Szekszárdi Vasárnap 1997 (7. évfolyam, 1-22. szám)

1997-10-19 / 18. szám

, szekszárdi . 1997. OKTÓBER 19. VASARNAP Budai János, Magyarország nagykövete fogadta a szekszárdiakat V. Ganszler Beáta goztak. Folyamatosan fáradtak. Na, ez most úgy hangzik, mintha panaszkodna az ember. Pihenésre ugyan nem jutott idő, de az energia végül is pontosan a hazatérésig kitartott. A közbenső időben közel ezer versenyzővel vetekedtek. Busmanokkal, ausztrálokkal, olaszokkal, kenyaiakkal, szlovákokkal, gaboniakkal. Ha jól meggondoljuk, nem is lehetett olyan nehéz két első, egy második helyezéssel, három arany- és két ezüstdiplomával megelőzni kilencszáz- valahány kollégát. A babérokból Szabó József, Szabó László és Barta Zalán trió Bartina zenekar néven kapott egy-egy levelet: az egyik aranydiploma és a második helyezés lett az övék. •

A tánccsoport fergeteges sikerét Ián a tradicionális folkénelés múlta felül. Különösen a kenyaiakat bűvölték el a magyar pacsirták. A színpadról lelépve együtt folytatták a dalolást. Közös gyökerek jelszóval egymás kedvencei lettek. A szlovák Klinka csoporttal is hasonló jó volt a viszony. Harsány Jó reggelt!-tel köszönötték mindennap a magyarokat. Ha pedig úgy hozta a szükség, fiaink-lányaink istápolták a szlovák gyerekeket. Nem lenne jó diplomata Biczó úr, mert egy csöppet szalonképtelen szófordulattal - „Francba a háborúsággal!" - tett hitet a békés egymás mellett élésre. S a sírva átegyütt nézték a vadállatokat. A Szivárvány Idegenforgalmi központban kis traktorokkal járták körül a felhúzott zulu és búr falut, a feketék (volt és még mindig létező) lakhelyét prezentáló bódévárost, törzsi táncokat tanultak. Fájdalom, de elérkezett a hazaindulás napja is. A már dicsért dél-afrikai szervezésnek köszönhetően épphogy elérték a repülőgépet. A házigazdák most is kedvesek voltak. A mosoly akkor sem hervadt le az arcukról, amikor közölték, Mr. Biczó nem biztos, hogy felfér a gépre. De felfért. így mindent összevetve a vendéglátóknak lett igazuk: ne addódj, légy vidám! Szekszárdon, ki tudja miért, a szülők megint csak könnyes mosollyal fogadták a csimotákat. Azért a léggömbök jelezték: örömkönny az a sós víz a szemek sarkában. Suttyomban végigtapogatták az utódokat, minden tagjuk épségben van-e. Pihenőnapot kaptak a profi amatőrök. Mostantól lehet feldolgozni az élményeket, visszakívánkozni a harmincfokos melegbe, szem előtt lebegtetni a lebukó nap pirosát, a kézfogásokat, nevetéseket, sírásokat. Újraélni az összetartozást, Afrikát. És ki lehet törölni egy szót a szótárból. Mit is? Ja, igen. Mostantól nincs LEHETETLEN. Helybeli vendéglátók társaságában vett díjak mellett talán ez volt a gyerekek legnagyobb élménye és rádöbbenése: színes a világ, s egymás mellett jól megél minden nemzet. Az összetartozást pedig roppant mód erősíti a zene, érthetővé teszi az érzésekre lefordított idegen szavakat. Az utolsó napokban szabadprogramokra is futotta az időből. A magyar nagykövet Pretoriában hét gyermeket és három nevelőt fogadott. Szóban és levélben is kifejezte elismerését. - Szerinte is kitűnően képviselte a „Janosh schooP-ként emlegetett szekszárdi művészeti csoport kis hazánkat, a magyar kultúrát. Johannesburgba már az egész csapat látogatott el az Afrika Múzeumba. Pillensburg-ba, a térség legszebb Vadasparkjában is