Szekszárdi Vasárnap 1997 (7. évfolyam, 1-22. szám)
1997-10-05 / 17. szám
15 1997. OKTÓBER 19. , SZEKSZÁRDI VASARNAP Rockfesztivál harmadszor Bizony már jó néhány hete koptatjuk az iskolapadokat, kész szerencse, hogy mindig akad egy igazi buli, ami ha rövid időre is, de - kizökkent bennünket a tanulással töltött hétköznapok unalmából. Lehet, hogy csak én vagyok konzervatív gondolkodású, de nálam a buli nem egyenlő egy lézerfényes, stroboszkópos, „szeletelős" techno partival. Nem tudok beindulni a kereskedelmi tévé- és rádióadók tucatmuzsikájára, a számígó^fcp által kreált ütemek virtuális valósága ^Kn az én világom. Szerintem az igazi zene legyen élő, a zenészek valóságosak, a billentyűzet helyett pedig a húroké és az erősítőké legyen a főszerep. A bulin a közönség őrjöngjön és táncoljon, de ne valamilyen pörgetőszer hatására, hanem kizárólag a basszus ritmusát követve. Esetenként egy pohár szíverősítő még megengedett. Az meg külön élvezet, ha az ember ismeri a színpadon mozgolódó figurákat. Akkor aztán lehet felkiabálni frappánsakat, lehet dalokat kérni, sőt még az is elképzelhető, hogy az igazi haverok a színpadra is felengednek, hogy megtudjuk, milyen is az, ha a reflektorok miatt az orrunk hegyéig sem látunk. Az egyetlen hátulütője a dolognak, hogy elveszik a tömegben rejlő arctalanság és névtelenség. Konklúzió: nem lehet szabadon és hangosan negatív kritikát mondani, hiszen milyen is az, hogy egyik este beszólsz valamit, másnap meg együtt mentek a közértbe bevásárolni. De ennyit talán kibírunk. Szóval Szekszárd éppen csak akkora város, hogy egy olyan koncerten, ahol a helyi zenekarok lépnek fel, garantáltan minden jelenlévő ismer valakit: a gitárost, a dobost, az énekest vagy legrosszabb esetben az egyik hangosítót. Tehát a lényeg: október 18-án lesz egy buli, amely az összes fent említett kritériumnak megfelel. A Harlemben immáron harmadszor - akkor ez most tradíció?! - fogják megrendezni a szekszárdi zenekarok fesztiválját. Fellép mindenki, aki számol vagy számít. Régiek (Blues Factory, Prosectura, Sündörgés, Gázló és az Ólommadarak), újabbak (Hanyatthomlok, Fürgerókalábak), legújabb (Murphy) és újra régiek (Danger, Nesztelen Csiga, azaz a volt Irodalmi Olvasókör). Az egy híján tíz fellépő mellett lesz még rockdiszkó, tombola a jegy mellé (ami igazán barátságos, 350 forint elővételben), férfifelsőtest szépségverseny, fiúk, lányok, ingyen sör. Ez utóbbi nem igaz, de a többi garantált... FZA Égzengés, földrengés, Sündörgés V a annak filmek, amelyek utolsó képkockái után úgy áll fel az ember, hogy biztosan tudja: ez sem marad folytatás nélkül. Na, üyen volt a Jurassic Park. Hiszen emlékezzünk csak, ott mi is történt. A pozitív hősök (jó-férfi, jó-nő, jó-nagypapa, jó-gyerekek) hiánytalanul megmenekültek, ám a rosszak sem pusztultak el, egyszerűen ottmaradtak a szigeten. Elmaradt a nagy leszámolás is, s szerelmesek nem ölelhették meg egymást a lemenő nap fényében. (Igazából nem vagyok biztos benne: voltak ebben • Imben szerelmesek?) is még ez sem elég, mert hát a legvégén felnyílt tojásokat látunk, bizonyítandó, hogy a tudomány sem mindenható. Ugyanis előzőleg valami szemüveges, fehér köpenyes megmagyarázta, hogy a dinoszauruszok nem élhetnek a gondozók táplálékmixe nélkül. Aztán lám, mégis. Mindegy, a dramaturgiai következetesség amúgy sem a hollywoodi szuperprodukciók jellemzője. Ez mind szép és jó, de arról a folytatás alapját adó tényezőről sem illene megfeledkezni, amelyik valójában a legfontosabb és a legnyilvánvalóbb is: a film rengeteg pénzt hozott. Nemcsak azért, mert sokan látták, ez ugyanis a legkisebb öszszetevő. A nagyobb kasszát a bóvlikínálat hozta: sapkák, pólók, bábuk, poharak, plüssdinók. A két legvadabb hajtás természetesen hozzánk, magyarokhoz fűződik. Dino gumicukorka és Tipi Tapi Dino gyereklemez, a Dolly Roll együttes előadásában. Alulmúlhatatlan. Nyilvánvaló volt tehát, hogy visszajönnek, a kérdés csak az, hogy mikor. Hát most, 1997-ben. Az amerikai bemutatót a szokásos csúcsdöngetések kísérték. A legtöbb számítógépes animáció, a legnagyobb bevétel, a legtöbb néző az első héten. Hát, arról nincs adatom, hogy Szekszárdon mennyien látták, az azonban biztos, hogy jegyeket csak elővételben lehetett venni, és ez azért jelent valaAz elveszett világ mit. Az alkotók nem akartak beállni a sorba, mely szerint felesleges új címen gondolkodni, azt majd úgyis megteszik a magyar fordítók (lásd: Die Hard, Alién), nem biggyesztettek egy szimpla kettest a már bevált után. Inkább valami egészen újat találtak ki: Elveszett világ lett a cím, a Jurassic Park