megpróbálja rábeszélni, mondván, hogy két hét múlva jóval drágább lesz, hát most ragadja meg az alkalmat. Sőt, ha megveszi a hatot, ráadásképp egy kis vekkert is kap mellé. A finom falatokat és az italokat kínálók bódéi körül sincs nagyobb nyüzsgés, sem hangzavar, bár úgy tűnik, a vasárnapi vásár forgalmának nagy része ott bonyolódik. Igaz, az édességet árulók is adnak el valamennyi krumplicukrot, törökmézet, mert a gyerekek kiharcolják szüleiktől a vásárfiát. Innen-onnan halk zene hallatszik... nem bömböltetik úgy a masinájukat, mint nyáron. Olykor viszont nagy hangerővel szól a hangosbemondó sebességváltót vagy kiskutyákat kínálva. Arrább a „piros parit" reklámozza éneklő hangon egy fiatalember, szomszédja „zöld uborkát" kontráz rá. Összenéznek, jót.nevetnek. Mégis vidám ez a vásár, gondolom magamban lelkesedés nélkül, s eszembe jut, hogy venni kéne egy konzervnyitót, mert a régi tönkrement. Az eladóval egyszerre kapjuk a fejünket a hangoskodás irányába, ahol pillanatokon belül kisebb tömeg alakult. Egy nő vásárolt zoknikat a külföldi árustól, aki ötezres helyett ezresből adott vissza. Két férfi az asszony igaza mellett kardoskodik, az árus látszólag nem törődik velük, nem is vitatkozik. Szerencsére éppen akkor sétál arra két rendőr, akik az egész perpatvarból nem is észleltek semmit. Legfeljebb az eladó hangját hallották: „Oké, oké..." I lyen volt a múlt vasárnapi szekszárdi vásár. Talán a következő forgalmasabb lesz. Bár ilyenkor, az adóbefizetések idején nem lesz több pénzük az embereknek. - vhm -