Szekszárdi Vasárnap 1997 (7. évfolyam, 1-22. szám)

1997-11-16 / 20. szám

1997. NOVEMBER 30. , SZEKSZÁRDI VASA RNAP 13 Sport Laurencz szekszárdi küldetése Az ex-szövetségi kapitánnyal, a magyar női kézilabdázásban „korszakalkotó" Laurencz Lászlóval erősítette meg a szakmai vezetést a Ferropatent-Lazúr Szekszárd SE. A magyar válogatottat előbb a világbajnoki ezüstig, majd az olimpiai bronzig vezénylő mestert a hivatalos indoklás szerint nem Tabajdi Ferenc vezetőedző feletteseként foglalkoztatják a klubnál - vele mellérendeltségi viszonyban lesz -, hanem a szekszárdi kézilabda imázsáért, annak felvirágoztatásáért dolgozik elsősorban. A titulus a magyar gyakorlatban eddig igazándiból be nem vált szaktanácsadó. Ezért aztán a köz véleménye a »

"kebb és a tágabb környezetben is odalmaskodó. Nálunk ugyanis az esetek nagy többségében szaktanácsadónak akkor szerződtettek valakit, amikor „égett a ház", amikor nem volt kellő jogi alap az edző úgymond sima (sok százezer avagy millió elbukása nélküli) menesztéséhez, de még az erkölcs abroszán is foltot ejtettek volna, ha a szakmai munkáért első számú felelőst csak egyszerűen menesztik, mert valahol a tréner megátalkodott ellenségei is sejtették, tudták: a helyzetért nemcsak az edző a felelős. így a szaktanácsadó megjelenése egyúttal az edző lefejezését is jelentette, a konstruktivitásnak, az együttműködésnek nem volt esélye. Szekszárdon azért más az alaphelyzet, s ebből kell kiindulnunk. Nincsenek égető gondok, a csapat időarányosan a céljának megfelel. Noha a szurkolók egy bizonyos része elégedetlen, Tabajdi úgymond a meccseken való közreműködésével, nyakába varrják az elmaradt pontokat, bizonyos győzelemmel kecsegtető vereségeket, a döntetlenre hozott halasi meccset, de egyfajta maximaiizmusra való törekvés alapján sem kerülhetett még az elnökségi ülésen hamleti (Lenni vagy nem lenni?) drámaisággal a bajnokság még ezen korai periódusában az edzői kérdés. Sokkal inkább az, hogy a klubnak nem is a jelen, hanem a jövő szempontjából szüksége lenne egy olyan nagy tekintélyű szakemberre, aki nem elsősorban klasszikus edzői feladatokat lát el (azt is, ha erre van szükség), hanem a menedzserkedés valódi kritériumainak is képes megfelelni, aki esetleg a mai lehetőségeinél nagyobb perspektívát nyit a szekszárdi női kézilabda számára. Laurencz mint kőkemény, következetes, megalkuvást nem ismerő tréner jelenik meg a közgondolkodásban, de birtokában van azoknak a pluszerényeknek, amelyek új, komplex funkciójában is nagy formátumúvá tehetik őt. Vele beszélgetve, érzem a belső motivációt erre. Laurencz neve, munkássága, hovatovább életműve akár szponzorszerzés, -megtartás esetében is adu ász lehet, Laurencz neve számíthat egy majdani sztárigazolásnál is. De Laurencz meglátásaira, véleményére szükség van a napi munkában, kényes avagy kemény kérdések, szakmai természetű problémák objektív megítélésekor. Kell valaki - mit valaki: nem akárki aki közvetít, véleményez, állást foglal, amikor a szakemberek nélküli elnökségnek a csapatról, sorsokról, egzisztenciákról kell döntenie, hovatovább az edző ténykedéséről kell véleményt mondania. Ehhez olyan egyenes gerinc kell, amilyen az igazság kimondásában mindig tántoríthatatlan exkapitánynak van. Laurencz érkezése stratégiai jellegű, s ennek alárendeltségében jelentkezhetnek bizonyos „taktikai feladatok". A sors furcsaságának is felfoghatjuk, hogy éppen bizonyos konkrét taktikai feladatok megoldásában való segédkezés szükségessége tette, tehette napirenddé az éppen szabad és megnyerhető trénert..., hogy aztán majd stratégiai tényezővé váljék. Mert a nem szakmai elnökségre, a névben gondolkodó befolyásos szponzorokra hathatott az a hol nyílt, hol burkolt Tabajdi-ellenes kampány, amelyet az átlagszurkolónál távolabb látó, úgynevezett hőskorszaki szekszárdi kézilabdások fogalmaztak meg, nem mindig kulturált stílusban. Szóval, ha egy Fradinál indirekt módon tényező lehetett a publikum az edzőkérdésben, akkor Szekszárdon, ahol országosan kiemelkedő az érdeklődés, a nézőszám a sportág női szakágában, ott a döntéshozók „tudattalattijában" jelen van a közhangulat. Nem tüntetik ők fel megfellebbezhetetlen szakmai igazságként az elégedetlenkedő szurkolók vélt vagy valós meglátásait (a jövőben éppen Laurencz lehet az, aki eldöntheti: vélt vagy valós a lelátóijajveszékelés), csak éppen elbizonytalanodtak tőlük. Miközben az elnök Horváth Ferenc rá jellemző módon „bedobta" a helyzetben megoldást kínáló ötletét... Amihez Tabajdi toleranciája, hideg feje is kellett, aki nem ragad le az eddigi önállósága esetleges korlátozása, annak a majdani gyakorlatban való működésénél, hanem azt „olvassa ki" a döntésből, ami őt többé, jobbá teheti mint edzőt. Amiből valamikor az edzői pályáján - az is lehet, hogy még itt Szekszárdon - kamatoztathat. Ö maga mondta ki: egy percig sem csinálná tovább, ha nem Laurencznek hívnák az illetőt. Ez a mondat szinte garancia az ő részéről a súrlódásmentes együttműködésre. Laurencz pedig általa respektált partnert és nem beosztott edzőt lát a kollégában. Kérdésemre azonnal cáfol: itt nem arról a szaktanácsadóskodásról van szó - minden kérdésben ő döntött -, mint annak idején Dunaújvárosban történt. Persze, hogy a padra is leül: jelzésértékű... BÁLINT GYÖRGY N

