Szekszárdi Vasárnap 1997 (7. évfolyam, 1-22. szám)

1997-09-07 / 15. szám

1997. SZEPTEMBER 7. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 15 Most pedig következzen néhány megszívlelendő bölcsesség, melyek jó szolgálatot tehetnek így tanévkezdés táján. Diák Murphy FELELETELKERÜLESI ALAPTÖRVÉNY Ha a tanár azt keresi, hogy ki feleljen: 1. Szedd össze magad, nézz értelmesen, •

tegyél úgy mintha készültél volna! lyománya: Mint tudjuk, a tanár igen jóindulatú, így sosem felelteti azt, akiről tudja, hogy készült. 2. Tartsd vissza a lélegzeted és menj öszsze 15-20 centit! Folyománya: Ha a tanár megfontolt ember, előbb-utóbb megfulladsz. 3. Be se menj órára! Folyománya: 1 db frissen pácolt igazolatlan óra. MEGFIGYELÉS A TANÁRI PÁRTATLANSÁGRÓL 1. Ha az ember kimegy felelni, előre tudja NAGYJÁBÓL HÁNYAST FOG KAPNI 2. A tanár ekkor már PONTOSAN tudja hányast fog adni. Folyománya: Ha a neved vagy a hajszíned nem tartozik a tanár kedvencei közé, bele se kezdj a feleletbe. FŐTÖRVÉNY A házi feladat pontosan olyan, mint az ^érettségi bizonyítvány: - ha nincs, nem veszik jó néven, - ha van, nem érdekel senkit. A FELELET TÖRVÉNYE Ha jót súgnak - biztos nem hallod. Ha rosszat súgnak - biztos meghallod. Ha többfélét súgnak - a rosszat hallod meg. Ha semmit nem súgnak - hallatlan! A KÉSÉS TÖRVÉNYE A késésre megfelelő indokot kell adni. 1. Ha igazat mondasz, nem hiszik el. 2. Ha nem mondasz igazat, azt sem hiszik el. Folyománya: Az élet apró öröme. E kivételes esetben azt mondasz a tanárnak, amit akarsz. A MENZA TÖRVÉNYE A menzán az étel minősége három kategóriába sorolható: - rossz, - rosszabb, - legrosszabb. A VIZSGA TÖRVÉNYE A könnyű vizsgatétel olyan, mint a fehér elefánt. Állítólag létezik, de az biztos, hogy te soha nem fogsz találkozni vele. Szecskaszemmel Nyüzsgés, tömeg, hangzavar - ezek jellemzik az iskolai folyosókat a tanév első napjaiban. Mindenki megosztja nyári élményeit a többiekkel, főleg, ha van kivel. Az első évesek egyelőre csak ismerkednek egymással, a tanárokkal, az új környezettel. Figyelem, ahogy egyik újdonsült évfolyamtársam, egy szecska végigmegy a folyosón. Az idősebbek alaposan szemügyre veszik. Ő is tudja, hogy mustrálják, de hát mit tehet mást, igyekszik nem tudomást venni a kellemetlen helyzetről. Eszébe sem jut megjegyzést tenni, nehogy még inkább magára terelje a figyelmet. A szerencsésebbeknek vannak ismerőseik új iskolájukban is, akik lényegesen megkönnyítik számukra a beilleszkedést, főleg ha felsősök. Én a mázlisták közé tartozom és a barátok mellett lány mivoltom is hozzájárul ahhoz, hogy az idősebbek megkímélnek az ugratásaiktól. Egyik sorstársam azonban halkan odasúgja, hogy szerinte „agyon fognak bennünket szecskáztatni". Elképzelhető, de annyira nem tragikus a helyzet, ugyanis a felsősök azt nyilatkozták, hogy ők csupán figyelik az új diákokat és keresik az ismerős arcokat. Sokat számít egy barát, aki támogat bennünket az első napokban, mint ahogy az is nagyon fontos, hogyan viszonyulnak hozzánk új tanáraink. Elsős társaim megértőnek és segítőkésznek találták oktatóinkat. Vajon rólunk milyen