felirat pedig eggyel lejjebb szorult. Arra mondjuk nagyon kíváncsi vagyok, ki jegyzi meg az első címet. Kétségeimet alátámasztandó, a Panoráma mozi homlokzatán is egyszerűen csak Jurassic Park olvasható. Valószínű, hogy egyszerűen csak előkeresték és leporolták a négy évvel ezelőtti vásznat. De téijünk vissza az alkotókhoz. Minden a régi, tiszta dézsávü: a forgatókönyvíró Michael Cricton, a rendező Steven Spielberg. Mintha Csank Jánost hallanám: nyerő csapaton ne változtass. Ők jegyezték ugyanis az első részt is. Két húzónév, bár nem hiszem, hogy valaki miattuk nézné meg a filmet. Ugye mindenki érti, miről beszélek: minden (minden!) néző csak egyvalamire kíváncsi. A dinoszauruszokra. Azaz a számítógépes trükkökre. Na, és itt kezdődnek a gondok. Mert van itt egy film, amely már „megjelenése előtt aranylemez", a siker meg annyira biztos, mint az, hogy Helene visszanyeri a szeme világát. így a rendezőben, a színészekben, a forgatókönyvíróban óhatatlanul felmerül a kérdés: akkor minek gürcöljek, minek törekedjek igényes munkára? Az animációk készítői viszik a hátukon az egész stábot, az egész filmet, ez a nagy helyzet. Aztán majd kapnak valamilyen mellék-Oscart, csak hogy helyreálljon a világ egyensúlya. A dinók egyébként a szokásosak, persze mindig sötétben mutatják őket, mert hát azért mégsem annyira tökéletes a rendszer. Az első részről olvastam, hogy összesen tizenegy-néhány percig láthatók a dinoszauruszok. Azt hiszem, ez a szám mostanra sem nőtt olyan sokkal, hogy igazán említést érdemelne. Nekünk, nézőknek viszont az egész filmet (kábé százhúsz percet) végig kell ülnünk, így az élmények az egész filmről vannak, nem pedig ezekről a kiemelt részekről. Tekintsünk most el a szokásos ajnározástól, hogy igen, maga a film nem nagy eresztés, de azok a trükkök, de azok az animációk! Ezt már éppen elégszer halhattuk az első rész kapcsán. Elég volt ezekből a tiszteletkörökből, forduljunk most kizárólag a filmhez. Az ugyanis rettenetesen gyenge. Ha nem tudnám, hogy ezen írás megjelenésekor a fél város már látta, biztosan az lenne a cikk címe: Meg ne nézd! Két óriási gond van - meg sok ezer kicsi - az egész film kiszámítható és közhelyes. Kezdjük a kiszámíthatósággal. Esküszöm, óramű pontossággal érkeznek a brutális jelenetek. Pontosan lehet tudni, mikor fognak valakit a nyílt színen széttépni, mikor találnak elveszett végtagokat, mikor folyik a patakban is vér. Ha csak egyetlenegy új ötlet lett volna - bár elismerem, a brutalitás terén nem nagyon lehet új dolgokat kitalálni. Esetleg Szenes Andrea dumcsizhatna az egy T-Rex szülővel a gyermeknevelés nehézségeiről, vagy Friderikusz másként beszélgetne egy raptorral. Mindegy, nem akarok ötleteket adni, de ez így borzasztó szegényes és unalmas. Az úgynevezett „megijedős" jeleneteket már nem is említem, annyira nem sikerültek, hogy az már önmagában is csúcs. Kábé annyira váratlanok, mint a reklámok a Híradó után. Aztán a közhelyparádé. Ebben majdnem csúcsokat dönt. Felsorolok néhányat: remegő víztükör, mikor érkezik a gonosz. Táblaösszetörés, hullajelöltek nyűt színi halála. Kislány, kis T-Rex, kiskutya. Mondjuk ez utóbbi elég rútul végzi, de mindegy. King Kong hajazás, de mégcsak nem is bújtatva (hajó, városrombolás stb.). A legneccesebb azonban a jó-férfi frappánsnak szánt mondatai, amelyek egy az egyben tükrözik a film gyengéit: annyira hiteltelen, hogy majdnem leesik a vászonról. Annyira rossz a film, hogy inkább leírom a végét, nehogy valaki még megnézze. King Kong jelenetek után autós üldözés, T-Rex üldözi a jó-nőt és a jóférfit. Azok becsalják a csapdába, ahol már ott az élő csali, aki mellesleg a rosszférfi. A félig-rossz, félig-jó már előbb letette a fegyvert, örökre. Szóval csapda becsukva, rossz-férfi széttépve, rossz-dinoszaurusz bezárva. (Nem vagyok egészen biztos benne, de azt hiszem, a forgatókönyvíró egyszerűen nem meri elpusztítani a T-Rexet, sőt, néha még mintha szeretné is - gondoljunk az első részre, ahol kedvenc dinoszauruszunk a megmentő szerepében is tündökölt. Talán ez volt a kis Michael Cricnton jele az óvodában, nem tudom). V, isszatérve a filmhez: jó-férfi és jónő megmenekül, kislány tévét néz. A tévében éppen arról beszél jó-nagyapa, hogy a másik család, a T-Rex família ezentúl boldogan élhet a szigeten, mert most már minden szép és jó lesz, visszaáll a természet rendje, nyugalom, békés egymás mellett élés, ilyenek. Slusszpoénnak feltűnik egy szárnyas élőlény is. Ö természetesen a következő rész hírnöke, nem kell megmagyarázni, hogy miért. Száradjon le a kezem, ha arra a filmre is veszek jegyet. DJZolk a