oha még hátravan az év világversenyei közül az ausztráliai triatlon-világbaj^fckság - benne szekszárdi résztvevőkkel -, de nagy a valószínűsége annak, hogy egyéni világbajnoka csak egy lesz ebben az esztendőben a szekszárdi, hovatovább megyei sportéletnek. Hudanik Antal, civilben az egyes számú általános iskola karbantartója, ugyanis a rádióamatőrök között változatlanul „profi": két évvel ezelőtti, Siófokon szerzett világbajnoki címét ugyanis Bulgáriában megvédte. Aki technikai sportága specifikuma okán nem győz magyarázni a felőle, eredményei felől érdeklődőknek, hogy miben is a legjobb immáron két éve a földkerekségen. - A rádiózás gyakorlati versenyszámairól van szó, amely legjobban hasonlít a közvélemény számára is ismert,nyílt kommunikációs rádióamatőrködéshez. Vagyis alkalmazzuk a rádiózás tapasztalaHudanik, a kétszeres világbajnok Profi tudás a rádióamatőrök között tait. Az elméleti ettől távol van. Ez számomra eléggé monoton, így ezekben a versenyszámokban nincsenek is sikereim, de felettébb respektálom azokat, akiknek ehhez van türelmük és sikeresek is. - Akkor nézzük, mi van a gyakorlatban? - Alapvetően kétféle feladat van. Az első az az, amikor úgymond egy morzejelet kell felfognod és a gyors válaszadással értelmezni. A reakciógyorsaságon van a hangsúly. Ennél a versenyszámnál még nincs olyan behozhatatlanul nagy különbség egy világbajnoki mezőnyben, s aztán jön a vízválasztó, amikor is egyszerre több morzejel érkezik villámgyorsan a számítógépek segítségével. Hogy az átlagember számára érzékeltessem is, miről van szó: olyat tessék elképzelni, amikor egy teremben egyszerre, egy időben sokan beszélnek, s ebből kell egy ember beszédét megfejteni. - 5 ebben a számban a szekszárdi Hudanik Antal már lerázta magáról az üldözőmezőnyt. - Egy kivételével. A két évvel ezelőtt is riválisomnak számító belorusz versenyző most is jött velem rendesen, de végül is én győztem, mert hatvanegyezer pontot gyűjtöttem, ő pedig ötvennyolc ezret. - Melyik világbajnoki címedet értékeled többre? - Ez utóbbit, mert erősebb mezőny volt, mint '95-ben Siófokon, nagyobb tudású, tapasztalatú versenyzők voltak jelen ezúttal. - Mint gyakorlati morzésnek, túl a világbajnoki sikereken, mi volt az immáron több évtizedes pályafutásod katartikus élménye? - Talán az az eset, amikor valahonnét az Indiai-óceán tájékáról egy műszaki katonai bázisról vettem és adtam tovább egy komputerizált rendszerről érkező jeleket. Fantasztikus gyorsaságot igényelt, s „Bírod még, öcsi?" stílusban jöttek, záporoztak a megoldandó feladatok, és álltam elébe. Amivel bizonyítottam, hogy nem csupán a számítógép, vagy a morzebillentyű milyensége a lényeges, hanem ebben legalább annyira, ha nem jobban az ember is benne van - jegyezte meg a rá jellemző szerénységgel a rádióamatőrözés, a „gyorstávírászat professzionalistája", akivel az év vége közeledtével különböző díjkiosztók alkalmából biztosan találkozunk még.