benyomásokat szereztek tanáraink az első nap után? Erről kérdeztem Kőműves Dóra tanárnőt, aki magyart tanít a Garay János Gimnáziumban. - Az új diákok kedvesek és fegyelmezettek, bár egyelőre még igen zárkózottak, feszültek az idegen légkör miatt. Most még nehéz velük kommunikálni, hiszen sem egymást, sem az oktatókat nem ismerik, ráadásul egy tanár előtt mindig nehezebben nyílnak meg a gyerekek. Véleményem szerint fél, egy év kell ahhoz, hogy megbarátkozzanak egymással, és olyan kapcsolat alakuljon ki az osztály és köztem, hogy az órákon mélyen és komolyan tudjunk beszélgetni. - Van-e különbség az idősebb tanulók és az elsősök viselkedése között az első napokban? - Természetesen van különbség. A „szecskák" csendesek, bizonytalanok, az idősebbek sokkal lazábbak, vidámabbak, oldottabbak. Ők már nincsenek megszeppenve, tudják, mi vár rájuk. Én nagyon örülök, hogy elsősöket taníthatok, mert ők még könnyen alakíthatók. Őket én rontom el, vagy terelem jó útra. Remélem inkább az utóbbi takaija majd a valóságot. Ha egy kollégától veszem át az osztályt, sokkal nehezebb feladat vár rám, mert akkor a tanulók már elindultak egy úton, nem könnyű őket másikra vezetni, vagy nekem hozzájuk csatlakozni. - Vannak saját tapasztalatai is a diákkori szecskáztatásról? - Én kollégista voltam, amikor a Garay János Gimnáziumba jártam. Az iskolában nem cukkoltak bennünket az idősebb tanulók, de a kollégiumban, ahol nem voltunk annyira szem előtt, már nem fogták úgy vissza magukat mondja végül a tanárnő. Én ugyan nem vagyok kollégista, de eddig elég kellemesnek találtam a szecskaéletet, remélem ezzel a többiek véleményét is tolmácsolhattam. ASZÓDY ESZTER Ma reggel Demjén Ferenc közismert dalára ébredtem, volt benne egy ifjú hősszerelmes (név szerint Péter), aki súlyos terheket visel a szívén, no és a hátán. Bevallom ez utóbbi engem most jobban foglalkoztat, mert a szívem környékén minden rendben, az iskolatáskám azonban nekem is igen nehéz. Borzasztómód irigylem Pétert és kedvesét, akik minden reggel gyalogosan szökdécselnek el iskolájukig. így nyilván nem ismerik a szekszárdi kettes és a pécsi nyolcas buszmegállókban uralkodó állapotokat sem. Jó nekik. Nekem és azoknak, akik szintén Pécsett töltik utolsó önfeledt diákéveiket, már nem annyira jó. Amint felhangzottak a fent említett dal első taktusai, elkezdtem masszírozni a vállam. Félreértés ne essék, szeretek iskolába járni, semmi bajom a tanárokkal, a tantárgyakat kifejezetten érdekesnek találom, nagyon szép iskolatáskám van, csak a hétvégi oda- és visszautazásokat gyűlölöm. Utoljára hatévesen hánytam buszon, de félek, lassan kiújul ez a kellemetlen betegség. Előre undorodom attól a tömegnyomortól, lökdösődéstől, ami a péntek délutánjaimat oly izgalmassá teszi. Azt hiszem, minden Pécsre felvételizőt be kellene íratni a „Hogyan éljük túl a hazautazás viszontagságait"elnevezésű tanfolyamra. Egyéves tapasztalatokkal is szívesen vállalom a képzés vezetését, bár van néhány barátnőm, aki kötélidegzetének köszönhetően talán még alkalmasabb erre a feladatra. Azoknak, akik még sosem próbáltak hazautazni Pécsről péntek délután két órakor, igyekszem vázolni a pályaudvar nyolcas megállójában uralkodó állapotokat. Igazából nem nehéz kitalálni, honnan indul SzekKözlöködés szárdfelé a járat, csak egy hatalmas emberkupacot kell keresnünk, hang után is könnyen tájékozódhatunk, csak bátran kövessük a nem szűnő rikácsolást, illetve a méltatlan dörmögést és már ott is vagyunk. No nem a tábla alatt, mert ott kb. százan már összezsúfolódtak, de ha elég jól tolakszunk, hamar látótávolságunkon belülre kerül a nyolcas szám. A túlélési taktika a következő, ha az ember hirtelen nem találja kedvenc csákányát, amivel egy helyes kis alagutat áshatna a buszajtóig, akkor az egyetlen lehetősége, hogy minél kisebbre összehúzza magát, táskáját szorosan magához öleli ez különösen fontos mozzanat, ellenkező esetben ugyanis mások teszik ezt meg és őket is a nyakunkban vonszolva már sokkal nehezebb lesz az áttörés. Szóval, megragadjuk táskánkat és nekivetjük a hátunkat a tömegnek. Ettől fogva tulajdonképpen már semmit nem kell tennünk - az utánunk következők úgyis felnyomnak bennünket a buszra -, csak a pénztárcánkat, állóhelyzetünket és a hidegvérünket őrizzük meg. Hamar belátjuk majd, hogy ez utóbbit a legnehezebb. Azt mondják, sok jó ember kis helyen is elfér. Hát ilyen sok és ilyen kis helyen, az ki van zárva. Meg aztán lehet, hogy nem mindenki olyan jó, mint én. Mindenesetre sokan már öt perc aszalódás után elvesztik a türelmüket, pláne azok, akik nincsenek hozzászokva, hogy a hátukba két-három könyök szűrődik, a lábukon a saját cipőjükön kívül még egy párat el kell viselniük, ráadásul levegőt sem kapnak az előttük nyomuló hajzuhatagtól. Na ez az a pont, ahol néhányaknál elszakad a cérna, mondhatnám azt is, hogy kiborul a bili, de azt ilyen helyre nem hoz magával az ember. Ekkor kezdődik a Ki mit tud?felvillantani a magyar káromkodási repertoárból. A szekszárdiak hangosan átkozzák a pécsváradi utazókat, mert „itt laknak egy köpésre, mi a fenének nem járnak biciklivel. Az különben is egészségesebb". Természetesen a válasz sem marad el. Az idősebb nénikék egyáltalán nem viselkednek kedves nénike módjára, hanem hangosan sopánkodnak a mai fiatalság szemtelenségén.jobb esetben csak addig jutnak el, hogy „minek az a sok francos egyetem, ha ezek a neveletlen kölykök ott sem tanulnak jó modort Talán itt meg is állhatunk. Csak annyit szeretnék még megjegyezni, hogy bár imádom Szekszárd szelíd lankáit, néha mégis szívesebben laknék Komlón. A komlóiak a hetes megállóból indulnak haza és furcsa módon náluk sosem játszódnak le hasonló tömegjelenetek, pedig oda is sokan szeretnének eljutni. Ők ugyanis megtálálták az egyetlen kulturált megoldást a felvetett problémára. SORBAN állnak, szépen, párosával, ahogy érkeznek. Nincsenek veszekedések, sem agyonnyomorgatott vállak és lábak. Én nagyon irigylem őket, sfel nem foghatom, miért nem ragadós ez a jó példa, pedig olyan egyszerű tenne. Félek, nekünk még sokáig csak a remény marad, hogy ha nem sikerül felpréselődnünk a fél kettes járatra, majd feljutunk a kettesre vagy a fél hármasra, vagy a hármasra, négyesre... Gyuricza Ági